Közélet

ATV-ügy: Fürjes Balázs nem szeretne olyan világban élni, ahol politikusok mondják meg, ki lehet újságíró és ki nem

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Fürjes Balázs újabb gondolatokat tett közzé arról az ATV-s ügyről, amin jelen sem volt.

Emlékezetes: pénteken Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere nem volt hajlandó válaszolni az ATV-be behívott, a Pesti Srácoknál dolgozó Szalai Szilárdnak, miután Baranyi nem tartja újságírónak Szalait, hanem csak propagandistának. A polgármester közölte: ha tudta volna, hogy a Pesti Srácok szerzője fogja kérdezni, nem is jött volna be a műsorba. „Csodálom is, hogy ez a televízió egyáltalán beenged ebbe a stúdióba ilyen embereket, akiknek az újságíráshoz, a szakmához nulla közük van, folyamatosan mindenféle gátlás nélkül hazudoznak és csúsztatnak” – tette hozzá Baranyi Krisztina.

Az ATV két műsorvezetője, Krug Emília és Kárász Róbert is igyekezett kisegíteni a Pesti Srácok munkatársát, és jobb belátásra bírni Baranyit, de nem jártak sikerrel.  Krug azzal próbálta menteni a helyzetet azzal, hogy a tévé minden oldalról hív kérdezőt, de erre Baranyi azt mondta, hogy ez nem oldal, nem sajtó, hanem propagandatermék. Erre (a hamarosan távozóKárász a szerkesztési szabadságra hivatkozott, és megkérte a polgármestert, hogy a kérdésre válaszoljon, ne minősítse azt. A műsor végül lement úgy, hogy Baranyi nem reagált a Pesti Srácok munkatársának egyetlen kérdésére sem.

Nézzék, szerintem ez egy olyan súlyos helyzet, hogy én azt is szívesen vállalom, ha többet ebbe a stúdióba nem hívnak meg. De el kellett mondanom, mert ezek az emberek a folyamatos hazudozással, emberek életének a tönkretételével, gondoljunk Juhász Péterre, Vona Gáborra, azokra a perekre, azokra a pénzbüntetésekre, amiket már betáraztak maguknak

mondta el a végén Baranyi.

Fürjes Balázs most azt írta Baranyinak: „én nem szeretnek egy olyan világban élni, ahol ilyen vagy olyan oldali politikusok szükségképpen önkényes minősítésétől függne, hogy kit lehet rendes, igazi újságírónak tartani és ki – az Ön, általam nem helyeselt, kifejezésével élve – az úgynevezett „szennymédia” képviselője. (Ha lehet, én politikusként ezt a minősítést, bár a szólásszabadságba természetesen belefér, egyáltalán nem is használnám.)”

Ezután a pluralizmusról is szólt Fürjes: szerinte „a politikai kínálatból a választók jogosultak választani és ők osztják el az arányokat, úgy a sajtótermékek zsűrizése meggyőződésem szerint az olvasókra, nézőkre és hallgatókra tartozik. És a pluralizmus lényegének tartom, hogy különböző embereknek lehetnek különböző (érték)választásaik, lehet különböző ízlésük.” Megjegyezte: „meggyőződésem, hogy nekünk, közfeladattal megbízott politikusoknak nem dolgunk sem megítélni, sem nevelni Magyarország polgárait vagy a sajtó szereplőit. Valamint az is, hogy a sajtó működésének egyetlen korlátja Magyarország alkotmányos rendje.”

Fürjes Balázs arról nem ejtett arról szót, hogy az általa osztott elvek, mennyire érvényesülnek például a közpénzből fenntartott közmédiában, miközben korábban fideszes politikusok több alkalommal nem nyilatkoztak olyan sajtótermékeknek, amelyeket önkényesen fakenews-nak minősítettek.

Korábbi levelére Baranyi azt írta Fürjesnek: „folyamatosan növekszik azoknak a felületeknek a száma, amelyeket közvetlenül Rogán Antal propagandaminisztériumából szerkesztenek. (…)Mind a ketten tudjuk, hogy tényleg közvetlenül megírják helyettük a náluk megjelenő mondatokat, hogy szó szerint lediktálják nekik a kérdéseket, amiket adott esetben Önnek vagy nekem kell feltenniük” – írta Baranyi, leszögezve végül, hogy

ők nem újságírók, a munkájuk eredménye nem sajtó.

Az ATV vezetője, Németh S. Szilárd azt nyilatkozta az esetről: „nekem sem volt lehetőségem az egyetemen megválogatni a vizsgabizottságot.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik