Közélet

A 19 éves, mondhatni “hároméltű” tolvaj két esztendőn át keserítette az Egyesült Államok rendőrségének életét, legalább öt kisrepülőt, jó pár luxusautót és drága motorcsónakot kötött el. Különlegessége, hogy mezítláb művelte hobbiját. Legutóbb egy egymotoros Cessna repülővel szelelt el Indiana állam egy olyan repülőteréről, amelyet 3 méter magas szögesdrót tetejű kerítés véd, a kapukat pedig csakis [...]
2010. 07. 12. 17:27
A kihallgatáshoz vezető incidens még vasárnap délután történt, amikor Zamárdi strandján egy mentőtiszt segíteni próbált a Balatonban félig elmerült, bódult állapotban lévő gyanúsítottnak. A fiatalember a gyanú szerint ököllel megütötte a mentőst, miután az megkérdezte tőle, hogy elkísérheti-e a közeli elsősegélynyújtó helyre. A dühöngő fiatalt a mentőtiszt a kollégája segítségével tudta lefogni, majd a rendőrség [...]
2010. 07. 12. 16:04
A megadott koordináták egy Bács-Kiskun megyei helyszínt jelölnek, de egyelőre nincs információ arról, hogy a géppel mi történt – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Nyíkos Tamás főhadnagy hozzátette: a hatóságok még nem érték el a koordináták által megjelölt helyszínt.
2010. 07. 12. 14:53
Svájc úgy döntött, hogy nem adja ki az Egyesült Államoknak Roman Polanski filmrendezőt. A döntést a svájci igazságügyi minisztérium hétfőn hozta nyilvánosságra. A lengyel származású francia filmest egy több mint 30 éves gyermekmolesztálási ügyben szeretnék Los Angelesben ismét bíróság elé állítani. Polanski tavaly óta van svájci házi őrizetben.
2010. 07. 12. 14:27
A pénzintézetbe egy világos öltönyt viselő férfi lépett be, aki feltehetően fegyverrel megfenyegette az alkalmazottakat, és készpénz átadására szólította fel őket. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy vitt-e el pénzt – mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2010. 07. 12. 14:00
A vétlen járműben három személy könnyen, egy fiú pedig súlyosan megsérült; a fiút mentőhelikopterrel szállították kórházba – áll a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
2010. 07. 12. 13:16
A San Fermin fesztivál hatodik napján mindössze két perc 17 másodpercig tartott a bikafuttatás, ami a szervezők szerint “nagyon gyors”. A világszerte híres esemény minden napján reggel nyolckor indítják el a bikákat Papmlona szűk utcáin, hogy megtegyék a 825 méteres távot az arénáig, ahol délutánonként a matadorok elé viszik őket. 1911 óta 15 ember vesztette [...]
2010. 07. 12. 12:16
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az autópálya 26-os kilométerénél, a Nyíregyháza felé vezető oldalon, a Gödöllő előtti lehajtó kanyarodósávjában egy kisteherautó rohant bele hátulról egy kamionba. A kisteherautóban egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon a belső sávban haladhat a [...]
2010. 07. 12. 12:02
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a 31 éves férfi feltehetően szabálytalanul lépett fel a munkagépre. A rendőrség közigazgatási eljárásban tartott helyszíni szemlét, mert elsődlegesen a munkaügyi felügyelet vizsgálja a munkahelyi balesetet, és azt, hogy van-e szükség rendőrségi vizsgálatra.
2010. 07. 12. 11:36
Életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopter szállított kórházba egy kisfiút vasárnap délután Dunaharasztiról, miután apja bántalmazta. A kisfiú a kórházban meghalt, az apa ellen halált okozó testi sértés miatt indult eljárás. A férfit vasárnap este kihallgatták, majd a rendőrség őrizetbe vette, elképzelhető, hogy előzetes letartóztatását is kérni fogják. A férfi vallomást tett, de annak részleteiről egyelőre nem adhat [...]
2010. 07. 12. 10:01
apa
Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a baleset a Röszke felé vezető oldalon, a 151-es kilométerkőnél történt. Az eddigi információk szerint a román személygépkocsi utolérte az előtte haladó kamiont, és hátulról nekiütközött.
2010. 07. 12. 09:50
Háromrendbeli csalással és megtévesztéssel elkövetett bebörtönöztetésért, valamint a rendőrség félrevezetéséért ítélték el. A csalássorozatot 2008-ban követte el azután, hogy barátja szakított vele.
2010. 07. 12. 07:13
A Budapest felé haladó gépkocsi eddig ismeretlen körülmények között a 146-os kilométerkőnél, a balástyai csomópont közelében a belső szalagkorlátnak ütközött, majd “átrepült” az autópálya másik oldalára. A sérült járművet ezekben a percekben próbálják meg levontatni az autópályáról, utána legalább egy sávon megindulhat a forgalom, és csökkenhet a feltorlódott kocsisor.
2010. 07. 10. 20:47
A légi baleset miatt az M7-es autópálya forgalma a 165-ös kilométerkő közelében egysávosra szűkült, és torlódásra kell számítaniuk az erre utazóknak. Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője azt közölte, hogy a balesetnek a jelenlegi információk szerint két sérültje van (korábban három sérültről érkezett jelentés). Elmondta azt is, hogy a jelenlegi adataik szerint egy olasz felségjelű [...]
2010. 07. 10. 19:55
Olvasói sztorik