Belföld koronavírus

Orbán: A magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát

Orbán Viktor azzal kezdte pénteki rádióinterjúját, hogy az csak rajtunk múlik, hogy külföldről beengedjük-e a vírust — idézte a miniszterelnök a Kossuth rádióban elhangzott szavait a hvg.hu.

Észnél kell lenni

– figyelmeztetett. Úgy folytatta, hogy a magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát, de most a miniszterelnök szerint válasszuk inkább a Balatont. Hozzátette: a koronavírus-fertőzés ott erősödik, ahol hagyományosan a migrációs útvonalak fekszenek.

Korábban az Európai Bíróság kimondta, a magyar állam jogellenesen tart őrizetben menedékkérőket Röszkénél. Orbán Viktor ezt úgy kommentálta:

Úgy válaszoltunk Brüsszelnek, hogy még keményebbé tettük a beengedést.

A kormányfő arra is kitért, hogy szerinte gazdaságilag jobban mennek a dolgok itt, Közép-Európában, mint nyugaton, mi szerinte „felszálló ágban vagyunk”, Nyugat-Európa országai pedig „tényleg nagy bajban vannak.”

Nekünk magyar gyerekek kellenek, nem migránsok

– mondta Orbán arra a kérdésre, hogyan tud majd együttműködni az EU soros elnökségét átvevő Németországgal. Szerinte jól, kivéve a migrációt, erre mondta a fent idézett mondatát. Majd a hvg.hu szerint úgy folytatta

lehet, hogy munkaerőt vársz, de embereket kapsz, a kultúrájukkal együtt.

Ő pedig nem hisz abban, hogy társadalmak párhuzamosan tudnak élni egymás mellett.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik