Nagyvilág

Melegeket oszlatott a török rendőrség

A betiltott melegfelvonulásra készülők egy csoportja ellen könnygázt is bevetettek.

A menetet egymás után hetedik évben tartották volna meg, de a város polgármestere biztonsági okokra hivatkozva betiltotta. Egy szélsőséges csoport azzal fenyegetőzött, hogy mindent el fog követni a mostani és a leszbikusok egy hét múlva tervezett rendezvényének megakadályozására.

Mintegy 300 rohamrendőr vonult Isztambulban az Istiklal úthoz, a város egyik kereskedelmi ütőeréhez, ahol az LGBT-közösség tagjai gyülekeztek. A menet nem indulhatott el, mert a rendőrök lezárták a területet, és időnként könnygázt is bevetve szétoszlatták a több tucatnyi résztvevőt.

A mintegy órányi próbálkozás során erőszakos összecsapás nem alakult ki. A rendőrség letartóztatott 11 embert, egy csoport tagjait, akik iszlamista jelképeket mutogatva ellenséges szándékkal közeledtek a melegekhez.

Törökországban a XIX. század közepe óta nem büntetik a homoszexualitást. 2014-ben mintegy 15 ezren vettek részt a menetben, amelyet tavaly viszont első alkalommal betiltottak.

(Kiemelt kép: Europress Fotóügynökség)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik