Közélet csatatér

Így veszítette el az ellenzék egész Miskolcot

Az országos eredményekhez képest gyengén szerepelt a Fidesz és a helyi jelöltjeik is. Mégis behúzták mindkét acélvárosi mandátumot.

Már Acélváros is narancssárga: így ne lenne újabb kétharmad? – írtuk decemberben, amikor megjött az első, a Republikon Intézet által készített felmérés Miskolcról, Borsod megye 2-es választókerületéből. Aztán négy hónappal később Acélváros tényleg narancssárga lett, és harmadszor is meglett a Fidesz kétharmada.

Már Acélváros is narancssárga: így ne lenne újabb kétharmad?
Toronymagasan vezet Miskolcon a Fidesz jelöltje, a Jobbik tartja magát, és feljött a második helyre, az MSZP zuhanórepülése viszont magával rántotta a 2014-ben itt nyerni tudó országgyűlési képviselőjük népszerűségét.

Négy éve ezt a körzetet az MSZP még el tudta hozni a Fidesz elől, Miskolc másik felét viszont akkor is a Fidesz nyerte. Igaz, mindkét választókerületben nagyon szoros volt a verseny:

  • az 1-es körzetet 33,7 százalékkal nyerte meg a fideszes Csöbör Katalin, a Jobbik jelöltje, Badány Lajos 30,5 százalékot, a baloldali összefogásé, Nagy-Korsa Judit 28,6 százalékot kapott,
  • a 2-es választókerületet az MSZP-s Varga László nyerte még szűkebb különbséggel, 14798 szavazatot (31,39%) szerzett az összefogás jelöltjeként, Sebestyén László (Fidesz-KDNP) 14560 szavazatot gyűjtött (30,89%), míg a jobbikos Pakusza Zoltán 14425 voksot (30,6%).

2018-ban viszont mindkét helyen nyert a fideszes jelölt, annak ellenére, hogy a miskolci ellenzékiek a kampány során végig nagyon bíztak a sikerükben. Még az is felvetődött bennük, hogy a Fidesz csak a harmadik lesz a városban. Az eredmény így is nagyon szoros lett, tényleg Csatatér-körezetekről volt szó,

az egész országban ebben a két választókerületben győztek a legalacsonyabb szavazataránnyal a kormánypárti jelöltek. De győztek, és a különbségre csak a vesztesek fognak emlékezni.

  • Az 1-es körzetben ismét Csöbör Katalin nyert, mindössze 127 szavazattal Jakab Péter, a Jobbik szóvivője előtt. A harmadik a DK-s Debreczeni József lett, messze lemaradva a maga 11,5 százalékával.
  • Borsod 2-ben pedig a rejtélyes fideszes, Kriza Ákos polgármestere embere, Hubay György győzött 38 százalékkal. A második a címvédő MSZP-s Varga lett, 29,9 százalékkal, a harmadik pedig a jobbikos Pakusza Zoltán, 28,2 százalékkal.

A Fidesz gyenge jelöltekkel is nyert

Azaz úgy nyert a Fidesz két mandátumot Miskolcon, hogy mindkét jelölttel szemben kicsivel több, mint a választók 60 százaléka szavazott. Ráadásul a két politikus nemcsak a Fidesz országos eredményét múlta messze alul (10 százalékponttal), hanem a Fidesz városi eredményét (39,2 százalék) is csak megközelítették.

Azaz sem Csöbör Katalin, sem Hubay György nem volt igazán jó jelölt, nem tudtak plusz százalékokat hozni a pártjukhoz képest, sőt.

Csöbör Katalin fideszes képviselő
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Miskolcon a Jobbik (25,6 százalék) és az MSZP-Párbeszéd (16,7 százalék) is lényegesen jobban szerepelt, mint országosan, a DK pedig 5,9 százalékot ért el. Mivel az egyik választókerületben szocialista, a másikban DK-s jelölt indult, ezért innentől összevont baloldallal számolunk, ami 22,6 százalékra jön ki.

Így már látszik, hogy mindkét jobbikos jelölt tudott ezen felül szavazatokat hozni, illetve Varga László is, Debreczeni József viszont csúnyán leszerepelt. De ebben az is vastagon benne van, hogy Jakab Péternek sikerült elérnie, hogy őt tartsák az esélyes jelöltnek, így biztosan sok baloldali is átszavazott rá.

És hiába nyert meg a Fidesz Miskolc 160 szavazóköréből 152-t, a különbség még így is nagyon pici maradt városi szinten a pártok között. Ez látszott az 1-es körzetben, ahol beindult az átszavazás, és Jakab csak annyival kapott ki, ahány szavazatot egy jobb kamupárt begyűjtött.

Ezért nem csoda, hogy Jakab Péter minden eszközzel szeretné elérni, hogy újra írják ki a választást a körzetben, arra hivatkozva, hogy a választási bizottság határidőn túl (szombat helyett vasárnap) közölte a végleges eredményeket.

Jakab Péter
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A 2-es választókerület megmaradt háromosztatúnak, nem sikerült lemeccselni az ellenzéknek, hogy ki az esélyesebb, így Varga László és Pakusza Zoltán is jobban lemaradt Hubay György mögött, mint Jakab Csöbör mögött.

Kétszer is be kellett vetni Orbánt a sikerhez

A választókerületi adatokból az is látszik, hogy a Jobbik a Fidesz mögött stabilan Miskolc második erejévé nőtt fel, ami a jövő évi önkormányzati választásokon lesz igazán érdekes.

Viszont a szavazóköri adatokat nézegetve nem tűnnek ki nagy különbségek a pártok között. Lakótelepeken, szegényebb részeken, kertvárosokban ugyanúgy nyerni tudott a Fidesz. Az látszik egyedül, hogy ott tudtak nagyobb arányban nyerni a kormánypártiak, ahol főleg szegény cigányok laknak, de erős túlzás azt mondani, hogy miattuk nyerte meg a Fidesz a választást.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

A két második helyezett – Jakab Péter és Varga László, akik egyébként listáról egyaránt bekerültek a parlamentbe – viszont egymástól függetlenül azt mondta, hogy a fideszesek a szegényebbek között nagyon nyomultak, és ezen sok múlhatott. Ez egyrészt jelent ételosztást, cigánysori bulit, ilyesmiket, másrészt akár direkt szavazatvásárlást is.

Mindkét ellenzéki politikus azt sugallta, hogy sok szavazatot vett Miskolcon a Fidesz, de bizonyítani semmit nem tudnak.

De ha volt is ilyen, az csak egy komponense a kudarcnak.

Nem ideológiailag, hanem logisztikailag veszítettünk

– mondta Jakab Péter, amivel arra utalt, hogy főleg az utolsó hetekben a Fidesz elképesztő erővel vonult fel. Rengeteg aktivistát mozgattak, telefonos kampányba kezdtek, házról házra jártak, és ha arra volt szükség, el is vitték szavazni az embereket.

Az összes lépcsőházat végigjárták Diósgyőrben, mindenkihez bekopogtak

– mesélte Varga László is, hogy miként zajlott Hubay kampányhajrája. Lényegében úgy, ahogy Kövér László kérte.

Kövér szorongva készül a választásra
Megnéztük a Fidesz legfontosabb emberének utolsó kampányfórumát. A házelnök kemény dolgokat mondott, mint mindig: Gyurcsány neobolsevik, Vona szerencsétlen, Miskolc viszont Paradicsom lenne a migránsoknak.

Mindkét politikus azt mondta, hogy a Fidesz belső mérései azt jelezték korábban, hogy bukni fogják Miskolcot, de nem engedték el, hanem pont ellenkezőleg, megsokszorozták helyben az erejüket. Orbán Viktor például kétszer is járt a városban kampányolni.

Jakab Péter arról is beszélt nekünk, hogy sok olyat hallott, hogy önkormányzati dolgozók, közalkalmazottak, köztisztviselők „szorosan voltak fogva” abban, hogy a Fideszre kell szavazniuk. Valamint mindkét második helyezett szerint vitték is szavazni szép számmal az embereket fideszesek.

Nem egyszerű a helyzet, de ez van. Erre kell valamit kitalálnunk 2019-ig

– vonta le a konzekvenciát Jakab Péter, már az önkormányzati választásra koncentrálva.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik