Nagyvilág
Élő
Svédországba utazott Lloyd Austin, az Egyesült Államok védelmi minisztere, hogy kollégájával, Pal Jonsonnal elemezzék, milyen hatások érik a skandináv országot a háború által, illetve hogy egyeztessenek Svédország NATO-csatlakozásának kérdéséről.
2023. 04. 19. 15:48
Élő
Szerdán a Lengyelországgal és Fehéroroszországgal határos volinyi régióba látogatott az ukrán elnök, ahol elsősorban a határőrök munkáját méltatta, egy Telegramra posztolt videó tanúsága szerint azt mondta, egyenesen megtiszteltetés számára, hogy a köreikben lehet, és megköszönheti nekik azt a szolgálatot, amit Ukrajáért tesznek.
2023. 04. 19. 15:27
Élő
Ezt a rendszert nagyon sokáig kérte az ország az amerikaiaktól, miután ez a modernebb légvédelmi rendszerek egyike.
2023. 04. 19. 13:48
Élő
A fideszes képviselők leszavazták a DK határozati javaslatát, amely lehetővé tette volna a háborús bűnökkel vádolt Vlagyimir Putyin letartóztatását és kiadatását a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, ha újra Magyarországra látogatna - írja a DK-s Vadai Ágnes közleményében.
2023. 04. 19. 13:13
Élő
Magyarország, Lengyelország és Szlovákia után Bulgária is bejelentette, hogy korlátozza az ukrán gabona behozatalát, közölte a Radio Bulgaria.
2023. 04. 19. 12:55
Élő
A Tass hírügynökség szerint az orosz hatóságok meghiúsítottak egy szabotázsakciót.
2023. 04. 19. 11:09
Élő
A Reuters szerint újra elkezdték átvizsgálni a Fekete-tengeri hajókat, amelyek ukrán gabonát szállítanak, így az ENSZ biztosítása mellett elindulhatott a tengeri szállítás is.
2023. 04. 19. 10:13
Élő
Beismerte több ukrán hadifogoly megkínzását és megölését a Wagner zsoldoscsapat volt katonája Ukrajnában.
2023. 04. 19. 09:35
Élő
Lehetséges, hogy Dél-Korea az eddigieknél jobban fogja támogatni Ukrajnát a jövőben.
2023. 04. 19. 08:31
Élő
Az európai közösség sokáig aggódva nézte, hogy Luiz Inácio Lula da Silva, Brazília új elnöke többnyire Oroszországgal megengedő álláspontot képvisel az ukrajnai háborúval kapcsolatban, miközben alapvető változást vártak attól, hogy a választáson legyőzte Jair Bolsonaro volt elnököt.
2023. 04. 19. 08:07
Élő
Oroszország drónokkal támadta az éjjel a dél-ukrajnai Odessza közműberendezéseit, amelyekben emiatt tűz ütött ki.
2023. 04. 19. 07:04
Élő
Magyarország területére 2023.
2023. 04. 19. 07:03
Élő
Ukrajna kedden meghívta Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnököt, hogy látogasson el a háború sújtotta országba, és saját szemével győződjön meg az orosz invázió következményeiről – jelentette a Reuters.
2023. 04. 18. 21:37
Élő
Oroszországban egyelőre nem tiltják be a Wikipediát – közölte Makszut Sadaev digitális ügyekkel foglalkozó miniszter azt követően, hogy a weboldal tulajdonosára újabb büntetést szabtak ki.
2023. 04. 18. 20:37
- 06:57 „Törökország és Izrael között valós a közvetett összecsapás veszélye”
- 07:00 Stopot mondott a közterületi fakivágásnak Siófok polgármestere
- 06:33 Szombaton jön egy hidegfront, csökken a hőmérséklet
- 05:59 Videón, ahogy telibe talál a villám egy férfit, aki utána felkel és bemegy egy házba
- 05:53 Itt az új világtérkép, a régi eltöröltetik – csak az USA szavazott ellene
- 05:28 Vádalkuval megúszhatja a három kisgyermekét megfojtó, tolószékes anya
- 03:33 Parrott a magyar válogatott után Mourinho Realját is elintézte
- 22:53 Fellélegezhet a Liverpool: megvan Szoboszlaiék első győzelme
- 22:47 Várható, de így is súlyos vereséggel tért vissza a női kosárválogatott a vébére
- 21:18 A Tisza-kormány év végéig meghosszabbítja a migrációs válsághelyzetet
- 21:11 Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot
- 21:05 Új miniszteri biztos felel a honvédelmi beszerzésekért
- 20:44 NB I: ötgólos thrillerrel indult a forduló
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 4.
- 06:00 Kvíz - mennyire tudsz borsodiul?
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 16:49 „Ha nem csukunk be 400-500 iskolát…” – ismert kutatótól kapott kritikát a Lannert-féle oktatáspolitika
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 05:28 Vádalkuval megúszhatja a három kisgyermekét megfojtó, tolószékes anya
- 03:33 Parrott a magyar válogatott után Mourinho Realját is elintézte
- 16:31 Azonnali hatállyal elküldték a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak
- 15:45 Ungváry Krisztián Ruff Bálint kijelentéséről ügynökkérdésben: Szerintem nem igaz
- 05:59 Videón, ahogy telibe talál a villám egy férfit, aki utána felkel és bemegy egy házba
- 05:53 Itt az új világtérkép, a régi eltöröltetik – csak az USA szavazott ellene
- 20:25 Tiborczék gazdagodtak abból, hogy Szijjártóék közpénzen intéztek szállást a külügy vendégeinek
