Közélet

Rendőrkézen a társát meggyilkoló hajléktalan

A 40 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy július 18-án egy hajléktalanszállón olyan súlyosan bántalmazott egy másik hajléktalant, hogy az belehalt sérüléseibe.

Szigeti József, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője elmondta: a gyanúsított a helyszínről elmenekült, de a hajnali órákban történteket több hajléktalan is látta, így rövid időn belül azonosították a férfit. Ellene országos elfogatóparancsot bocsátott ki a rendőrség és visszatérően ellenőrizték azokat a helyeket, ahol a gyanúsított a bűncselekményt megelőzően többször megfordult.

A hajléktalan a testvérének a személyigazolványát használva, abba a saját fényképét beragasztva bujkált, miután tisztában volt azzal, hogy keresi a rendőrség. Végül kedden fogták el, amikor a Nyugati pályaudvarnál igazoltatták őt, s bár a testvére okmányát használta, a Készenléti Rendőrség munkatársa felismerte a körözés alatt álló férfit.

A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, de állítása szerint nem akarta megölni áldozatát, csak megleckéztetni, mert az becsmérlőt mondott rá. A nyomozók szerint azonban az volt a bűncselekmény indítéka, hogy a sértett elutasította a támadót, amikor az cigarettát kért tőle. Ekkor támadt rá egy farúddal, aminek következtében szívburok kettős főér repedés és elvérzéses sokk miatt életét vesztette.

Szigeti József a gyanúsítottról annyit mondott, nem sokkal korábban betörésen érték tetten. Az emberöléssel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik