Belföld

Az ATV vezére a Baranyi-interjúról: Nekem sem volt lehetőségem az egyetemen megválogatni a vizsgabizottságot

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu

Interjút készített a Szemlélek Németh S. Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával, a beszélgetés során szóba került Baranyi Krisztina múlt heti ATV-s szereplése is. Az ellenzéki kerületvezető a csatorna egyik reggeli műsorába kapott meghívást, ahol az ATV két műsorvezetője, Krug Emília és Kárász Róbert mellett a formátum szerint egy harmadik, meghívott újságíró is kérdezhetett tőle. Ez a személy ezúttal a Pesti Srácok munkatársa, Szalai Szilárd volt, akinek a kérdéseire Baranyi nem volt hajlandó közvetlenül válaszolni, a Pesti Srácokat pedig propagandának minősítette.

 Az ATV stúdióiban a kérdezők korrekt kérdéseket tesznek fel politikusoknak, akiket nem ér atrocitás az interjúk során. Ez a televízió professzionális körülmények között nagy nyilvánosságot biztosít nap mint nap olyan politikusoknak, akik máshol erre kevés lehetőséget kapnak. Hozzáteszem, ha eddig bárki jelezte, hogy nem hajlandó valakivel egy stúdióban lenni, a kollégák általában figyelembe vették. Ez a lehetőség itt is adott volt.

– mondta Németh S. Szilárd. Baranyinak egyébként éppen az volt a gondja, hogy nem tudott előre arról, hogy a Pesti Srácok munkatársa is jelen lesz a beszélgetésen, így jelezni sem tudta előre, hogy nem akar a kérdéseire válaszolni.

Németh azzal folytatta, hogy büszke a kollégáira és neki sem volt lehetősége az egyetemen megválogatni a vizsgabizottságot egy szigorlaton, „ennek a műsorelemnek sem véletlenül Szigorlat a címe, de elfogadom a szerkesztőink azon javaslatát, hogy a jövőben előre jelezzük, hogy kik lesznek a kérdezők”.

Ez egy magántelevízió, ami úgy döntött, hogy nem kíván egyetlen politikai oldal szekértolója lenni, és ezután is arra fogunk törekedni, hogy ütközzenek az eltérő álláspontok, a nézők pedig értelmesek, és el tudják dönteni, hogy kinek hisznek, kit tartanak hitelesnek, és kit nem

– nyilatkozta Németh, aki szerint „a vendég számára vitaérv tud lenni, hogy felhívja a nézők figyelmét, hogy a kérdezője milyen hitelességi deficittel rendelkezik”.

Az Átlátszó februári cikke szerint közel 400 pert vesztett 5 év alatt a Fidesz-barát média. A Pesti Srácok öt év alatt 59 sajtópert veszített el teljesen vagy részben

Ajánlott videó

Olvasói sztorik