Közélet

Hatalmas károkat okozhat Magyarországnak a madárinfluenza

Korábban a témában:

Hétfőn derült ki, hogy madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki a Komárom-Esztergom megyei Ács település egyik növendékpulykát tartó gazdaságában, ahol 53 ezer állatot kell leölni. Az országos főállatorvos elrendelte Komárom-Esztergom megyében Járványvédelmi Központ létrehozását, valamint azonnali intézkedésként megkezdték az állomány felszámolását, illetve a járványügyi nyomozást.

Az Agrárszektornak Dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke és igazgatója, a Pulykaszövetség titkára arról beszélt, hogy a gazdaságnak a kór felbukkanása több hónapos leállást is jelenthet, ráadásul az állatok leölése és elszállítása komoly logisztikát igényel. Fontos, hogy a megfelelő eljárással kell megsemmisíteni a fertőzött állatokat, és zárt konténerekben kell őket elhordani a telephelyről. A járványügyi nyomozás feltárhatja, hogy miként került a kórokozó a telepre, de még a szabályok teljeskörű betartása esetén is hónapokig biztosan nem kerülhet új állomány a fertőzött telepre.

A Nébih közlése szerint a telep újratelepítésére a végső takarítás és fertőtlenítés befejezését követő 21 napos időszak leteltével kerülhet sor. Ez azt jelenti, hogy az új állomány felnevelésének a végéig nem tud bevételt termelni a cég.

Csorbai Attila hozzátette: a madárinfluenza felbukkanása komoly közvetett gazdasági károkat okozhat Magyarországnak, valamint a baromfiágazat szereplőinek.

Azok az országok ugyanis, ahova a hazai baromfitermékeket exportáljuk, korlátozó intézkedéseket vezethetnek be a termékkör ellen, ezzel hosszú időre megtiltva a baromfiexport lehetőségét. Bár azon országok piacai, ahol elfogadják az EU-ban alkalmazott regionalizációs irányelveket, nem kerültek veszélybe, de Ázsia nagy része hosszú időre bezáródik a hazai baromfitermékek előtt, legyen az tenyészbaromfi, keltetőtojás, vagy éppen baromfitermék.

Kiemelt kép: MTI/MTVA

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.