Nagyvilág
Már a levegőben volt az utasszállító, mikor a müncheni rendőrség megkapta a robbanószerkezetről szóló levelet.
2016. 06. 20. 08:28
Szakértők szerint azért nyertek, mert keményen fellépéseket terveznek a korrupció ellen. A párt egy mozgalomból alakult ki, egy komikus alapította.
Várhatóan "hosszú időbe telik és fáradságos munkába", míg sikerül megjavítani a hang- és az adatrögzítőt.
2016. 06. 19. 21:51
Muzulmán szervezetek felhívására több ezren vonultak fel Mantes-la-Jolie-ban arra a rendőrházaspárra emlékezve, amelyet a hét elején ölt meg otthonában egy iszlamista támadó.
2016. 06. 19. 21:27
A rasszizmus ellen, a az emberi jogokért és a sokféleségért vonultak utcára öt nagyvárosban.
2016. 06. 19. 20:19
Ezzel 11-re emelkedett azoknak az orosz katonáknak a száma, akik a közel-keleti országban lelték haláluk.
Az izraeli kormány egyhangúlag újabb több tízmillió sékeles (több milliárd forintos) költségvetési támogatást szavazott meg az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában létesített izraeli telepek számára.
Az ítélet Görögországban született.
2016. 06. 19. 17:43
Ferenc pápa a menekültek június 20-án esedékes világnapjára emlékeztetett.
2016. 06. 19. 17:35
Két gyanús csomag miatt rövid időre lezárták a pályaudvart. A közlekedést azóta újraindították, de még órákig késések várhatóak.
2016. 06. 19. 15:54
Amint lényeges előrelépés történik az ukrán-orosz békefolyamatban, el kellene kezdeni fokozatosan feloldani az Oroszországgal szembeni szankciókat, amelyeket az Európai Unió az ukrán válság miatt hozott - mondta a német külügyminiszter.
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 18:39 Meghalt Siklós Csaba József volt miniszter
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 12:54 Elfogatóparancsot adtak ki Virág József és fia ellen, mert félholtra vertek egy embert
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
