Közélet

A Hunyadi János utcában kerítésásás közben bukkantak a hadianyagra – mondta Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. További információkat egyelőre nem közölt. A honvédelmi tárca sajtóosztályának tájékoztatása szerint a lőszereket már elszállították a helyszínről, azokat később semmisítik meg.
2010. 09. 03. 15:23
A vád szerint 2008. december 2-án, nem sokkal éjfél után egy fiatalember jegy nélkül utazott a 906-os autóbuszon. Amikor az ellenőrök igazolványt kértek tőle, az utas kérésére rendőrt hívtak. A fiatal utas a rendőrségről hazafelé tartva ismét felszállt egy 906-os buszra. A vádlottak, akik biztonsági őrként teljesítettek szolgálatot, ellenőri feladatokat is elláttak. A sértett fiatalember [...]
2010. 09. 03. 13:52
A Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztályának információi szerint egy 100 kilogrammos szovjet rombolóbombát, két 75 milliméteres német repeszgránátot, egy 75 milliméteres páncéltörő gránátot, egy 203 milliméteres rombológránátot és tizenkét géppuskalőszert találtak. Nem kizárt, hogy találnak még hadianyagot, a terület feltárása ugyanis még folyamatban van. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája korábban azt közölte, hogy két, nagyjából 150 kilogrammos, [...]
2010. 09. 03. 13:43
Az 51 éves férfi csak könnyebben sérült meg, szerencséjére a mögötte érkező autósok is ki tudták kerülni, pedig az eset autópályán történt. Autója 300 métert haladt önállóan, illetve önjárón, mígnem egy lámpaoszlopnak ütközött. Hogy miként eshetett ki a férfi a járműből, még nem tisztázott, a rendőrség vizsgálja a történteket.
2010. 09. 03. 13:41
A Japán északi részén található Hokkaido tartomány rendőrségét szerda reggel háromnegyed hatkor riasztotta egy autós, hogy valaki a forgalommal szemben halad az autópályán. A rendőrök nagyjából 15 perccel később érték utol a 31 éves férfit, aki azonban figyelmen kívül hagyta őket, és tovább száguldott – írta a Mainichi című japán lap. A Mizumoto Cutomu néven [...]
2010. 09. 03. 13:25
Az esetet betegszállítók jelentették a rendőrség ügyeletének – mondta el Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A helyszínre irányított járőröknek elmondták, hogy a férfit az autójában találták meg a József Attila sugárút és a Csorba utca kereszteződésében. Először azt hitték, hogy rosszul lett, de csakhamar kiderült, hogy azért aludt el, mert részegre itta magát. [...]
2010. 09. 03. 12:16
Mint arról korábban beszámoltunk, elfogták a bujkáló szlovákiai polgármestert, a Dubcekként ismertté vált Dubovsky Lászlót, akit hűtlen kezeléssel vádolnak. A tornaljai polgármester évekig közreműködője volt Bochkor Gáborék műsorának, sőt legendás barátságot ápolt a rádióssal. A több mint 50 napja rejtőzködő férfi pár napja betelefonált a Bumerángba is. „Szökésben vagyok, és ti vagytok az elsők, akikhez [...]
2010. 09. 03. 11:48
A férfit más emberek veszélyeztetésével, valamint lezárt területre történő jogtalan behatolással vádolják. Robert mindkét pontban ártatlannak vallotta magát. A bíróság épülete előtt nyilatkozva azt mondta, soha nem állt szándékában megsérteni az ausztrál törvényeket, és tagadta hogy mászásával más emberek életét tette kockára. Amennyiben mégis bűnösnek találják, három hónapos szabadságvesztés és 1650 ausztrál dollár pénzbüntetés fenyegeti. [...]
2010. 09. 03. 11:44
Osztrák oldalon, a határ közelében állították meg rendőrök a férfit, aki kiadta a kocsiból iratait, majd hirtelen felhúzta az ablakot, gázt adott, és egy mellékúton áthajtott Magyarországra. Itt felment az autópályára, de nem sokkal később a belső szalagkorlátnak ütközött, autója bal első futóműve kitört – mondta Kocsis Tünde a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szóvivő [...]
2010. 09. 03. 11:23
Két és fél éve Wiki több mint egymillió forint készpénz, valamint két utazás fejében vállalkozott arra, hogy arcával hirdeti az utazási irodát, amely azonban csak az összeg egy részét fizette ki. Az énekesnő ezért perelte be az irodát,amelynek képviselője nem jelent meg a tárgyaláson. “Nekem is lenne jobb dolgom, de mivel az iroda nem teljesítette, [...]
2010. 09. 03. 10:09
A szerb Novak Djokovic és a német Philipp Petzschner mérkőzésének első játszmája alatt az Arthur Ashe Stadion lelátójának felső részében egy fiatal férfi és egy középkorú hölgy veszett össze. Hangosan káromkodtak, majd a nő megpróbálta megütni vitapartnerét. A rendőrök közbeléptek, a férfit, a nőt és hozzátartozóját kikísérték a tribünről. Az esetnél senki nem sérült meg. [...]
2010. 09. 03. 09:41
A főúton egy autó vontatott egy műszaki hibás másikat, amikor a vontatókötél elszakadt, és emiatt vontatott jármű áttért a szembejövő sávba, ahol kamionnak rohant. A vontatott járműben ülő 31 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A 4-es út érintett szakaszát a helyszínelés idejére teljesen lezárta a rendőrség, a forgalmat Kemecse felé terelik.
2010. 09. 03. 08:00
Balotelli éppen edzésre autózott, amikor összeütközött egy BMW-vel, az R8 bal eleje látványosan összetört. Ugyan a rendőrség kifaggatta a balesetről a játékost, végül nem vádolták meg semmivel, bár egyelőre nem derült ki, hogy ki vagy mi okozta az ütközést.
2010. 09. 02. 17:27
A férfi hétfőn délelőtt ment fel volt barátnőjének lakásába, ahol vitába keveredtek. A veszekedés hevében a férfi megverte a 21 éves nőt a lépcsőházban, majd többször rá is lőtt. A férfit perceken belül elfogták, ekkor még csak súlyos testi sértés miatt indult ellene eljárás. Az elsődleges fegyverszakértői vélemény szerint azonban a pisztoly, melynek lövedékei a [...]
2010. 09. 02. 14:24
Szigeti József, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője elmondta: a gyanúsított a helyszínről elmenekült, de a hajnali órákban történteket több hajléktalan is látta, így rövid időn belül azonosították a férfit. Ellene országos elfogatóparancsot bocsátott ki a rendőrség és visszatérően ellenőrizték azokat a helyeket, ahol a gyanúsított a bűncselekményt megelőzően többször megfordult. A hajléktalan a testvérének a [...]
2010. 09. 02. 12:41
Szigeti József, a BRFK életvédelmi osztályvezetője úgy fogalmazott: több személyi és tárgyi bizonyítékot is beszereztek arról, hogy a kínai Csao Fej (Zhao Fei) gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. “Más nem követhette el” – mondta. Szigeti József közölte: legutóbbi információjuk a férfiről az, hogy Ferihegyen keresztül elhagyta az országot még a bűncselekmény napján, de azt nem árulta [...]
2010. 09. 02. 11:51
A tizenöt hónapos kislány eddig tisztázatlan körülmények között került a család gépkocsijának kerekei alá. A nagyapja éppen az udvarról hajtott ki autójával, amikor a baleset történt. Mint kiderült, kisunokája éppen az autó alatt volt, amikor az mozgásba lendült. A kiérkező mentőkocsi orvosa már csak azt tudta megállapítani, hogy a gyerek nyaka és mellkasa teljesen összeroncsolódott. [...]
2010. 09. 02. 11:27
Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a 78 éves nőt a XXII. kerületben, a Leányka utcában, egy kereszteződésben ütötték el, amikor át akart menni a zebrán. A baleset körülményeit jelenleg is vizsgálják – tette hozzá.
2010. 09. 02. 10:51
Az ügyben gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés megalapozott gyanújával indult nyomozás eddigi adatai szerint a gyermek a padlóra tett, olajsütőben forralt vizet borította magára szerdán délután Tiszavasváriban – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A százados hozzátette: a súlyos, de nem életveszélyes állapotban lévő kislány édesanyja tanúvallomásában azt mondta, hogy a vizet fürdetéshez [...]
2010. 09. 02. 10:30
A rendőrség a helyszínen talált egy töltőpalackot, és a fiú barátja is elmondta, hogy ezzel – az egyébként könnyen, traffikban beszerezhető – szerrel kábították magukat – közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A fiúra járókelők találtak rá a Fekete János utcában. Eszméletlenül feküdt a földön. Mentőt hívtak hozzá, ám azok hiába próbálták újraéleszteni, [...]
2010. 09. 02. 09:18
A 22 éves Thomas Magill a feltételezések szerint annak köszönheti életét, hogy a Dodge Charger karosszériája csillapította becsapódás erejét. Az autó New Jersey-i tulajdonosa viszont azt állítja, hogy fiatalembert a műszerfalon tartott rózsafüzér tarthatta életben. A rendőrség szerint az öngyilkosjelölt többek között a lábait törte, állapota pedig továbbra is életveszélyes. A csodának tartott megmenekülése ellenére [...]
2010. 09. 02. 07:02
Olvasói sztorik