Közélet

Négy embert ölt meg a bűnbanda – elfogták őket

Egy százhalombattai ékszerész, annak albérlője és egy vietnami házaspár - velük végeztek a támadók. Emellett a számlájukra írható három rablótámadás is.

A fegyvert mindig ugyanaz a férfi sütötte el, a gyilkosságoknál hol csak egy, de volt ahol több társa is vele volt.

Az első gyilkosság 2009 július 22-én történt, akkor egy százhalombattai ékszerész albérlőjével – egy 50 éves férfival – végeztek. Őt azért akarták megölni, mert a kiszemelt – lakásból kialakított – bolt mellett lakott, és nem akartak szemtanút hagyni. Ugyanez volt a tervük az üzlet tulajdonosával is, akit egyébként ismertek. Ez kapóra is jött nekik, az ismeretség segítségével sikerült ugyanis elcsalniuk a mit sem sejtő albérlőt. A tulajdonos mesélte nekik, hogy a nála lakó férfi alkalmi munkát keres, ők pedig kaptak az alkalmon: festő munkát ajánlottak neki vidéken. Ennek ürügyén csalták el, majd Dánszentmiklósra vitték, ahol egy erdős területen megölték. A gödör előre meg volt ásva, ebbe lökték bele, miután egyikük kétszer fejbelőtte.

A tulajdonosra két nappal később csaptak le. Elterelték a figyelmét, ekkor lőtték tarkón. A társaság több mint 10 millió forintot érő ékszert vitt magával.

A vietnami házaspár idén májusban tűnt el, a rendőrség akkor közleményt adott ki az esetről, amelyben azt írták, valószínűleg elrabolták őket. A kétgyermekes, középkorú párnak a IV. kerületi Tél utca 40. szám alatti parkolóban veszett nyoma, ahová kocsival érkeztek, majd eltűntek. Autójukat a rendőrök a helyszínen megtalálták. Mint kiderült, megölésükkel szintén ez a banda gyanúsítható. A társaság egyik tagja az Ázsia Centerben dolgozott, ő mondta a többieknek, hogy a párnál mindig sok pénz van, ezért esett rájuk a választás. Rendőr egyenruhákat szereztek maguknak az internetről, így állították meg a kocsit, amelyben ültek. Ezután betuszkolták őket a saját autójukba, és Ócsára, az autópálya mellé vitték őket, ahol meggyilkolták őket. A holttestek itt is egy előre megásott gödörbe kerültek. A párnál – a támadók reményeivel ellentétben – egyáltalán nem volt pénz.

Mint kiderült 2007 -től mostanáig több rablótámadás is a társaság számlájára írható, ezek közül hármat itthon, kettőt pedig még Romániában követtek el. Tökölön és Ácson ékszerüzleteket fosztottak ki, Dunaharasztiban egy kaszinót. A rendőrség szerint a rablások erőszakosak és brutálisak voltak, jellemző volt ugyanis, hogy bántalmazták az alkalmazottakat. Romániában még a fegyvert is elsütötték, abban a percben, ahogy beléptek az üzletbe. A zálogházban dolgozó nőt két lövés érte, de nem halt meg, ám fél szemére megvakult..

A három, itthon történt rablással egyébként valamivel több mint 41 millió forintot tettek zsebre.

Az öt gyanúsított ellen több emberen emberölés gyanúja miatt indult eljárás, jelenleg mindannyian előzetes letartóztatásban vannak

A rendőröknek szerda hajnalban, Esztergomban sikerült elfogniuk az orgazdát is, aki legalább 7-8 esetben vett át ékszert a bandától. Ő jelenleg őrizetben van, és a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik