Nagyvilág
Legalábbis ezzel osztotta meg azt a tweetet, amiben leírják, hogy Skócia egyértelműen a maradás mellett szavazott. Goodbye, UK. https://t.co/
2016. 06. 24. 06:43
Lehet, hogy a kereskedést is le kell majd zárni, bár erre George Osborne pénzügyminiszter előre figyelmeztetett. A HSBC brit bankmammut a hongkongi
2016. 06. 24. 06:02
A BBC politikai szerkesztője a Twitteren közölte, hogy ők akkor eredményt is hirdetnének, pedig még van pár szavazat, amit nem számoltak össze. Azt
2016. 06. 24. 05:55
Valaki merev pömpölővel szavazott West-Dunbartonshire-ban, de ami még ennél is meglepőbb, a maradás rubrikájába tette. Egy időre ezzel össze is
2016. 06. 24. 05:45
Egyetlen nap alatt nyolc százalékot zuhant be a font értéke, ami durvább, mint eddig bármi. Még a 2008-as fekete szerdán is csak 7 százalék volt az
2016. 06. 24. 05:23
Nigel Farage, a kilépéspárti UKIP vezetője a tévében beszélt, gyakorlatilag kihirdette a győzelmüket. Azt mondta, ő és a támogatói visszavették az
2016. 06. 24. 05:18
Élő
Skócia viszont egyértelműen maradna. Zuhannak a tőzsdék és a font, Nagy-Britannia pedig tovább szakadhat. Cameron lemondott, októberben új miniszterelnök jön.
2016. 06. 24. 04:38
Többen a földeken lettek rosszul, munka közben.
2016. 06. 23. 21:47
Az elnökök most egymást hibáztatják.
Egy csendőrőrsnél hajtottak végre robbantást.
Szerinte a „különutas” országok aláássák az európai szolidaritást, és saját társadalmukat is.
2016. 06. 23. 19:31
Videó
A kint élő magyarok többsége nem igazán aggódik amiatt, mi történik, ha Nagy-Britannia kilép az unióból. Egy háromgyerekes édesanya viszont azt mondja, akár a hazaköltözést is fontolóra venné Brexit esetén.
2016. 06. 23. 19:21
Az egészségügyi létesítmények elleni támadások háromnegyedét a szír kormányerők követik el.
Heten lehetnek közülük magyarok.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint az Egyesült Államok kongresszusa olyan törvénytervezeten dolgozik, amely korlátozná az orosz diplomaták mozgását. Viszonoznák.
2016. 06. 23. 18:06
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 08:55 Sosem látott fotóval emlékezett meg Diana hercegnéről Vilmos herceg
- 07:56 Számháború: Magyar Péter és Orbán Viktor ugyanazt tette
- 07:49 Adóbevallás: fontos határidőre figyelmeztet a NAV
- 07:49 Hol a legolcsóbb a bevásárlás?
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 06:59 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:30 A Nagy Duett: újabb páros búcsúzott az ötödik adás végén
- 06:24 Trump szerint „nagyon rossz” jövő vár a NATO-ra, ha a tagállamok nem tesznek többet
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 05:30 Mi Juni Cortez teljes neve? – a nagy Kémkölykök-kvíz
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 06:30 A Nagy Duett: újabb páros búcsúzott az ötödik adás végén
