Közélet

Az MSZP Gajda Pétert jelöli a főváros összeférhetetlenséget és vagyonnyilatkozatokat ellenőrző bizottságának elnökének

A 444.hu írta meg, hogy az önkormányzati kampányban felmerült súlyos vádak ellenére az MSZP Gajda Péter kispesti polgármestert jelölte a főváros Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság képviselőtagjának és elnökének. Az erről szóló előterjesztésben az eddigi elnök és tag, Szaniszló Sándor visszahívását kérik, aki év elején az MSZP-ből átült a DK-ba.

A járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel a közgyűlést összehívni nem lehet, Karácsony Gergely főpolgármester egy személyben dönt az előterjesztésekről. A lap megkereste Főpolgármesteri Hivatalt, ahonnan azt a választ kapták, hogy bár a főpolgármester gyakorolja a közgyűlés hatáskörét, de az előterjesztésekről egyeztet a frakciókkal. Hozzátették:

a bizottsági kinevezések esetében a tagokat, elnököket a pártok delegálják és jelölik, a korábbi megállapodások szerint ez a bizottsági hely pedig az MSZP-nek jár, ők pedig Szaniszló helyére Gajdát jelölték.  

Az MSZP a 444-nek arról írt, hogy szerintük

 Gajda Péterrel szemben semmiféle ténybeli, megalapozott vád nem áll rendelkezésre. Gajda Péter Kispest köztiszteletben álló polgármestere, aki 2006 óta élvezi a kerület választóinak bizalmát. A sajtóban megjelent vádakra az önkormányzat eddig minden esetben tételes választ adott.

Mint ismert, márciusban a kispesti Fidesz és a helyi baloldal nagy egyetértésben szavazata le, hogy korrupciós szakértőket hívjanak meg az Antikorrupciós Bizottságba. Februárban derült ki, hogy gyanús körülmények között vásárolhatott meg az önkormányzattól egy nyomott árú telket a kispesti önkormányzat építéshatósági irodájának vezetője Guzmics Zsombor 2017 elején az anyósa nevében. Gajda Péter munkatársa ezzel milliókat kaszálhatott. Guzmics és Gajda neve is sokszor előkerült azon a 2019 őszén ismertté vált videón, amin Lackner Csaba kerületi szocialista képviselő állítólagos kerületi korrupciós ügyekről, lenyúlásokról mesélt.

Hír Tv: Egy zacskó fehér port lóbálva beszélt korrupciós ügyekről egy kispesti MSZP-s
A szocialista polgármester szerint hamisítvány lehet a felvétel, és „sületlenségek” hangzanak el a hanganyagban.

2019 év végén derült ki, hogy Kispest költségvetési bizottsága megszavazta a kerület közétkeztetésének a 10 milliárdos üzlet verseny nélküli kiszervezést a Szakácstündér Kft.-nek. A cég egyetlen alvállalkozója ugyanúgy a Klassz Menza Kft.,  ami mögött ugyanaz a tulajdonosi kör áll, amiről a G7 a kőbányai közétkeztetési tendernél azt írta, hogy kapcsolatba hozható Mészáros Lőrinccel. Vagyis a főzést valószínűleg továbbra is ők fogják intézni.

Marad az ellenzéki kerületben a Mészáros-birodalom menzája
Gajda Péter önkormányzata egy semmiből jött cégnek adományozta a kerületi közétkeztetést.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik