Közélet

Városháza-ügy: házkutatásokat tart több helyszínen a rendőrség

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Több helyszínen is házkutatásokat kezdett a rendőrség a Városháza-ügyben, írja az Index.

A lap értesülései szerint hétfőn reggel többek közt a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Attila úton lévő székházában végeztek házkutatást.

Az Országos Rendőr-főkapitányság lapunk és az Index megkeresésére is azt közölte az esettel kapcsolatban, hogy

a megkeresésében körülírt ügycsoportot érintően a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál folyamatban lévő eljárásokban a rendőrök a mai napon több helyszínen tartanak nyomozási cselekményeket. A folyamatban lévő nyomozások érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásokról bővebb tájékoztatást nem ad.

Úgy tudjuk, hogy senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként, és őrizetbe sem vettek senkit.

A fejleményekről Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn délután sajtótájékoztatót tart majd.

A rendőrség korábban megerősítette, nyomoznak az ügyben. A korábbi feljelentések alapján befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárásokat ismeretlen tettes ellen.

Mint arról korábban írtunk, másfél éve egy ismert, a leggazdagabb magyarok listáján előkelő helyen szereplő milliárdos komolyan érdeklődött a Városháza iránt. A tárgyalásokon közvetítők képviselték az érdeklődőt, a megbeszélések azonban egy idő után megakadtak – értesült a 24.hu. Az ügyben tárgyalt Budapest Főváros Vagyonkezelő Központjának vezetője is, aki az egyik találkozón – amint azt hanganyag is bizonyítja – közölte, hogy „3,9 hektárt eladnánk”. A főváros szerint valóban született egy előkészítő anyag az értékesítésről is, de ezt a lehetőséget elvetették.

Kapcsolódó
Kicsoda Gansperger Gyula, aki a Fidesz főkönyvelőjéből lett a Városháza-ügy kulcsszereplője?
Végigvesszük, mit csinált az elmúlt harminc évben a Fidesz egykori pénzembere, aki bevonta egykori főnökét, Bajnai Gordont is a Városháza-ügybe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik