Közélet
Fotó: Marjai János/24.hu

Gáncsolják azokat, akik közzé akarják tenni, mekkora a szegénység Magyarországon

Már pénzért sem adja ki időben a létminiumum számításához szükséges valamennyi adatot a Központi Statisztikai Hivatal a szakszervezeti kutatóknak – írja a Népszava.

A KSH 2015 végén beszüntette a létminiumum-számítást. Indok volt rá, de nem lehet nem észrevenni, az Orbán-kormány az elmúlt kilenc évben igyekezett a szőnyeg alá söpörni a kínos szegénység-kérdést, egyre nehezebbé vált a tisztánlátás. Ebbe a sorba illeszkedik az is, hogy a KSH a hosszú éveken át folyó gyakorlatát hogy, hogy nem pár éve beszüntette. Persze felmérést, adatgyűjtést végez most is a KSH, tehát információkhoz hozzájut a kormány, csak épp nem nagyon akarja azt másokkal megosztani, széles körben nyilvánossá tenni.

Ezért aztán gondoltak egyet civilek és szakszervezetek, felkérték a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával a Policy Agenda kutatóintézetet, és ez az intézet számolja ki és teszi közzé azóta a létminimum-adatokat. Már ha közzé tudja tenni, mert az ahhoz szükséges kiinduló adatokat egyre inkább vonakodva adja át nekik pénzért a KSH. Amióta kérik – pénzért cserébe – az adatokat a KSH-tól, egyre később kapják meg, 2016-ban április közepén tudtak előjönni a számításaikkal, rá egy évre csak május vége felé, tavaly még később, idén pedig csak ma, június 19-én. Nem is igazán értik a késlekedést a szakszervezetek és az adatot feldolgozók, mert a kiinduló adatokat tavaly májusban vette fel a KSH, amit elvileg nem tart sokáig rendszerezni, elemezni, csak hát valahogyan idén a KSH úgy tájékoztatta a Policy Agendát, hogy csak idén év végére készül el a hivatal az adatok elemzésével. Így nem tud mást tenni a Policy Agenda, mint valahogyan becsli az adatokat, hogy ki tudjon jönni most a szegénységre vonatkozó számokkal.

Fotó: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Budapest, 2014. június 27.
Heller Ágnes filozófus a Budapest Pride fesztivál hivatalos megnyitóján a budapesti Toldi Moziban 2014. június 27-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.