Közélet

Murai Ágnes, a pécsi rendőrkapitányság szóvivője későbbre ígért tájékoztatást az ügyben. Az MTI a rendőrséghez közel álló forrásból úgy értesült, hogy az elkövető feltehetően egy parabellum típusú lőfegyverrel állított be a pénzszállító cég Alkotmány utcai telephelyére, és az ott őrzött bankjegyek átadását követelte. A biztonsági őrök a fenyegetés ellenére sem voltak hajlandók beengedni a pénz [...]
2010. 08. 17. 14:34
A csalók azt mondták, hogy azért ők vitték házhoz a körzeti orvos által javasolt, vérnyomásmérésre és egyéb értékek mérésére szolgáló műszert, mert a doktor asszisztensnőjének eltörött a lába – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Miután az idős nő átadta a pénzt, és megkérdezte, kap-e átvételi elismervényt az ötvenezer forintról, a csalók az autóba [...]
2010. 08. 17. 14:23
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: elsődleges információik szerint a gyermek a vasúti síneken a gyalogosátkelőn haladt át, amikor a kerékpárja beakadt az átjáró korlátjába. Megpróbálta kiszabadítani, ekkor ért oda a vonat, elsodorta a kerékpárt, s az visszacsapódva halálos sérülést okozott. A helyszínre érkező mentők megpróbálták a fiút újraéleszteni, de a sérülései olyan [...]
2010. 08. 17. 13:51
Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden arról tájékoztatott, hogy felgyújtotta házát egy férfi, majd a 442-es főút melletti nyílt vasúti pályára feküdt. A Szentes felé közlekedő vonat vezetője észrevette, hogy van valaki a síneken, időben meg tudta állítani a szerelvényt. A kiérkező mentők pedig megállapították, hogy egy előző vonat már elgázolta, életveszélyes sérülésekkel [...]
2010. 08. 17. 12:59
A személygépkocsi az ütközés után az 52-es út melletti árokba szaladt – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy közlése szerint a helyszínelés idején a főúton, Kiskunhalas és Tompa között teljes útlezárás van érvényben.
2010. 08. 17. 11:42
A baseball ütőkkel szétvert magyar és külföldi rendszámú BMW-k, Mercedesek és Audik a XXIII. kerületi Közös-legelő dűlőnél állnak egy fém szállítására alkalmas több köbméteres konténer mellett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint hétfőn késő este a Budapest XXIII. kerület külterületi részén – fémhulladék tulajdonjoga miatti vita kapcsán – két csoport összeverekedett. A két csoport tagjai a [...]
2010. 08. 17. 11:29
Dobi Tamás, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: adataik szerint az ismeretlen elkövető még április közepén behatolt Miskolcon egy Zamenhof utcai ingatlanba, majd onnan nagy mennyiségű arany ékszert és több millió forint készpénzt vitt el. Aki az elkövető kilétének megállapítását vagy a tettes elfogását közvetlenül elősegíti, annak számára a megyei főkapitányság ötvenezer forint nyomravezetői [...]
2010. 08. 17. 10:57
A 44 éves, nős, kétgyermekes Colin Birch pár napja még a londoni Deutsche Bank alelnöke volt. Pénteken, pár nappal kirúgása után két gyanútlan prostituáltat bérelt fel, hogy asszisztáljanak öngyilkosságához. A férfi a nőknek végig azt színlelte, hogy csak “kivégzőset játszanak”, de közben valóban felakasztotta magát egy fára. A nők később a kihallgatáson azt vallották, Birchtől [...]
2010. 08. 17. 10:31
Tizenegy csecsemőt súlyos égési sebekkel szállítottak át egy másik kórházba, állapotukat stabilizálták. Riasztották az égési sérülésekkel foglalkozó orvosokat, a sebészeket és a plasztikai sebészeket, mivel a csecsemők testfelületének körülbelül 50 százaléka megégett. A tüzet feltehetően egy klímaberendezés robbanása okozta a második emeleten, amelynek elektromos kábelét nem megfelelően szerelték be. Az ügyészségi vizsgálatból kiszivárgott, hogy két [...]
2010. 08. 17. 10:12
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatása szerint egy 50 év körüli ismeretlen nő holttestét találták meg a vízben. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel – tették hozzá.
2010. 08. 17. 09:45
Mint arról korábban beszámoltunk, csalás miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság adott ki még márciusban körözést az énekesnő ellen, akit a rendőrök szombat délután négy óra körül fogtak el a XIII. kerületi Szabolcs közben. A Napi Ász úgy tudja: 2005 óta folyik az eljárás, míg a bíróság 2008-ban kezdte tárgyalni az ügyet, ami még mindig [...]
2010. 08. 17. 09:12
Egy Debrecen felől érkező, román rendszámú teherautó utolért egy magyar rendszámút Igrici térségében az M3-ason, összeütköztek, az utóbbi a szalagkorlátnak csapódott, vezetője 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett – közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A helyszínelés és a mentés még tart, a forgalom félpályán halad Budapest felé.
2010. 08. 17. 08:19
A makói rendőrkapitányság munkatársai egy körözött zsarolót fogtak el, akinek őrizetbe vételét a bíróság rendelte el. Őt szállították át a szegedi kapitányság fogdájára, amikor – még tisztázatlan körülmények között – a rendőrautó összeütközött egy autóbusszal a Temesvári körút és a Derkovits fasor kereszteződésében – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A balesetben a [...]
2010. 08. 17. 07:20
A Bild bulvárlap internetes híradása szerint a férfi a Bajorországban található Unterknöringen település egyik pénzintézetéből mintegy százezer eurót zsákmányolt, miután előbb fegyverrel fenyegette meg a bank alkalmazottjait, akiket ezután megkötözött. Végül egy rabló motorral menekült el, majd átszállt egy kisbuszba. Amelynél a rendőröknek megakadt, hogy a járműnek nincs rendszáma, ezért megállították az autót az országúton, [...]
2010. 08. 17. 07:05
A helyi autópálya-rendőrség tájékoztatása szerint a színész helyi idő szerint vasárnap este karambolozott Maserati típusú kocsijával. Gibson szóvivője emailben arról tájékoztatott, hogy a híresség jól van. Az Oscar-díjas színész-rendező a hírek szerint egyedül utazott az autóban, a hatóságok nem gyanakodnak arra, hogy alkoholos befolyásoltság alatt állt. Az utóbbi időben botrányairól híres csillagot egyik barátja vitte [...]
2010. 08. 16. 21:13
A közlemény szerint jelenleg áll a vasúti forgalom, de várhatóan 17 óra körül ismét járható lesz a pálya. Így az egyórás késés csupán a Vácról, illetve Balassagyarmatra, valamint innen Vác felé közlekedő két szerelvényt érinti. A balassagyarmati vonalon a Diósjenőről Szokolya irányába közlekedő személyvonat elé is több fa dőlt a vasúti sínekre délután. A balesetben [...]
2010. 08. 16. 17:37
Két, 25-30 év körüli, arcát kapucnival és napszemüveggel eltakaró férfi lépett a helyiségbe, az egyik szemtanú elmondása szerint maroklőfegyver lehetett náluk, és a bevételt követelték, majd távoztak a mintegy másfél millió forintos zsákmánnyal.
2010. 08. 16. 16:17
Burillák Attila, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szóvivője elmondta: reggel háromnegyed kilenckor érkezett a bejelentés a rendőrséghez arról, hogy az APEH Haller utcai kirendeltségén bomba van. Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, a rendőrség 112-es hívószámára egy VII. kerületi telefonfülkéből telefonált egy ismeretlen férfi, hogy bomba fog robbanni egy Haller utcai irodaházban. A [...]
2010. 08. 16. 14:07
Vulkáni eredetű dácit terméskövet bányászott a tulajdonos tudta nélkül a három bogácsi férfi az elmúlt hétvégén a szomolyai kőbányában, ám a figyelőszolgálatot nem szervezték meg, a rendőr járőr tetten érte őket – mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az alkalmi kőbányászok ellen lopás miatt indult eljárás.
2010. 08. 16. 13:27
Balaskó László, a tatabányai mentők mentésvezetője elmondta: a rendőr a motorkerékpárral – eddigi tisztázatlan körülmények között – megcsúszott az úttesten, feltehetően a kezdődő felhőszakadás miatt. A kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni, a férfi a helyszínen meghalt. A baleset az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán történt, Tata és Tatabánya között, Tatabánya előtt, a [...]
2010. 08. 16. 12:44
Olvasói sztorik