Nagyvilág
A két 15 éves egymást lőtte le. A rendőrség szerint szerelmi viszony lehetett kettejük között.
2016. 02. 13. 08:40
Repülők elleni rakétákat szeretnének a szír felkelők, hogy leszedjék az orosz gépeket, de a mostani Gradokkal is elégedettek.
220 ezer katonát vetnek be a vérszívók ellen - döntött a brazil kormány.
Glendale egyik középiskolájában dördültek el a lövések.
2016. 02. 12. 20:33
Határidő nélküli útblokádot létesítettek orosz teherfuvarozók ellen ukrán szélsőségesek Vereckén.
2016. 02. 12. 19:59
Akkor derült ki az eset, amikor ki akarták tüntetni a 20 éves munkaviszony alkalmából.
2016. 02. 12. 19:33
Grandiózus hadgyakorlatot tart az orosz hadsereg közel az ukrán ellenőrzőpontokhoz. Elég vészjósló a felsorakoztatott haderő.
2016. 02. 12. 18:45
Sok iraki családi okokkal, a hideg időjárással, illetve csalódottságukkal indokolta, hogy miért tér inkább haza.
Arról is beszélt a kínai külügyminiszter Münchenben, hogy tartanak az amerikaiak Dél-Koreába telepítendő rakétavédelmi rendszerétől.
Athénban a rendőrség könnygázzal oszlatta fel a tömeget, négy embert pedig őrizetbe vettek.
Vele hirdették volna az új családpolitikai rendszert, de nem tett jót az ügynek, hogy hat nappal a szülés előtt megcsalta a feleségét.
- 13:19 Ronaldo a kaput sem találta el 11-esből, csapata végül öngóllal mákolta be a meccset
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 12:51 Napkelte, légballon a felhőkarcolók között és háborús mementó a hét képein
- 13:00 10 millió Fa: „A fa nem kertészeti gesztus, a fa klímainfrastruktúra”
- 12:18 A hívek millióinak lehelete és izzadása miatt kell megtisztítani a Sixtus-kápolna világhírű freskóját
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 11:10 „Oktatók vagyunk, nem nyomozók” – rabló-pandúrt játszanak az egyetemeken a mesterséges intelligenciával
- 12:07 Megmutatta a csatároknak, hogy kell ezt csinálni: zseniális szólógólt szerzett a 20 éves védő
- 11:10 Defekt babrált ki a MotoGP címvédőjével, megszakadt a Ducati szédületes sorozata
- 11:04 Mérges gázok miatt került kórházba a CATL-gyár egyik dolgozója – a hatóság vizsgálatot indít
- 10:42 Veszélyben az energiaellátás, vagy politikai színjáték? – a hamis zászlós műveletek története a gleiwitzi rádiótoronytól a Krímig
- 10:39 Sorozat készülhet András herceg bukásáról, de kérdés, ki készítené el
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 10:17 Orbánnal és Putyinnal riogatva kampányolnak a svájci közmédia meggyengítése ellen
- 10:05 Meglepetés Szombathelyen: ilyen állat ritkán sétál egy áruház parkolójában
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 11:04 Mérges gázok miatt került kórházba a CATL-gyár egyik dolgozója – a hatóság vizsgálatot indít
- 10:42 Veszélyben az energiaellátás, vagy politikai színjáték? – a hamis zászlós műveletek története a gleiwitzi rádiótoronytól a Krímig
