Belépési engedélyt kérnek majd az uniós polgároktól is Nagy-Britanniában

2025 tavaszától.  

Jövő tavasztól elektronikus belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak, köztük az európai uniós állampolgároknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába – közölte kedden a brit belügyminisztérium. A kötelem nem vonatkozik a letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárokra.

A tájékoztatás szerint az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) nevű online dokumentumot az Európából – köztük az EU-országokból -érkező nem vízumkötelezett látogatók 2025. március 5-től kérelmezhetik, és április 2-től már ők is csak az ETA birtokában léphetnek be Nagy-Britanniába.

A 10 fontba (4700 forintba) kerülő engedély két évig vagy a kérelmező útlevelének lejártáig érvényes, és az érvényességi idő alatt korlátlan számú nagy-britanniai beutazást tesz lehetővé, esetenként hat hónapi időtartamra. A londoni belügyi tárca keddi ismertetésében úgy fogalmaz, hogy az ETA-engedélyek digitálisan kapcsolódnak a beutazók útleveléhez, és robusztusabb biztonsági szűrést tesznek lehetővé még az utazás megkezdése előtt, megakadályozandó, hogy a külföldről érkezők visszaéljenek a brit bevándorlási rendszerrel.

A brit belügyminisztérium keddi bejelentése szerint jövő januártól az Európán kívüli térség többi nem vízumkötelezett országára, végül 2025 áprilisától az európai országokra is érvénybe lép az ETA-rendszer. Ezzel gyakorlatilag az összes olyan országra kiterjed az elektronikus beutazási engedély kiváltási kötelezettsége, amelyek állampolgárai vízum nélkül utazhatnak be Nagy-Britanniába.

Nagy-Britannia 2020 januárjában kilépett az Európai Unióból, és az uniós tagság megszűnése (Brexit) utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is távozott.

London már a Brexit után jelezte, hogy idővel a látogatási, turisztikai céllal érkező, vízumkötelezettség nélküli beutazóknak is szükségük lesz belépési engedélyre. Ezt a tervet a júliusi parlamenti választások után hivatalba lépett munkáspárti kormány is átvette konzervatív elődjétől.

(MTI)