Közélet
Vascsővel követelte vissza megszokott parkolóhelyét egy férfi Győrben, a megtámadottak porszívócsővel védekeztek.
András azt hitte, hogy a 15 kilométeres hévjegyet bármelyik irányba felhasználhatja. Tévedett. Tegnap (február 5.) Szentendrén jártam biciklivel. Az
2013. 02. 08. 16:05
A férfi beismerte a gyilkosságot. Azt állítja, a nő kihasználta és megalázta.
A 17-es villamosok most rövidebb ideig vesztegeltek. Az új szabályozásnak köszönhetően ugyanis újra el lehet szállítani a „beparkolókat”.
Különleges intézkedésekkel óvják a gyilkosokat.
2013. 02. 08. 06:10
Hat ember, köztük Szabó Pál volt vezérigazgató, helyettese és a korábbi beruházási igazgató ellen javasol vádemelést a postaszékház eladása és az új irodaház bérleti szerződése miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság - tudta meg az MTI Hírcentrum.
Három év börtönre ítélték első fokon azt a fiút, aki 2009 őszén egy óbudai kollégiumban túl komolyan vette rendészi feladatait és ezzel a halálát okozta egy társának.
Írhatnék bevezetőt Zsuzsi leveléhez, de felesleges. Jól kicselezett a magyar bürokrácia. Két héttel ezelőtt pénteken (január 25.) az érvényes,
2013. 02. 07. 13:32
Négy férfi vert agyon egy embert az utcán. Ötödik társuk, egy nő, hangosan biztatta a rokonokat.
2013. 02. 07. 12:44
Az út mentén több fa megdőlt, de a hó miatt lelógó ágak is balesetveszélyesek.
- 06:29 34 évesen meghalt RJ Mitte, a Breaking Bad színésze
- 06:00 Hollókő: ahol a hagyomány nem emlék, hanem létező valóság
- 05:53 Újabb csapás a Mészáros-birodalomra: a sztrádakoncesszió után a vasútépítő üzletág dőlhet be
- 03:48 Előfordul, hogy 95. percben szerzett vezetéssel sem lehet meccset nyerni a La Ligában
- 22:47 Az NB II listavezetője először kapott ki, nagy pofon lett belőle
- 22:17 Két nappal a 13-0-ra megnyert meccse után kirúgták a fociedzőt
- 21:50 Hókotróként és darus kocsiként is működő járművekkel bővült a Magyar Közút flottája
- 21:48 Így fal fel egy traumatizált gyereket a függőség: Bongor a mozivásznon néz szembe démonaival
- 21:47 „Sopron Magyarország. Pont.” – a Tisza alelnöke a Fideszt és a Mi Hazánkot kérdezi az AFD Nagy-Németország térképéről
- 21:18 Az Országgyűlés újratárgyalta a megfontolásra visszaküldött egészségügyi kamarai törvényt
- 21:00 Cristiano Ronaldo: Én vagyok a történelem legjobbja és pont
- 20:54 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.12.
- 20:18 Orbán: A 16 éves kormányzás alatt fantasztikus dolgokat hajtottunk végre
- 20:10 Elítélték a magyar nőt, aki elrabolta és 10 éven át bújtatta lányát annak apja elől
- 20:04 Bukovics Martin: Budapest nem tud segíteni a bosnyákokon, az EU tudna, ha akarna – Válasz Techet Péternek
- 14:39 Megközelíthetetlen, a beosztottjaival szigorú – kollégái a legfőbbügyész-jelöltről
- 14:57 Előkerült az eltűntként keresett, tehetségkutatóban szerepelt lány
- 16:29 Borkai Zsolt távozik a győri közgyűlésből
- 17:18 „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét
- 20:18 Orbán: A 16 éves kormányzás alatt fantasztikus dolgokat hajtottunk végre
- 16:26 Kiengedte a bíróság a volt feleségét megerőszakoló férfit, kommandósok kapták el fél évvel a szökése után
- 21:47 „Sopron Magyarország. Pont.” – a Tisza alelnöke a Fideszt és a Mi Hazánkot kérdezi az AFD Nagy-Németország térképéről
- 19:37 „Mélységesen fájdalmas volt, teljesen helytelen és tiszteletlen eljárás” – édesanyja halálhíre után érkeztek doppingellenőrök a bringáshoz
- 15:17 Jogsértő belső szabályzat: minisztériumi vizsgálatot indítanak az egyik kormányhivatalnál
- 17:58 „Mindenki ellenség, aki ért a szakmához, és önálló véleménye van” – az izraeli melegítős sztorival sokakat magára haragított a női tornászok kapitánya
