Közélet
Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kivezényelt miniszteri biztos azt mondta: az ország tizenkét megyéjében összesen 265 településen védekeznek az árvíz ellen, de a munka java továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyére koncentrálódik, ott 18.500 ember vesz részt a védekezésben. Dobson Tibor közlése szerint továbbra is a Hernád, a Sajó és a Bódva menti településeken a legkritikusabb helyzet. [...]
A megyei főkapitányság sajtóügyeletesének közlése szerint a zár csak a kamionközlekedést akadályozza néha, rövidebb időre, a személyautók át tudnak haladni ezen a szakaszon. Egy, a határ felől érkező kamion borult az árokba; a rakterében lévő 160 disznó jelentős része elpusztult, az életben maradottakat vízpermettel hűtik a tűzoltók a nagy melegben.
A negyven rendőrt szállító mezőgazdasági vontató “leesett” az útról – mondta az MTI-nek egy szemtanú, aki mindezt azzal magyarázta, hogy a kiöntött Hernád és a Bársonyos patak vizétől nem lehetett látni az út nyomvonalát, és a patak hídjánál az utat jelölő zsinór is elszakadt. A rendőröket azért vezényelték a kiöntött Hernád miatt már egy hete [...]
Előbb szidalmazta a tűzoltókat, majd kiszállt és egyiküket megütötte – ismertette az eset körülményeit Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az esztergomi rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást az elkövető ellen.
A községben egy ház hátsó fala és a tetőszerkezete részben leomlott, az épület két lakója rokonoknál helyezkedett el – tájékoztatott Guld Gábor polgári védelmi alezredes. Korábban Iregszemcsén, Medinán, Bikácson, Csikóstőttősön és Szekszárdon váltak lakhatatlanná házak az árvíz és a csapadék miatt; többen hozzátartozóknál laknak, 19 ember elhelyezéséről az önkormányzatok gondoskodtak. Csikóstőttősön egy hete több mint [...]
Az autósokat arra kérik, hogy a régi verőcei utat vegyék igénybe – mondta Kovács Viktória, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint az osztrák pár a nyaralójában tartózkodott, ahol az 59 éves nő és a nála két esztendővel idősebb férfi vasárnap összevitatkozott; utóbbi kést ragadott és többször megszúrta az asszonyt. A támadót a rendőrök őrizetbe vették, ellene emberölés kísérletének bűntette miatt indult nyomozás.
Lopás miatt fogtak el a rendőrök Ferihegyen két rakodót. A reptéri dolgozók egy 300 doboz cigarettát tartalmazó csomagot "tettek félre". A lopásra egy utasbiztonsági ellenőr jött rá.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy hétfő hajnalban két órakor riasztották a rendőröket, akik azonnal kivonultak, és el is fogták a feltételezett tettest. Egyelőre annyit tudni, hogy a Diószegi utcai lakásban a két férfi valószínűleg összeveszett, és ennek kapcsán sebesítette meg életveszélyesen az egyik a másikat, az áldozatot a mentők kórházba szállították. A körülmények tisztázása [...]
Vasárnap 11 órakor 487 centiméteres vízállással tetőzött a Sajó a Borsod megyei Felsőzsolcánál – ahonnan eddig 1300 embert kellett kitelepíteni. Itt halálos áramütést szenvedett egy középkorú férfi. A Kodály Zoltán utca egyik házában történt a baleset vasárnap délután. A város nagy részét éppen az áradat okozta veszély miatt korábban áramtalanították. Egy aggregátor beüzemelésekor történt a [...]
A tűzoltók vasárnap délután fél hat előtt kapták a riasztást, 13 járművel érkeztek a helyszínre. A tüzet négy vízsugárral körülhatárolták. A helyszínre érkeztek az ELMŰ szakemberei is, hogy áramtalanítsák az oltási területet.
2010. 06. 06. 19:24
Tűz ütött ki egy családi házban a Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron vasárnap, amelynek konyhájában egy benzines kanna is felrobbant. A két sérült teste 80 százalékban megégett, mindketten másod-harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek. Értük Miskolcról érkezett mentőhelikopter és a fővárosi égési sérülteket ellátó központba szállították őket. A helyszínen a tűzoltók jelenleg is dolgoznak.
2010. 06. 06. 17:59
Ónod hősiesen tartja magát.
Szombat délután a Jászberényi Rendőrkapitányság ügyeletére lakossági bejelentés érkezett, miszerint a városban holtan találtak egy idős, egyedül élő férfit a saját otthonában. A kiérkező rendőrök az elhunyt testén bántalmazás nyomaira bukkantak, így az elsődleges adatok alapján feltételezhető, hogy gyilkosság történt. Az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya indított nyomozást emberölés megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes [...]
2010. 06. 05. 18:18
Megdöbbentő látvány fogadta azt az egerbaktai lakost, aki a kertje végében folyó patakban egy holttestet fedezett fel. Az elhunyt egy helyi, 60 éves férfi.
A baleset szombat reggel Kecskemét és Kiskunfélegyháza közötti szakaszon történt.
2010. 06. 05. 08:16
A férfi a repülőtér zöld folyosóján akart belépni az országba, de a pénzügyőrök feltartóztatták. A vámosoknak feltűnt a nigériai puffadt hasa, vörös, vizes szeme, ellentmondásos viselkedése és válaszai. Miután elrendelték a tételes vámvizsgálatot, kiderült, hogy a férfi kábítószert akar az országba csempészni testüregeiben, ezért orvosi vizsgálatra kórházba szállították. A vizsgálat megállapította, hogy a férfi beleiben [...]
Eddig ismeretlen okokból frontálisan ütközött két személyautó a 6-os úton Pécs és Szigetvár között. Két ember meghalt.
Riz Levente XVII. kerületi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő az ügyben rendőrségi feljelentést tett és intézkedett arról, hogy a péntek este kezdődő önkormányzati megemlékezés kezdetére állítsák helyre az 2007-ben emelt emlékművet. Az emlékhelyet 1937. november 7-én avatták fel a rákoskeresztúri Népkertben, de a márványtáblát 1948-ban leverték, helyére 1848-as emléktáblát tettek. Az önkormányzat három évvel ezelőtt döntött [...]
A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint Kiss Ernő 2007. november 23-án hajnalban a XIII. kerületi Petneházy utcában ittasan nekihajtott gépkocsijával egy ott parkoló autónak olyan nagy erővel, hogy több másik autó is megsérült. A vád szerint a rendőr tábornok azt a valótlan tartalmú jelentést tette felettesének, Tóth Gábor budapesti rendőr-főkapitánynak, hogy a gépkocsit ellopták. Az [...]
Egy autós nekihajtott a rendőrök csapatszállító kocsijának. Ez állította meg. A férfi elájult, többször is újra kellett éleszteni.
A férfi a kisvárdai kórházban egy súlyos beteg asszony ujjáról tépte le a gyűrűt.
- 11:48 „Néha tudatánál van, néha nem” – Danny Glover lánya megszólalt apja Alzheimer-diagnózisáról
- 11:30 Lassan balatoni áron mennek a nyaralók a Dunakanyarban
- 11:27 Igazi elittársaságba került az amerikaiak hőse, de nem biztos, hogy büszke rá
- 11:25 Cheerleader-múltból ezüst, lelki újrakezdésből arany – elsöprő magyar éremeső a légtorna-Eb-n
- 11:22 Ünnepelt gyereksztár, hírhedt partikirálynő, nagy visszatérő – 40 éves lett Lindsay Lohan
- 11:20 Magyar Péter bejelentette, kik lesznek jogosultak a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásra
- 11:13 Eddig ismeretlen vírust hordozó állatfajt fedeztek fel
- 11:05 „Ha Mark Zuckerbergnek rossz ötlete támad, négymilliárd ember szenved tőle” – hogyan tehetnénk rendbe az elszaródott internetet?
- 10:38 Megtalálták a Balatonban az eltűnt kaposvári férfi holttestét
- 10:34 Nagy Ervin: Visszakerül a múzeumba, ami oda való
- 10:27 Horváth P. Andrást szavazták meg a közmédia új, átmeneti vezetőjének
- 10:21 Letartóztatták a korrupcióval meggyanúsított földhivatali ügyintézőt
- 10:18 Szöllősi György nem bánta meg, hogy a sportújságíró-szövetséget is belerángatta az előző kormány propagandájába
- 10:17 Gajdos László szerint egy őszinte bocsánatkérésre se tellett az akkufóliagyár ellen forduló debreceni polgármestertől
- 10:15 Már 13 halottja van a Kijev elleni tömeges orosz rakéta- és dróntámadásnak
- 06:11 Magyar Péter lefejezte a szuper-titkosszolgálatot is
- 06:14 Felhőszakadásra figyelmeztetnek a fél országban
- 05:30 Lecsó, lángos, kisfröccs – ebből a kvízből kiderül, mennyire ismered a magyar gasztronómia nyári slágereit
- 07:45 Dráma a sajtótájékoztatón: az angolok elleni vereség után tudta meg a kongóiak edzője, hogy meghalt az édesapja
- 07:13 Az egyik leggazdagabb máltai üzletember 150 ezer euróért ölethette meg az oknyomozó újságírót
- 10:27 Horváth P. Andrást szavazták meg a közmédia új, átmeneti vezetőjének
- 05:48 A valószínűtlen belga feltámadás után összejött egy ikonikus párharc visszavágója – ez történt a vb 21. játéknapján
- 08:45 Két kocsi ütközött és felborult a 3-as főúton, a forgalmat leállították, a helyszínre mentőhelikopter érkezett
- 19:06 Hegedűs Zsolt feloldja az egészségügyi dolgozók nyilatkozási tilalmát, és megnyitja a kórházakat a sajtó előtt
- 06:19 „A fókusz nem a vébén volt” – Matthäus szerint a csapattal tartó családtagok okoztak feszültséget a német válogatottnál
