A hagyomány szerint 1163-ban építeni kezdett, a végső formáját mintegy kétszáz esztendő alatt elérő székesegyház vallási, kulturális és történelmi-politikai szimbólum. Kulturális, hiszen minden kicsit is művelt ember ismeri. Párizs egyik legismertebb, legtöbbet látogatott műemléke, évente 12-14 millió ember keresi fel, látogatja végig.
A Notre-Dame, e csodás párizsi szimbólum, gyakran ihletet ad a magas és a populáris kultúrának. Milliók ismerik Victor Hugo 1831-es A párizsi Notre-Dame című regényét, Quasimodo és Esmeralda történetét, amely a székesegyház falai között játszódik. Egyébként az író felháborodásának, a regénynek komoly szerepe volt abban, hogy 1844-ben a hatóságok határoztak a felújításról, az épület megmentéséről. A Notre-Dame e húszesztendős felújítás során bővült is: Eugène Emmanuel Viollet-le-Duc építész e 19. századi munkálatok során építette azt a huszártornyot, amely tegnap a világ szeme előtt omlott le.
Meglehet, hogy még Hugo regényénél is többen ismerik azokat a filmeket, musicaleket, dalokat, feldolgozásokat, amelyeket a történet ihletett, ideértve a Disney Notre-Dame-i toronyőr című animációs filmjét. Ez a dal például (Le temps des cathédrales – “a katedrálisok kora”) egy 1998-as, Notre-Dame de Paris című francia darab egyik legismertebb betétdala, az Il Divo előadásában:
A katedrális egyben vallási szimbólum is. A Notre-Dame a francia katolicizmus szíve, ahol mai napig élénk hitéleti tevékenység, s természetesen misézés is folyik. A Notre-Dame birtokában olyan felbecsülhetetlen értékű kincsek és relikviák találhatók, mint a IX. (Szent) Lajos által Párizsba hozott töviskorona, vagy a szent király tunikája. (Ezeket a kincseket a közeli Főpolgármesteri Hivatalban helyezték hétfő este biztonságba.) Hogy micsoda sokk volt a hétfői tűz a (francia) katolikusok számára, azt mutatja, hogy a párizsi papok hétfő este megkongathatták a harangjaikat a templomaikban, hogy megmentő imára hívják a híveket. Eközben a francia katolikus egyház, a székesegyház, az ország és a város vezetői lélegzetüket visszafojtva várták a helyszínen, hogy leomlik-e valamelyik harangtorony, és ezzel megsemmisül-e teljesen a Notre-Dame. Nekik elmondták a tűzoltók, hogy nem biztos, hogy sikerrel járnak az oltásban….
A székesegyház politikai szimbólum is: hirdeti nemcsak Párizs, hanem a centralizált francia állam nagyságát, s mindazokat a viszontagságokat, amelyeken Franciaország átesett az elmúlt évezredben. Egyes viszontagságokat a Notre-Dame első sorból nézhetett – vagy éppen szenvedhetett – végig. Az 1789-es francia forradalom idején a forradalmárok például megszentségtelenítették, raktárnak szánták. Azután éppen e falak között koronázta magát 1804-ben császárrá Napóleon.
A kortársak számára minden bizonnyal annak van a legnagyobb jelentősége, hogy 1944. augusztus 26-án, a város felszabadulása után a Notre-Dame-ban tartottak hálaadást, s az örömteli eseményt a székesegyház harangjainak megkondulása is követte. És éppen itt mondott formális búcsút a nemzet a háborús győző Charles de Gaulle-nak, miután a tábornok azt kérte, hogy – a búcsúval egy időben zajló – vidéki temetése állami pompa nélkül történjék. Az alkalomra Richard Nixon amerikai elnök is átrepült a tengerentúlról.
A Notre-Dame egy darabka francia történelem, egy darabka keresztény történelem, s egy darabka egyetemes kultúra. A szerencsétlen tűzeset – ha véget ér a gyász és a döbbenet – egészen biztosan kérdéseket vet majd fel a műemlékvédelem hatékonyságáról, a nemzeti örökség ápolásáról. Egészen biztosan megkerülhetetlen lesz a kérdés, hogy az oly büszke francia nép eléggé vigyáz-e a kincseire, elég pénzt költ-e a megőrzésükre, s arra is egészen biztosan felelni kell, hogy megakadályozható lett volna-e a tragédia. De egy választ már biztosan megkaptunk. Az a sok százmillió euró, amely máris felajánlásként érkezett a francia milliomosoktól és nem milliomosoktól, s persze a világ minden tájáról, tanúskodik a francia közösségi tudat létezéséről, az európai kultúra vitalitásáról és talán egy kicsit az ellenálló-képességéről is. Ha ugyanis a rombolás, a pusztulás és a tűz mögé nézünk, felsejlik az emberi akaratba, az emberi alkotóképességbe és a közös kultúrába vetett hit, amelyet manapság oly sokszor hiányolnak oly sokan, nem mindig minden alap nélkül.
Ha lerombolják, újjáépítik. Ha megszentségtelenítik, visszaveszik. Ha leég, újjáépítik. Ez a bizalom, dac és akarat tört felszínre tegnap. Nem kérdés, hogy ha megint évtizedekbe telik is, a katedrális hamarosan régi pompájában nyúlik majd újra az ég és Isten felé, ahogy tette azt 850 éven, majdnem egy évezreden át.
A szerző Franciaország-szakértő
Kiemelt kép: Lioc Venance / AFP
