Közélet

Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a körmendi férfi motorkerékpárjával csütörtökön egy kereszteződésben ütközött össze egy másik helybeli férfi által vezetett tehergépkocsival.
2010. 07. 23. 11:39
A baleset következtében további három ember könnyebb sérüléseket szenvedett, őket szintén az ajkai kórházban ápolják – tette hozzá Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Közlése szerint a 8-as főutat Somlóvásárhelynél teljes szélességben lezárták, a forgalmat más útvonalra terelték.
2010. 07. 23. 11:31
A férfi Madridból érkezett, feltűnően ideges viselkedése, valamint a pénzügyőr kérdéseire adott ellentmondásos válaszai alapján merült fel a gyanú, hogy a testében kábítószert vagy annak minősülő anyagot próbál az országba behozni – írta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. Az orvosi vizsgálaton kimutatták, hogy a férfi összesen 38 kapszulát nyelt le, amelyek mintegy hétszáz gramm [...]
2010. 07. 23. 10:13
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett magánlaksértés, személyi szabadság megsértése és önbíráskodás miatt indított eljárást a rendőrség a két férfi (20, 28 évesek) a két nő (31, 40 évesek) és egy 15 éves lány ellen – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A megalapozott gyanú szerint az öt rokon csütörtök délután rátört a fiatal házaspárra, egyiküknél [...]
2010. 07. 23. 09:59
Társa, amikor átért, azt látta, hogy barátja a parttól 10-15 méterre, arccal a vízben lebeg a felszínen. Azonnal kihúzta a partra, értesítette a mentőket, ám a férfin már nem tudtak segíteni – tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit – közölte Vargáné Szombati Andrea.
2010. 07. 23. 09:14
Pénteken reggel két autó ütközött egymással frontálisan, a balesetnek három sérültje van. Azt egyelőre nem tudni, hogy állapotuk mennyire súlyos. A rendőrség későbbre ígér bővebb tájékoztatást.
2010. 07. 23. 09:09
A baleset este fél hét körül történt a Kőszegfalvát és a 87-es főutat összekötő úton lévő vasúti átjáróban. Egy 28 éves szentendrei férfi Kőszegfalva felé haladt és behajtott a vasúti átjáróba, ahol a síneken egy vonat közeledett, amely egyébként hangjelzéssel jelezte érkezését. Az ütközés után a vonat körülbelül 300 métert tolta maga előtt a kocsit, [...]
2010. 07. 23. 07:08
A kínában egy férfi túszul ejtett egy nőt egy forgalmas üzlet bejáratánál. A rendőri akció pár másodperc alatt lezajlott. Amikor a túszejtő figyelme egy pillanatra alábbhagyott, egy fehér ruhás (ápolónőnek öltözött) nő lépett a túszejtő elé és hidegvérrel a szemei közé lőtt.
2010. 07. 23. 07:02
Barátai eleinte azt hitték, hogy a tinédzser csak meg akarja őket viccelni, de később rájöttek, hogy nagy a baj, és megpróbálták újraéleszteni. A mentősök a közeli Pordenone városának egyik kórházába vitték, de az orvosok nem tudtak már segíteni rajta. A hivatalos közlemény szerint hirtelen szívleállás okozta a fiú halálát.
2010. 07. 22. 14:54
A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint a 88 milliméteres gránátra a Márton utca 33. szám alatti ház kéményének bontása közben akadtak rá. A szerkezet “kilőtt állapotban van”, viszont szállításra alkalmas, így elviszik, és később felrobbantják. A BRFK sajtóügyeletese elmondta, hogy a szomszédban lévő egyik házat kiürítik arra az időre, amíg a tűzszerészek dolgoznak. Molnár Aliz közlése [...]
2010. 07. 22. 13:26
A nyomozók szerdán kutatták át a túristvándi családi házat, miután olyan információ birtokába jutottak, hogy ott illegálisan éles lőfegyvert tarthatnak – tájékoztatott Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A gyanú beigazolódott, amikor a rendőrök egy plüssfigurába varrva egy flóbertpisztolyt találtak, majd előkerült negyvennégy lőszer is. A százados elmondta: a rendelkezésre álló adatok szerint a [...]
2010. 07. 22. 13:21
Víztorony bontásán értek tetten a rendőrök négy férfit a Fejér megyei Polgárdi-Kiscséripusztán. A szerdán történt eset részleteiről Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a három enyingi és egy siófoki férfi Polgárdi-Kiscséripusztán egy felszámolás alatt álló telephelyen kezdte el bontani a víztornyot. A férfiak a kiérkező rendőröknek azt mondták, hogy van bontási [...]
2010. 07. 22. 13:14
A csongrádi rendőrkapitányság munkatársai szerdán fedezték föl, hogy a város külterületén egy tanyán indiai kendert termesztenek, a növények még virágzás előtt álltak – mondta Szenti Szabolcs. A rendőrök a helyszínen öntözés közben el is fogtak két férfit, apát és fiát, akik elismerték a bűncselekmény elkövetését. A termesztésben részt vett két másik férfi is, lakásukon a [...]
2010. 07. 22. 13:06
Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivőjének közlése szerint az Olaszországba tartó, kínai feliratú kamion konténerében 1800 hamisított Rubik-kockát és 1100 Casio számológép-utánzatot találtak. A mintegy 2,5 millió forint értékű, silány minőségű terméket a vámosok lefoglalták és áru hamis megjelölése miatt eljárást indítottak. Sipos Jenő közleményében emlékeztetett, a világsikerű logikai játékot Rubik Ernő 1975-ben találta [...]
2010. 07. 22. 12:16
A helybeli férfit két hét héttel ezelőtt látták utoljára a környéken élők – tájékoztatott Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A holttestet a szőlőbirtok tulajdonosa kedden fedezte fel. A kiérkező járőrök az elhunyt személyazonosságát a nála talált iratok alapján állapították meg. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. Az elsődleges információk alapján [...]
2010. 07. 22. 12:05
Az utat teljes szélességében lezárták, az áldozatok számát a betonelem eltávolítása után lehet meghatározni – tette hozzá a megyei főkapitányság sajtóreferense, Léber Gabriella.
2010. 07. 22. 11:21
A tűzoltókat szerda hajnalban riasztották egy tetőtűzhöz Gyermelyen. A ház tulajdonosa saját elmondása szerint aludt, és már csak azt látta, hogy a feje felett felcsaptak a lángok. Megpróbált kirohanni, de az ablakokat és a bejárati ajtót valaki kívülről bereteszelte. A történtek szerint végül betörte az ajtó üvegét, így tolta el az oda állított “barikádot”. A [...]
2010. 07. 22. 11:02
A baleset a Táncsics Mihály utcai szintbeli kereszteződésben, a pályaudvartól az országhatár felé eső szakaszon történt. A motorkocsi mintegy 150 méteren keresztül tolta maga előtt az autót, a járműben ülő idősebb férfi és nő, mindketten helyiek, könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az elsődleges adatok arra utalnak, hogy a gépjármű a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre.
2010. 07. 22. 10:24
Miután megszerezte zsákmányát, a támadó elmenekült a helyszínről, a rendőrség nagy erőkkel keresi. Rablás közben lövés nem dördült, és senki sem sérült meg. A helyszínelés már megkezdődött – mondta Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2010. 07. 22. 10:17
A rendőrség eddigi adatai szerint a gyermek négy társával együtt egy félkész hulladéklerakó területén egy körülbelül egy méter mélységű, vízzel teli gödörben fürdött, amikor a tragédia bekövetkezett. A nyomozó hatóság egyelőre több részletet nem árult el. Gaskó Bertalan a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön annyit közölt: a tragédia ügyében indított nyomozás feladata tisztázni mindazon körülményeket, [...]
2010. 07. 22. 09:52
Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte: a tizenkét éves fiú édesanyjával együtt jelent meg a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, szerdán este azzal, hogy kirabolták. Mint kiderült, a gyermeket egy húsz év körüli férfi segítségkérést színlelve állította meg, majd megpróbálta elvenni tőle 45 ezer forint értékű kerékpárját. A fiú ellenállt, ezért a férfi mellkason ütötte, [...]
2010. 07. 22. 09:36
Olvasói sztorik