Nagyvilág

Pánikreakció Szlovákiában: 40 ezer férfi nyilatkozott hivatalosan, hogy nem fog fegyvert, ha háború lesz

Kelemen Zoltán Gergely / MTI
Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Az ukrajnai konfliktus miatt Szlovákiában egyre többen kezdtek el aggódni a biztonságuk miatt, az aggodalmak pedig jó táptalajt adtak a különféle összeesküvés-elméletek terjedésének. Az egyik ilyen terjedő álhír az volt, hogy hamarosan mozgósítást rendelnek el a háború miatt.

Bár a védelmi minisztérium és az elnöki hivatal is hangsúlyozta, hogy szó sincs ilyenről, mégis majd 40 ezer férfi küldött nyilatkozatot arról, hogy háború esetén nem akarnak fegyvert fogni – írta a szlovákiai Paraméter.sk.

Január 31-ig közel 40 ezer, 18 és 55 év közötti szlovákiai férfi küldte el a védelmi minisztériumnak azt a nyilatkozatot, amelyen hivatalosan be lehet jelenteni, hogy háború esetén valaki nem akar harcolni. Erre 2006 óta törvény adta lehetősége van a szlovák állampolgároknak.

A lap szerint Jaroslav Naď védelmi miniszter a Radio Expresen beszélt az illetékeseknek megküldött nyilatkozatokról, és hangsúlyozta, hogy az álhírek és a rémhírterjesztés miatt sokan megijedtek, de mindez teljesen felesleges volt.

Naď a műsorban hangsúlyozta, semmi ilyen, és még csak hasonló sem fenyeget, és ha elméleti szinten feltesszük, hogy elrendelik a mozgósítást, a nyilatkozat akkor sem azt jelenti, hogy az illetőt egyáltalán nem hívhatják be.

Akkor is mozgósítanák őket, bár nem kapnának fegyvert, hanem kórházakba vinnék őket, vagy épp árkot ásni. A szolgálatot nem kerülhetnék el

– mondta a miniszter még egyszer kiemelve, hogy természetesen csupán elméleti lehetőségről van szó. Hozzátette, hogy felszólította a főügyészséget, hogy vizsgálja meg, indítható-e eljárás rémhírterjesztés bűncselekményének gyanúja miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik