Kétféle város van a világon. A legtöbbről lehet mondani általában valami okosat, és van az a néhány világváros, amelyről képtelenség. Ez nem csak a mérettől függ, hiszen létezik egy rakás megfogható többmilliós nagyváros is: például egy sor szmog- és szemétszagú ázsiai megalopoliszról bármikor könnyen el tudom magyarázni, miért élhetetlen borzalom.
Párizs viszont abba a ligába tartozik, amelyikben felesleges kijelenteni, hogy ez a város ilyen, vagy olyan. Ez azoknak jó hír, akik szeretik a nyüzsgést, és van lehetőségük odaköltözni, mert ők nem unatkoznak majd.
mert amint maga mögött hagyja valaki a párizsi kötelezőket, könnyű elveszni a túl sok lehetőség között.
Számukra van egy tuti tippem: Belleville.
A száz éve működő bienvenue-kultúra
Azt rögtön szögezzük le, hogy Belleville-nél vannak szebb, elegánsabb, menőbb, pörgősebb, hangulatosabb környékek Párizsban, de Montmartre-tól, a Citén keresztül, a St. Germainig ezek mind rajta vannak az utazók radarján.
Belleville viszont úgy izgalmas, hogy nehéz ott turistába botlani, ezért ha valaki odamegy, megkapja pluszban a felfedezés érzését is. És az ilyen helyeken lehet igazán úgy érezni, hogy az ember nem egy kirakatot néz, hanem a városlakók életében vehet részt. Belleville-ben nincsenek nagy attrakciók, semmiből nem nyújtja Párizs legjobbját, de pont emiatt érdemes felkeresni, mert cserébe egy darab sallangmentes Párizst lehet megtapasztalni, ahol egyszerűen csak zajlik az élet a megszokott kerékvágásban.
Belleville azért sem tipikus hely, mert a külvárosi szegregátumokat nem számítva ez Párizs etnikailag legvegyesebb környéke:
Pont ezért jutott ott eszembe, hogy ez lenne a rémálma Orbán Viktornak, aki évek óta sulykolja, hogy ilyen márpedig nem létezhet. De, létezhet, és pont azt bizonyítja, hogy nem a különböző kultúrák képtelenek egymás mellett létezni békében, hanem ott vannak a problémagócok, ahol az etnicitás, a rassz szorosan összefügg a kirekesztettséggel, depriváltsággal, szegénységgel.
Belleville története ugyanis egy szinten a menekültek története:
- a XX. század elején az ottomán népirtás elől menekülő örmények, majd görögök jöttek ide,
- aztán a nácik elől menekülő zsidók,
- majd a Franco tábornokból nem kérő spanyolok,
- a világháború után a francia gyarmatokról érkező tunéziai zsidók és algériai muszlimok,
- nem sokkal később a kommunizmust maguk mögött hagyó kelet-európaiak,
- aztán a nyolcvanas években a gazdasági migráns kínaiak,
- majd az utolsó hullámban a szubszaharai afrikai-, és a közel-keleti menekültek.
Ezek az emberek mind ott élnek a mai napig Belleville-ben, a tősgyökeres belleville-i franciák mellett. Sőt, az utóbbi időben, amióta elkezdett dzsentrifikálódni, egyre népszerűbb a párizsiak között ez a „no-go zóna”.
A bűnözés nem kiugró, nem erőszakolják halomra a nőket, nem késelnek meg sem vad feketék, sem radikális iszlamisták minden utcasarkon. Bár valószínűleg csak azok képzelik így a nyugat-európai bevándorlónegyedeket, akiknek egyedül a Fidesz nyit ablakot a világra. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének néha balhék, de nem durvábbak, mint bárhol máshol: legutóbb 2008-ban volt egy nagyobb ügy, amikor egy tunéziai szefárd bunyózott össze egy muszlimmal, aztán beszálltak mindkét oldalra néhányan, amiből lett egy tömegverekedés.
Majd felvonultak a mindenféle helyről származó belleville-iek a negyed főutcáján a békés együttélésért tüntetve, és nem is lett folytatása az összefeszülésnek.
Belleville a masszív bevándorlás ellenére is annyira letagadhatatlanul párizsi hangulatú, hogy nem lehetne más városban elképzelni. Ennyit arról, hogy minden izmot megfeszítve kell védeni az európai kultúrát a gyarmatosító migránsoktól:
Egy volt gyarmattartó országban különösen röhejes ez a protekcionista, populista narratíva, mert pont az látszik, hogy a volt gyarmatokról érkezők kapták a nyakukba a gyarmatosítók kultúráját. Így nem annyira váratlan, hogy a másod-, harmadgenerációs bevándorlók közül többen kötnek ki valamilyen veszélyes radikalizmusnál a saját kultúrájuk, gyökereik után kutatva.
A kommün utolsó lángoló barikádja
Ha valaki rákeres Belleville-re, akkor nem is bűncselekményekről, vagy iszlám radikalizmusról fog linkeket találni, hanem különböző utazós oldalakat, amelyek azt bizonygatják, hogy Belleville Párizs legjobban őrzött titka, ami több legmenőbb városnegyedeket felsoroló listára is felkerült.
A Párizs észak-keleti részén, egy dombon és körülötte fekvő városrész csak 1860 óta tartozik a fővároshoz, előtte egy szőlő- és bortermelő falu volt. Körülbelül ekkoriban Georges Eugène Haussmann, azaz a nagy várostervező Haussmann báró bontógolyójának köszönhetően nem csak Párizs városszerkezete – majd ennek nyomán a budapesti – változott meg III. Napóleon idején, hanem ezzel párhuzamosan a lakosság is kicserélődött a belső kerületekben.
De Belleville baloldalisága nem csak abban áll, hogy szolidárisak és befogadóak a menekültekkel, hanem abban is, hogy már évszázadok óta itt tart mindig a legtovább a balhé. 1848-ban innen kapta az egyik legnagyobb támogatást a második francia köztársaság, és
De ejtettek itt túszul katolikus püspököt is, és ’68-ban sem maradtak ki a dolgok sűrűjéből.
Klasszikus bulinegyedből kedvesen kaotikus városrész
A menő örökséget, amit a mában is kamatoztat viszont egy falnak köszönheti Belleville. Ugyanis 1785 és 1860 között egy fallal vették körül Párizst, azért, hogy keményen megvámolhassák az annak kapuin áthaladó áruforgalmat. Többek között az ételt és az italt is.
Ennél jobb lehetőség nem kell egy bortermelő falunak, ami pont kívül szorult a falon, ezért olcsóbban tud etetni és itatni embereket, mint a fal túloldalán bárki:
Ezek leginkább úgy nevezett guingette-ek voltak, azaz olyan kültéri szórakozóhelyek, ahol nem csak enni és inni lehetett, de mulatni is. Úgy lehet ezt a miliőt legjobban elképzelni, mint amikor Krúdy Gyula arról ír, hogy kikocsizik Budára: tehát teletömi magát velővel, megiszik több liter bort, aztán addig óbégat a zenészekkel, amíg el nem dől. Belleville-ben ugyanez ment 448 helyen.
A környék hírnevét tovább öregbítette, hogy a Rue de Belleville 72-es számánál van egy kis tábla, amire azt írták, hogy ezelőtt a ház előtt, egy utcai lámpa fénykörében született Edith Piaf. Ez mondjuk hazugság, mert a belleville-i kórházban, de ettől még Piaf belleville-i marad, itteni bárokban indult a karrierje is.
Mára már nem a sanzonok uralják az éjszakát, de Belleville megmaradt éjszaka is mozgalmas helynek. Az Aux Folies-ban például a hipsterek vették át Piaf helyét, de a jobb bárok mellett olcsó ivó is maradt bőven, ahol nem kell a belvárosi iszonyatos árakat (néha 10 euró feletti) kifizetni egy sörért.
De manapság már azért nem olyan legendás bulinegyed Belleville, mint száz éve volt. Főleg, mert kicsit a város felé sétálva kezdődik a Rue Oberkampf, ahol sokkal nagyobb az élet.
Mivel az alacsony lakásárak miatt elkezdett dzsentrifikálódni a környék, ezért tele van a városrész a friss beköltözőket kiszolgáló helyekkel. Éttermek, piac, kávézók, dizájner boltok, vintage turkálók, antikváriumok – minden van, amire a nagyvárosi fiataloknak szükségük lehet. Bónusznak ezeket a világ minden tájáról érkezett emberek üzemeltetik, úgyhogy egymás melletti házakban lehet jó franciát vagy jó marokkóit enni, be lehet vásárolni a helyi Chinatownban, dizájner táska boltban, vagy a zsidó régiségkereskedőnél.
Mindezt egy olyan helyen, aminek a közepén és a szélein is olyan nagy parkok vannak, ahonnan belátható egész Párizs. És nagyon jó érzés, hogy kicsit nem kell benne lenni a közepében, mert a szélén is elég jó.
Kiemelt kép: Tripelon-Jarry /OnlyFrance.FR/AFP
