A szlovák parlament emberi jogi bizottságának magyar elnöke Jan Slota egyhavi képviselői fizetésének elvételét javasolta, mert októberben nem vett részt a bizottság ülésein. Slota ezt a magyarok bosszújának tartja.
Teljesen felszámolják a magyar oktatást Kárpátalján: már nemcsak az érettségit és a felvételit kötelező mindenkinek ukránul letennie, hanem az iskoláknak is át kell állniuk az ukrán tannyelvű oktatásra. A 150 ezres magyar közösség ezzel teljesen elsorvadhat. A szakértő szerint a helyzet rosszabb, mint Szlovákiában.
A litván parlament azt várja a kormányától, hogy tegyen jogi lépéseket az Európai Parlament (EP) ellen. Kifogásolják, hogy az EP bírálta őket egy olyan törvényi megfogalmazás miatt, amely diszkriminatív a melegekkel szemben.
A médiapiaci és gazdasági recesszió elérte az amerikai főváros 27 éve alapított konzervatív újságját, a The Washington Timest is, amelynek vezetését lefejezték - írta a liberális The Washington Post.
Először engedélyezték Franciaországban gyermek örökbefogadását egy kapcsolatban élő homoszexuális nőnek, aki 11 éve követelte ezt a jogát a hatóságoktól.
A nápolyi ügyészség letartóztatási parancsot adott ki az olasz gazdasági minisztérium államtitkára, Nicola Cosentino ellen a nápolyi maffiához, a camorrához fűződő állítólagos kapcsolatai miatt - jelentette az olasz sajtó.