Belföld

Nagy egyetértésben szavazta le korrupciós szakértők meghívását a kispesti baloldal és a Fidesz

A kispesti Antikorrupciós Bizottság ülésén ma az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Fidesz-KDNP delegáltjai NEM szavazatot adtak arra, hogy a zöld dossziés Horváth András hálózatelemző, revizor, a NAV korábbi munkatársa és Dr. Vancsura István jogász, adó- és közigazgatási szakértő a bizottság meghívott szakértőjeként (pro bono!) segíthesse munkánkat. Így alakult a határozathozatal Dr. Sepsi Tibor és Semsei Ferenc esetében is

– írta Facebookon Ferenczi István, helyi LMP-s önkormányzati képviselő, aki mellett csak a momentumos Paróczai Anikó szavazott igennel.

A kispesti Antikorrupciós Bizottság ülésén ma az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Fidesz-KDNP delegáltjai NEM szavazatot…

Közzétette: Ferenczi István – 2020. március 10., kedd

 

A bizottságot azért hozták létre, mert az akkor még MSZP-s Lackner Csabáról az önkormányzati választások előtt előkerült egy olyan videó, amelyen a szocialista pártból azóta kirakott politikus egy zacskó fehér port lóbál a kezében, miközben azt hangoztatja, hogy hülye az, aki az önkormányzati politikában nem tud megkeresni évi 100 millió forintot.

Az állítólagos korrupciós ügyek egyik központi figurájának a szintén helyi szocialista Kránitz Krisztiánt emlegette Lackner. A videóban Krinyóként emlegetett férfiról azóta kiderült, hogy van egy értékes spanyolországi nyaralója.

Ferenczi javaslata szerint a bizottság hat hónapra állt volna fel, amit hiába támogatott rajta kívül Paróczai és az összes fideszes is, a baloldali többség megfúrta. Ugyanígy Ferenczi kompromisszumos, négy hónapos javaslatát is leszavazták,a bizottság végül három hónap működési időt kapott, amit Ferenczi a vitában az egész javaslat kiheréléseként értékelt.

A bizottság döntött arról is, hogy vizsgálatának fókuszába építőipari és ingatlanügyeket helyez, valamint határozott 12 érintett meghívásáról a bizottság következő üléseire, meghallgatásra.

Kiemelt kép: Ferenczi István / Facebook

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.