Nagyvilág

Már Csehországban a Zika-vírus

Eddig két esetről lehet tudni.

Csehországban is megjelent a Zika-vírus, közölte a cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön Prágában. A közszolgálati hírtelevízió szerint eddig két esetről van szó. A részletekről Svatopluk Nemecek cseh egészségügyi miniszter sajtótájékoztatón számol be a déli órákban.

Roman Prymula, a Cseh Vakcinológiai Társaság elnöke február elején úgy vélekedett, hogy a vírusnak Csehországban ugyan nincsen táptalaja, nincsenek meg a megfelelő körülmények, de külföldről bekerülhet az országba. “Az egyetlen kockázatot az importált fertőzések okozzák, ami azt jelenti, hogy olyan ember érkezik Csehországba, aki korábban már megkapta a kórt, s tőle cseh állampolgárok is megfertőződhetnek”m mondta Prymula a televízióban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a Zika-lázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik