Közélet

Vona: Orbán a szabadságharcost játssza, közben lop és hazudik

Szemetelt az eső, tüntetett a Jobbik a Fidesz székházánál. Anyagilag a béka feneke alá juttatta őket az ÁSZ, emiatt álldogálnak tiltakoztak a Hősök terén. Beszédek is voltak, Vona Gábor a bukás felé haladó diktátornak festette le Orbán Viktort, aki a legerősebb ellenfelével akar leszámolni. Közben hatalmas volt a rendőri készültség a környéken.

Odakint hűvös volt, verte az eső a pesti utcát, ennek ellenére kb. 1500 ember úgy döntött, kiáll a Jobbik mellett. A párt ugyanis összetett pártfinanszírozási ügybe keveredett, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) gyakorlatilag megfosztotta vagyona jelentős részétől, elvileg párttámogatást se fog kapni, így viszont nem tud indulni a jövő évi választásokon (a történetet a cikk alján részletesebben is kifejtjük). Emiatt Vona Gábor megtépázott pártja fáklyás tiltakozást hirdetett a Hősök tere környékére, a színpadot konkrétan a Lendvay utca Dózsa György úti torkolatában építették fel.

Hogy miért? Mert ott található a kormánypárt, a Fidesz székháza, ami párt a Jobbik szerint az ÁSZ akciója mögött áll.

Helyszíni tudósítóink szerint eszméletlen mennyiségű készenlétis és rohamrendőr biztosította az eseményt, ami arra utalt, keményebb demonstrációra készültek a hatóságok. A környező utcák is tele vannak rendőrautókkal, kb. kétszer annyi rendőr volt eleinte, mint tüntető. Sok volt az igazoltatás is. A környéken aktivisták csekkeket is osztogattak, amiken be lehet fizetni némi támogatást a Jobbiknak.

Galéria
Fotó: 24.hu/ Karancsi Rudolf

A beszédek közben a tömeg azt skandálta, hogy az ÁSZ-vezető Domokos László mondjon le, Orbán Viktor pedig takarodjon. A legviccesebb skandálás azonban – ismerve a Jobbik körüli, korábbi orosz befolyásról szóló pletykákat – a „nem leszünk Moszkva” volt. Politikusok mellett civil aktivisták is beszédet mondtak, kivéve egy meg nem nevezett ember, akit állítólag megfenyegettek, hogy ne tegyen ilyet.

Vona Gábor pártelnök arról beszélt, mindenkinek a félelmet kell leküzdeni, amire jött is a tömeg válasza: „Nem félünk!” Mindenkinek megköszönte, aki pénzt adott, friss adatai szerint 35 millió forint gyűlt össze. Kiderült, Vonát nem zavarja, hogy a végére olyanok gyűltek össze, akik sokféleképp gondolkoznak, mert van valami, ami miatt itt vannak. A legnagyobb közös osztó szerinte a magyarság és a szabadság szeretete.

A magyarok sokáig tűrnek, de a szabadságunkat nehezen adjuk

– jelentette ki. De ismeri ezt Orbán is, ezért a szabadságharcost játssza. Azonban közben csak lop és hazudik, beoson éjjel a kertbe és ellopja a szabadságunkat. Nem engedi, hogy terroristák jöjjenek az országba, de cserébe rabszolgává tesz minket, és fel akarja számolni az ellenzéki pártokat, kezdve a Jobbikkal, azaz a legerősebbel. Az ÁSZ mostani döntésére azt mondta, az nemcsak a Jobbik, hanem a magyar demokrácia halálos ítélete is. Ez a mai nap Vona szerint fordulópont, mert ennyi ember itt van, és mert a király meztelen. Így reménykedett a pártelnök:

Látjuk Orbán tekintetét, mozdulatait, gondolkodását, ez emlékeztet valamire: ezek nem mások, mint egy bukás felé menő diktátor utolsó pillanatai.

Kiemelte, hogy itt van az LMP, a momentumosok (az Együtt-től Juhász Pétert kifelejtette, aki tényleg kiment tüntetni), itt van mindenki. Ellenben a Fidesz és az MSZP a 20. században élnek, amiben ha nem értünk egyet, eltapossuk egymást. Szerinte együtt kell a 21. század és az összefogás felé lépni, Orbán pedig az előző század szimbóluma. A nagy ömlengés közepette hozzátette, nem kell szeretni egymást, csak elhinni, hogy lehetnek közös céljaink. Vona azzal zárta beszédét, hisz abban, hogy ez a mai nap nemcsak egy epizód egy törvénytelen eljárással szemben, hanem egy történelmi lépés az igazságos, tisztességes és szabad 21. századi Magyarország felé.

Előzmények: ÁSZ vs. Jobbik

Az egész hadakozás nagyon messziről indult: a Jobbik idén több plakátkampánnyal támadta a kormányt és a kormányközeli, furcsán meggazdagodott személyeket. A kormány(párt) ezért úgy döntött, megreformálja a plakátpiacot, pláne, hogy a Simicska Lajoshoz köthető plakátcég kedvezményesen plakáthelyeket biztosított a Jobbiknak, mivel Simicska 2014-ben alaposan összeveszett Orbán Viktorral. Erre válaszul jött a plakáttörvény, ami előírta, hogy csak piaci alapon vehetnek plakáthelyeket a pártok, amit szinte mindenki a Jobbik elleni direkt támadásnak vett.

Az ügy több mellékszálat eresztett, majd a képbe jött ősszel a számvevőszék, ami alaposan megvizsgálta a Jobbik pénzügyeit és épp a plakátköltésekkel kapcsolatban talált problematikus dolgokat. Az ügyet és az ÁSZ hirtelen jött buzgalmát (ami a Fidesz korábbi plakátköltéseit vagy a 2014-ben elinduló, majd a párttámogatásokkal felszívódó kamupártokat alig vizsgálgatta) jellemzi, hogy akkor vizsgálták egy időszak költéseit a Jobbiknál, amikor nem volt benn a gazdasági vezetője a pártnak, így nem tudta a kért iratokat átadni. Erre az ÁSZ rámozdult, mondván, hogy a Jobbik azóta nem működik együtt velük.

Tényleg betiltják a Jobbikot a választás előtt?
Sok a kérdőjel a Jobbik körül, mióta kiderült, hogy az Állami Számvevőszék 663 millió forintra büntetné a pártot, ezzel kisemmizve Vonáékat. Jogos a büntetés? Megszűnik a Jobbik? Nem indul a választáson? Mi áll a háttérben?

Azóta napi szinten megy a közleményekben való hadakozás: a Jobbik állítja, az ÁSZ rosszhiszeműen, a kormány(párt) megrendelésére jár el, ami nem is csoda, hisz egy volt fideszes vezeti. Az ÁSZ szerint viszont a Jobbik nem működik együtt velük és rágalmazza a szervezetet. Mindenesetre az ügy csúcspontja lett, hogy az ÁSZ 331 millió forintra büntette a Jobbikot és további 331 millió jövő évi párttámogatást vont meg tőle az átláthatatlannak minősített gazdálkodása miatt.

A Jobbik erre közölte, így nem tudnak indulni a választásokon, adománygyűjtést és tüntetést hirdettek. Az előbbi 30 millió forint körül jár, az utóbbi jelenleg is tart, ehhez ellenzéki pártok is csatlakoztak.

Végre megjött a Fidelitas is

Közleményben reagált a Fidesz ifitagozata, a Fidelitas is a tüntetésre. Szerintük a Radóc utcában, Simicska székházánál kellene tüntetnie a pártnak. Itt tartott a szervezet alelnöke, Falusi Vajk is sajtótájékoztatót. Szerinte az ÁSZ vizsgálatával világossá vált, hogy Vona és Simicska „kéz a kézben” járnak. Böröcz László elnök szerint ők együtt „bénázták el ezt a sztorit”, ezért Simicskának kéne állnia a Jobbik bírságát – írja az MTI. A 444 hozzátette, a Mahir-központ előtt sikerült tüntetni, ahova annak idején állítólag rapportra jártak a fideszes miniszterek.

(Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik