Közélet

Pszichiáterhez küldték Ács polgármesterét

Lakatos Bélának azzal a feltétellel szavaztak bizalmat, hogy kezelésen vesz részt, miután többekkel minősíthetetlen stílusban beszélt.

Lakatos Béla azzal a feltétellel maradhat Ács polgármestere, hogy pszichiáterhez fordul – a városvezető ezt maga közölte Facebook-oldalán.

Az ügy előzménye, hogy nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amin Lakatos vállalhatatlan hangnemben beszél másokkal, egyebek mellett halálos fenyegetés is elhangzik. A polgármester az Index megkeresésére közölte: maga ajánlotta fel, hogy pszichiátriai kezelésre megy. A történteket azzal magyarázza, hogy az utóbbi időszak megviselte, mert agydaganatban meghalt egy 19 éves fiú, akit saját fiaként szeretett, de azt is hozzátette, hogy a felvételekkel szándékosan próbálják lejáratni.

Lakatos 2015-ben kilépett a Fideszből, mert besokallt, amikor Orbán Viktor arról beszélt nagykövetek előtt, hogy „Magyarországnak az a történelmi adottsága, hogy együtt él néhány százezer romával”, „de mi nem támasztjuk senki felé azt az igényt, nyugati irányba különösen nem, hogy ők is éljenek együtt egy nagyszámú roma kisebbséggel”. Az idei országgyűlési választáson a Momentum színeiben indult.

A mostani Facebook-bejegyzésében az áll, hogy 5-2 arányban továbbra is bizalmat szavazott neki a képviselőtestület, azzal a feltétellel, hogy a kezelés mellett tartózkodik a hasonló megnyilvánulásoktól, ellenkező esetben önként kell lemondania. Lakatos azt is írja, hogy az erkölcsi felelősséget vállalja viselkedéséért, a tantestülettől elnézést kért. „Azonban azt is kérném azoktól, akik túlzó indulatokat keltettek és illegális felvételekkel lejáratták a sajtóban lakóhelyünket, fejezzék be ellenem hadjáratukat és a város fejlődését tartsák szem előtt” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik