Nagyvilág
Élő
Az ukrajnai és az izraeli-palesztin háború, a migráció, a klímaváltozás és a mesterséges intelligencia is kiemelt témaként szerepel a G7 csoport állam- és kormányfői találkozóján, amely a dél-olaszországi Borgo Egnaziában kezdődött csütörtökön.
2024. 06. 13. 12:36
Élő
Fel kell számolni az Ukrajnának szánt segítségnyújtás hiányosságait és a katonai eszközök átadásának késedelmeit, azoknak ugyanis következményeik vannak a harctereken – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön Brüsszelben.
2024. 06. 13. 12:13
Élő
A Hamász által kért, és az Egyesült Államok által előterjesztett tűzszüneti javaslatban ajánlott változtatások „nem jelentősek”, és tartalmazzák az izraeli csapatok a Gázai övezetből való teljes kivonását – közölte a terrorszervezet egyik magas rangú vezetője csütörtökön.
Élő
A csúcsmodern technológiával ellátott izraeli hadsereg egy középkorban használatos eszközt vetett be az északi, libanoni határnál.
Élő
Oroszország rakétacsapást mért szerdán a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Krivij Rih városra, az eddigi adatok szerint nyolc ember vesztette életét, és legalább 21-en sérültek meg, közölte az ukrán elnök és a belügyminiszter.
2024. 06. 12. 19:45
Élő
Repülőgépek parkolóhelyeire és az ukrán fegyveres erők légibázis-infrastruktúrájára, valamint a „külföldi zsoldosok ideiglenes telepítési helyére”, személyzet nélküli hajók felkészítésének helyszíneire, továbbá lőszer- és robbanóanyag-raktárokra mért csoportos csapást nagy hatótávolságú, légi és földi indítású precíziós fegyverekkel és drónokkal szerda reggel az orosz hadsereg – közölte az orosz védelmi minisztérium.
2024. 06. 12. 17:18
Élő
Mintegy 498 egészségügyi dolgozó halt meg az izraeli támadásokban Gázában a konfliktus október 7-ei kezdete óta, tájékoztatott a Hamász által kontrollált, gázai egészségügyi minisztérium.
2024. 06. 12. 17:10
Komoly meglepetésre a liberális Európa-párti programmal induló Progresszív Szlovákia nyerte az EP-választást északi szomszédunkban. A párt listavezetője pedig az az Ódor Lajos, aki tavaly adta át a kormányfői széket az idén májusban egy merényletben súlyosan megsebesült Robert Ficónak, akinek a pártja most csak második lett a voksoláson.
2024. 06. 12. 15:32
Élő
Az ENSZ vizsgálóbizottságának (COI) jelentése szerint a Hamász és Izrael is követett el háborús bűncselekményeket a háború első hónapjaiban.
2024. 06. 12. 12:50
Élő
2024. 06. 12. 11:17
Élő
2024. 06. 12. 11:15
Élő
Mintegy száz rakétát lött ki Izrael felé a Hezbollah az izraeli hadsereg becslése szerint.
2024. 06. 12. 09:34
Élő
Az ukrán hatóságok szerint a tavaszi orosz támadások az ország áramtermelő kapacitásának mintegy fel kiiktatták, és olyan hosszú távú károkat okoztak az infrastruktrában, amelyek még évekig áramkimaradásokat okozhatnak.
2024. 06. 12. 09:16
Élő
Szerdán kora reggel Oroszország újabb rakéta- és dróntámadást indított Ukrajna ellen.
2024. 06. 12. 08:57
- 00:00 „Ma már az idő a legnagyobb érték egy felújításnál” – interjú Markovich Bélával, a Mapei Kft. ügyvezetőjével
- 21:22 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 07.
- 21:15 Vak ment meg világtalant
- 21:14 „Kijelentette Putyinnak, hogy mindenben rendelkezésére áll” – összekapott az X-en Tusk és Orbán
- 20:52 BL: Madridban nyert a Bayern, gyatra meccset játszott az Arsenal
- 20:48 Gyászol a román futball, meghalt Mircea Lucescu
- 20:43 Wáberer György a Facebookon: választhatsz Európa és az oroszok között
- 20:17 Vasvári Vivien, miután szelfizett Orbánnal: Úgy megölelgettem, mint Micimackó a kis mézes csuprát
- 20:05 „A generációs konfliktust kifejezetten a politikusok gerjesztik” – szakértők a fiatal tiszások és az idős fideszesek szembenállásának okairól
- 19:32 Gundalf Magyar Péter országjárásán: Öt nap, és véget ér a politikai komisszárok kora
- 19:30 Török Gábor: JD Vance segítőkész volt mindkét oldallal
- 19:19 „Nem a szimpatikus vesztes címért megyünk” – a házigazdával játszik az Esztergom kézicsapata az Európa Liga-elődöntőben
- 18:48 Krokodilnak ábrázolt kapusán gúnyolódott, felfüggesztették a Cruzeiro futballistáját
- 18:47 Vucic: ha a világban válság lesz, nem tartják meg nyáron az előrehozott választásokat
- 18:44 Választás elleni bűncselekmény miatt nyomoznak a XVIII. kerületi gyanús roma nemzetiségi kérvények ügyében
- 16:46 Lenyűgöző fotók: megjöttek a képek, amelyeket az Artemis-2 űrhajósai készítettek a Holdról
- 18:23 Képeken JD Vance amerikai alelnök budapesti látogatása
- 20:43 Wáberer György a Facebookon: választhatsz Európa és az oroszok között
- 17:47 Senki nem volt munkaidőben Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata osztalékhányó lapjánál
- 20:17 Vasvári Vivien, miután szelfizett Orbánnal: Úgy megölelgettem, mint Micimackó a kis mézes csuprát
- 12:18 Itt a teljes Putyin–Orbán beszélgetés 2025 októberéből
- 14:29 Rogán 50 milliós kedvezményes lakáskölcsönt vezetett be a titkosszolgálatok dolgozóinak
- 13:38 Újabb Heti Hetes szereplőt jelentettek be: Hajós András örülhet neki a legjobban
- 17:11 Direkt36: Titokban az állam adott pénzt Jászaiéknak, hogy vásárolják fel az államtól a hadiipari cégeket
- 12:39 Dióssy Klári visszatér a Ridikülbe: először beszél súlyos betegségéről
