Nagyvilág
Élő
A NATO júliusban tervezett, vilniusi csúcstalálkozójának a béke megőrzésére, a szövetség keleti szárnyának biztonságára kell összpontosítania, jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök a NATO brüsszeli székházában szerdán.
Élő
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Reutersnek adott interjújában azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök arra kérte, maradjon a védelmi osztály élén.
2023. 02. 15. 18:20
Élő
Az orosz erők rakétacsapást mértek szerdán a Donyeck megyei Pokrovszk településre, aminek következtében beomlott egy többszintes lakóház.
Videó
A törökországi Iskenderun városának kórháza maga alá temette a betegeit az egy héttel ezelőtti földrengésben. A hozzátartozók még most is éjt nappallá téve virrasztanak a romok mellett, miközben a mentőalakulatok túlélők után kutatnak. A DW videója.
2023. 02. 15. 14:18
Élő
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán bejelentette: az Európai Unió első ízben javasol szankciókat az ukrajnai orosz háborúban részt vevő iráni gazdasági szereplők ellen, mivel Oroszország több száz, Iránban gyártott drónt is bevet az ukrajnai harctéren, és ezek ukrán civilek életét oltják ki.
2023. 02. 15. 13:59
Élő
Ferenc pápa szeretné megvitatni az orosz elnökkel az Oroszország és a Nyugat közötti konfliktus békés rendezésére vonatkozó tervét – jelentette ki Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének a katolikus egyházfővel levelezésben álló elnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek.
2023. 02. 15. 12:49
Élő
„A nyugati politikusok ugyanúgy hazudnak Oroszországnak az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásáról, ahogy ezt korábban a minszki megállapodásokkal és a végrehajtásukkal kapcsolatban tették” – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szintén az állami Dumában.
2023. 02. 15. 12:02
Élő
Az állami Dumában szólalt felt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, itt jelentette ki, hogy Oroszország számára csak az jelenthet jövőt, ha véget vet a nyugati dominanciának a nemzetközi térben.
2023. 02. 15. 11:47
A nyáron fordulat állhat be a háborúban: ha már a Krímet veszélyeztetné az akkorra várt ukrán előrenyomulás, Oroszországban akár a hadiállapotot is elrendelhetik – mondja az Oroszország-szakértő a Della új adásában. Bár a nyugati országokban az ukrán győzelem elősegítésén túl örömmel látnák térdre kényszerítve Moszkvát, ez nem jelentheti Oroszország nagyhatalmi státuszának végleges elvesztését.
2023. 02. 15. 11:05
Élő
Legalábbis ezt állítja a Conflict Observatory jelentése, amit a Unian hírügynökség ismertetett.
Élő
A rendőrség hivatalos közleménye szerint Magyarország területére 2023.
2023. 02. 15. 08:08
Élő
Brüsszelben üléseznek szerdán a NATO védelmi miniszterei, ahol az Ukranának nyújtandó újabb támogatások kerülnek ismét a fókuszba – írja szintén a Guardian.
2023. 02. 15. 08:06
Élő
Február 22-én rendkívüli ülést tart Moszkvában az Állami Duma és a Szövetségi Tanács – írja a Guardian a RIA Novosztyi hírügynökség forrásaira hivatkozva.
2023. 02. 15. 07:54
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 19:04 Az űrből is tisztán látszik a Balatonba ömlő sötét színű víztömeg
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 14:58 „Undorodom az egésztől” – Verebes István is megszólalt az ügynökakták megnyitásáról
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 13:47 B. Tóth László a beszervezéséről: Gondoltam, aláírom, úgysem tudok soha semmit
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 15:04 Republikon: Maradt a 32 pontos Tisza-előny
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 14:27 A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
