Közélet

Egymilliót találtak a segélyből élő uzsorásnál

piliscsabai-uzsorasok(960x640)(1).jpg (uzsorások, tek, )
piliscsabai-uzsorasok(960x640)(1).jpg (uzsorások, tek, )

Adósait veréssel fenyegette, és megnövelte a tartozás összegét, ha késve fizettek. Már előzetes letartóztatásban van.

Az ózdi rendőrség nyomozói újabb uzsorást lepleztek le Arlóban, kedden kapták el. A házkutatáskor a segélyből élő férfitól csaknem egymillió forintot, aranyat és tulajdoni lapokat foglaltak le. Előkerült az a füzet is, amelyben nyilvántartotta kuncsaftjait.

A 39 éves férfi négy éve kezdte a „bizniszt”, pár ezer forintos kölcsönökre 50 százalékos kamatot számított fel. Ha az adósok nem tudták időben rendezni tartozásaikat, akkor az uzsorás veréssel fenyegette meg őket, valamint újabb kamatokkal növelt összegeket követelt. A pénz behajtását saját maga intézte a szociális segélyek érkezésekor, több millió forintot kasszírozott be.

A rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte. Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és több más bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik