Belföld

A MAZSIHISZ nem ér rá a Jobbikra

Hiába küldött Vona Gábor üdvözlőlapot a MAZSIHISZ-nek Hanuka alkalmából, a zsidó szervezetet nem érdekli a Jobbik. Pedig a korábban antiszemita megnyilvánulásoktól sem mentes párt elnöke ezzel sok konfliktust vállalt fel.

Hanuka van, nem érünk rá a Jobbikra és az EMIH-re

– írja közleményében a MAZSIHISZ, hozzátéve, hogy Vona pártpolitikusi számításból küldhette az üdvözlőlapot. De ugyanezt gondolják a MAZSIHISZ alternatívájaként létrehozott Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségről is, mert szerintük a szervezet vezetője, Köves Slomó is politikai számításból utasította vissza Vonáékat.

„A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége nem vesz részt ebben a szinte már hagyománnyá nemesült, ugyanakkor kissé kiszámíthatóvá vált társasjátékban, mert híveinkkel éppen a Hanukát, a fények és a csodák ünnepét tartjuk, orvosi műszert adományozunk a Bethesda Gyermekkórháznak és közösen gyújtunk gyertyát budapesti és vidéki közösségeinkben, köztük vasárnap Gyöngyösön, görög katolikus és moszlim barátainkkal, szociális projekteket és adományszállítást támogatunk. Mi ugyanis egy vallási felekezet vagyunk” – zárja sorait a MAZSIHISZ.

Kiemelt kép: Peter Cosgrove, Ausztrália fõkormányzója (b2) látogatást tesz a Dohány utcai zsinagógában 2017. szeptember 27-én. Mellette Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke (j) és Frölich Róbert országos fõrabbi (b).
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik