Vlagyimir Putyin óva intett attól, hogy bárki rátegye a kezét más országok természeti kincseire, és bírálta az Egyesült Államok iraki háborúját. Az orosz elnök élő tv-adásban válaszolt a nézők kérdéseire.
Nyolcévi önkéntes száműzetés után megérkezett Pakisztánba csütörtökön Benazir Bhutto ellenzéki politikus asszony, egykori miniszterelnök. A pakisztáni elnök ejti a legerősebb pakisztáni vezető ellen felhozott korrupciós vádakat, és akár hatalommegosztás is történhet.
Kedvezően változott a magyar EU-tagsággal kapcsolatos véleménye azoknak a megkérdezetteknek, akik részt vettek az "Európai eszme-csere" elnevezésű állampolgári fórumon - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatási adataiból, amelyeket csütörtökön ismertettek Budapesten.
Behívatták a kínai külügyminisztériumba az Egyesült Államok pekingi nagykövetét csütörtökön, tiltakozásul a dalai láma amerikai kitüntetése ellen. Peking „komédiának" nevezte, hogy a tibeti buddhista vezetőnek Kongresszusi Aranyérmet adtak.
James Watson orvosi Nobel-díjas amerikai genetikus felháborodást váltott ki minapi lapnyilatkozatával, amelyben kijelentette, hogy az afrikai feketék "kevésbé értelmesek", mint a fehérek.
Romano Prodi olasz kormányfő az Európai Unió lisszaboni csúcsértekezletének az előestéjén Rómában közölte: Olaszország vétót emel abban az esetben, ha a tanácskozáson szavazásra bocsátják az Európai Parlament képviselői helyeinek újraelosztásáról hozott strasbourgi határozatot.
Nyugati szomszédunk rendez először a világon olyan tematikájú nagyrendezvényt, amely válni készülő pároknak segít eligazodni a házasság utáni világban – írja a BBC.
Meztelenül és ittas állapotban kongatta meg a vatikáni Szent Péter-bazilika egyik harangját egy francia férfi szerda hajnalban - adta hírül az ANSA olasz hírügynökség.
Szerdán magyar idő szerint a késő délelőtti órákban az Afganisztánban állomásozó Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) egyik konvoja mellett feladat végrehajtása közben robbanószerkezet lépett működésbe - olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében.
A török parlament szerdán zöld utat adna az Észak-Irak elleni inváziónak, melynek célja a határ mentén állomásozó kurd szeparatista lázadók leverése. A NATO óvatosságra intett az ügyben.
Egy albán származású férfi lelőtte a feleségét és annak nagybátyját szerdán az olaszországi Reggio Emilia bíróságán, majd megpróbált elmenekülni, de a törvényszék egyik fegyveres őre végzett vele.
A Benes-dekrétumokkal kapcsolatos vita miatt nem hajlandó találkozni az új bajor miniszterelnökkel Mirek Topolánek cseh kormányfő - közölték Münchenben.
Robert Fico szlovák kormányfő kedden betegség miatt lemondta aznapi hivatalos programját, de az uniós országok miniszterelnökeinek lisszaboni csúcstalálkozójára elmegy, és találkozik Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel.
Szerdán adják át a dalai lámának a Kongresszusi Aranyérmet – a törvényhozás legmagasabb elismerését – Washingtonban, George W. Bush és Angela Merkel részvételével. Az olimpiára készülő, és ezért a nyugattal jó kapcsolatot ápolni igyekvő Kínai Népköztársaság részéről ugyanakkor heves tiltakozás várható.
Beválasztották az ENSZ Biztonsági Tanácsába (BT) Líbiát, Vietnamot és Burkina Fasót. A kelet-európai helyekért Horvátország és Csehország van versenyben.
A legfrissebb adatok szerint Hillary Clinton szenátor immár 35 millió dollárt gyűjtött össze a pártbeli jelöltállító kampányára, ez három millió dollárral több, mint az elnökválasztási verseny másik vezető demokrata politikusa, Barack Obama kampánypénze.
A spanyol kormányfő nyilvánosan elutasította a baszk regionális kormány felvetését, hogy tartsanak népszavazást Baszkföld és Spanyolország kapcsolatáról.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök először vetette fel hivatalosan, hogy kész lenne Jeruzsálem irányításában osztozni a palesztinokkal. A kormányfő szerint nem szükséges az sem, hogy az arab területeket Izrael továbbra is ellenőrzése alatt tartsa.
Négy osztrák parlamenti párt képviselői közös nyilatkozatban juttatták kifejezésre, hogy a Benes-dekrétumok ellentétesek az Európai Unió erkölcsi és jogi alapelveivel. Mindannyian a tárgyalást sürgették.
Putyin orosz elnök kétnapos látogatásra Teheránba érkezett, annak ellenére, hogy előzetesen egy ellene készülő merényletre figyelmeztették. Orosz lapok szerint valószínűleg az Egyesült Államok, de akár a Kreml is állhat a merényletről szóló híradások mögött.
A mianmari (burmai) junta az ellenzékiek elleni megtorlás beszüntetése érdekében végrehajtott, illetve tervezett nemzetközi fellépések ellenére kedden azt közölte, hogy nem lát okot az "irányváltásra".