Nagyvilág
Élő
A Fehér Ház csütörtökön képtelenségnek nevezte Oroszország vádját, hogy Ukrajna állhatott a koncertterem elleni terrortámadás mögött.
2024. 03. 28. 16:56
Élő
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön a Telegram-csatornáján számolt be arról, hogy egy héttel az események után a vizsgálataik alapján „bizonyított a kapcsolat” a krasznogorszki terorrtámadás elkövetői és az ukrán nacionlaisták között – jelenti a Guardian.
2024. 03. 28. 16:55
Élő
A Palesztin Hatóság csütörtökön bejelentette, hogy a nagy nemzetközi nyomásnak eleget téve új kormányt alakít – számolt be róla a Guardian.
2024. 03. 28. 15:38
Élő
Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten.
2024. 03. 28. 15:33
Élő
Olaf Scholz német kancellár 2022 decembere óta nem beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – írta a Politico egy csütörtöki interjú alapjn.
2024. 03. 28. 12:14
Élő
Oroszország tavaly júniusban 11 hadifoglyot adott át, a hivatalos álláspont szerint pedig azért Magyarországra szállították őket, mert magyar nemzetiségűek voltak.
2024. 03. 28. 10:15
Élő
Oroszország nem támad meg NATO-országot, sem Lengyelországot, sem a balti államokat vagy a Cseh Köztársaságot, de ha a Nyugat F-16-os vadászgépeket szállít Ukrajnának, akkor az orosz csapatok lelövik őket, mondta Vlagyimir Putyin szerda késő este.
2024. 03. 28. 09:39
Élő
A svéd Malmö komoly biztonsági intézkedésekkel készül a május eleji Eurovíziós Dalfesztivál megrendezésére, miután a zenei versenyben részt vesz a Hamász elleni háborút vívó Izrael is.
2024. 03. 28. 09:04
Élő
A terrorcselekményekkel is vádolt Hamász palesztin iszlamista szervezetet támogató más szervezeteket és vezetőiket sújtotta büntetőintézkedésekkel szerdán az Egyesült Államok, összehangoltan az Egyesült Királysággal, jelentette be az amerikai külügy- és pénzügyminisztérium.
2024. 03. 27. 18:59
Élő
Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Herszonra, ahol eltaláltak egy hivatali épületet a megyeszékhely központjában – közölte Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója a Telegramon.
2024. 03. 27. 16:01
Élő
A Hamász legfőbb politikai vezetője, Iszmail Haníje szerint a gázai tűzszünetre felszólító ENSZ-határozat azt mutatja, hogy Izrael „példátlan mértékben elszigetelődött politikailag”, és „elveszítette politikai fedezetét” a Biztonsági Tanácsban – idézi az AP hírügynökséget a Guardian című brit lap.
2024. 03. 27. 13:44
Élő
Őrizetbe vette az ukrán SZBU az orosz hírszerzés két ügynökét, akiket azzal vádolnak, hogy érzékeny katonai célpontok helyét adták át az ellenséges erőknek.
2024. 03. 27. 12:50
Élő
Közel 1,4 milliárd dollárt irányzott elő 2024-re az ukrán kormány fegyverek vásárlására és hazai fejlesztésére.
2024. 03. 27. 12:06
Élő
Erőteljes izraeli támadás érte a Gázai övezet déli részét szerdára virradóra éjszaka, annak ellenére, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács a minap határozatban követelt azonnali tűzszünetet a palesztinok lakta területen, amelyet a háború mellett éhínség is sújt.
2024. 03. 27. 11:34
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 17:38 A mesterséges intelligencia megregulázását tervezik a demokraták
- 17:14 Megmérte a Medián, hogy mik voltak az elmúlt hetek legfontosabb témái
- 17:11 Napokig tartó betegség után ezüstérmes a magyar úszó az ifjúsági olimpián
- 17:09 Teljes médiapiaci vizsgálatot indít az NMHH
- 14:58 „Undorodom az egésztől” – Verebes István is megszólalt az ügynökakták megnyitásáról
- 08:31 40 éve kezdődött a Ferguson-korszak – 40 idézet és fotó a Manchester United legfontosabb emberéről
- 09:26 Kiderült, milyen feladatokkal szerződött Rákay Philip a Petőfi-filmbe és mennyit keresett vele
- 11:46 Közzétették az egészségügyi szakdolgozói bérrendezés részleteit
- 13:47 B. Tóth László a beszervezéséről: Gondoltam, aláírom, úgysem tudok soha semmit
- 05:57 Ezermilliárdos vagyonkimentést előznének meg Ruff Bálinték – villámtörvénnyel csaptak oda a magántőkealapoknak
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 08:28 Örömmámor Milánóban – képekben a Fradi világraszóló diadala
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 08:03 Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
