Afrika számára nem idegen a kizsákmányolás. A nyugati nagyhatalmak évtizedekig húzódó kolonialista uralma, majd az imperializmus maradványai is hátráltatták, hogy a kontinens országai a modernizáció útjára lépjenek.
A nagyhatalmak ezért a mai napig tengernyi segéllyel kárpótolják volt gyarmataikat, hátha így elő tudják mozdítani az intézmények, az infrastruktúra és a társadalom fejlődését.
Nemrég azonban egy olyan szereplő is feltűnt a színen, amely kötelezettségek nélküli befektetésekkel szolgál az afrikai országok számára. Kína nyitásából kétségkívül profitál az afrikai gazdaság, kérdés azonban nem fizet-e túl nagy árat érte, mivel a kapcsolat a régi kolonialista időkre emlékeztet.
Kína jelenleg Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere. Peking a bőséges afrikai természeti erőforrásoknak, olajnak, vasércnek, fának és réznek köszönhetően tudja fenntartani az ipari termelését, ezekért cserébe olcsó ipari termékeket szállít Afrikába, fejleszti az infrastruktúrát, közvetlen külföldi befektetésekkel és több milliárd dolláros kölcsönökkel szolgál.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a kínai pénz beáramlása egyértelmű fejlődést hoz Afrika számára, a kritikusok azonban egyensúlyhiányt látnak a kereskedelmi kapcsolatban, ahol Kína jóval többet profitál, ráadásul az afrikai emberek kárán keres. Szerintük
A Kína által támogatott infrastruktúra-építési programokat például mindig kínai cégek hajtják végre, és kínai munkások dolgoznak, ahelyett hogy lehetőséget adnának a helyi cégeknek és a lakosoknak, hogy pénzt keressenek és munkatapasztalatot gyűjtsenek. A kínai Kereskedelmi Minisztérium jelentései szerint 2015-ben a kínai cégek 50 milliárd dollárnyi munkálatok kivitelezésére szerződtek Afrikában, 2016-ban csak a China Railway Construction Corporation (CRCC) 5 milliárd dollár értékben bonyolított le projekteket.
Az afrikai piacokat tömegesen árasztják el az olyan olcsó és kínai termékek, melyekkel a helyi gyártók nem tudnak versenyezni. Azok a vállalatok pedig, amelyek mégis foglalkoztatnak helyi munkásokat, kegyetlenül bánnak az alkalmazottaikkal. A Human Rights Watch jogvédő szervezet 2011-es jelentése szerint a kínai tulajdonban lévő rézbányákban veszélyes és kizsákmányoló körülmények között dolgoztatják a zambiai munkásokat, és megfenyegetek azokat, akik panaszkodni mernek.
Wang Ji, kínai külügyminiszter 2015-ös kenyai látogatása során kijelentette, hogy Kína
egyáltalán nem fogja a nyugati kolonialisták régi módszereit alkalmazni, és biztosan nem fogja feláldozni Afrika ökológiáját és hosszú távú érdekeit.
Afrika és Kína kapcsolata jóval komplexebb annál, hogy feketének vagy fehérnek jellemezzük, továbbá Kína különböző megegyezéseket köt minden egyes afrikai állammal, amelyek mind különböző gazdasági problémákkal küzdenek. Dirk Willem de Vilde, a Tengerentúli Fejlesztési Intézet (Overseas Development Institute, ODI) Nemzetközi Gazdasági Fejlesztés részlegének a feje és vezető tudományos munkatársa úgy látja, hogy
az infrastrukturális mutatókat figyelembe véve az afrikai országok nagyon le vannak maradva a többi országhoz képest. Hatalmas szakadék tátong az infrastruktúrában, ami jelenleg számos afrikai ország fejlődését hátráltatja.
Fotó: AFP/Tony Karumba
A kínai infrastrukturális programokkal legalább valamennyire fel lehet tölteni ezt a szakadékot, hiszen már régóta szükséges utak, hidak, vasutak, iskolák, kórházak születtek meg általuk.
Mindezek mellett sok beruházást hajtottak végre a szolgáltatások és a gyártás területén is.
Figyelembe véve ezeket a pozitívumokat, Willem de Vilde nem látja kizsákmányolónak Kína és Afrika kapcsolatát: „Kölcsönös érdekeken alapul. Megfelelő politikák és intézmények mellett ezeket a befektetéseket az afrikai országok a gazdaságaik fejlesztésére tudják használni.” De Vilde szerint Kína nem akar a neokolonializmus útjára lépni.
Tehát Afrika számára is hoz hasznot az együttműködés, azonban teljesen biztos az is, hogy Kína nem önzetlenségből segít. A kínai magán és állami szektor is jól jár, a kínai cégek megbízásokat kapnak, az ország hozzájut a nélkülözhetetlen természeti erőforrásokhoz. Mindezek mellett Kína számára az afrikai ügyletek másfajta, kevésbé kézzelfogható haszonnal is járnak. Yong Deng, az Annapolis-i Amerikai Haditengerészeti Akadémia Politikatudományi Tanszékének munkatársa szerint
Kína úgy érzi, hogy jogosulttá vált a nagyhatalmi státuszra, és állandó hosszú távú külpolitikai célja, hogy ezt a globális világrendben fenn is tudja tartani. A nagyhatalommá válás tekintetében Afrika hatalmas diplomáciai jelentőséggel bír és egy a Nyugat által dominált világrendben növelni tudja Kína diplomáciai és politikai befolyását az Egyesült Államokkal szemben.
Kína nagyhatalmi törekvéseit jól demonstrálja az is, hogy 2016 áprilisában létrehozta első tengerentúli katonai bázisát Dzsibuti partjainál, körülbelül 15 kilométerre az AFRICOM-tól, az Egyesült Államok legnagyobb afrikai katonai bázisától. Kína számára így jól megközelíthetővé válik a Vörös-tenger és az Indiai-óceán.
Fotó: Getty Images/Carsten Koall
A kínaiak által nyújtott támogatás megoszlásának is van stratégiai háttere. Bár Kína a segély mértékét az ország szegénységéhez mérten határozza meg, úgy tűnik, a pénz mennyisége attól is függ, hogy az afrikai állam mennyire támogatja Kína külpolitikai céljait. Az amerikai College of William & Mary egyetem AidData projektje keretében adatbázisba gyűjti a világon nyújtott segélyeket. A kutatócsoport a kínai támogatásokat és az afrikai államokat vizsgálva arra az összefüggésre bukkant, hogy Peking előszeretettel jutalmazza az ENSZ-üléseken őt támogatókat. Ha egy adott afrikai állam 10 százalékkal többször szavazott Kína számára előnyös módon, 86 százalékkal növekedett a Kínától kapott támogatása.
Az afrikai országok más téren is igyekeznek Kína mellé állni. 2014-ben például a Dalai Lámát nem engedték belépni Dél-Afrikába, 2016-ban Kenya ötven csalással vádolt taiwanit adott ki Kínának. Ez év januárjában, miután São Tomé és Príncipe megszakította a kapcsolatát Taiwannal és megújította a diplomáciai kötelékeit Kínával, a kínai külügyminiszter máris azt nyilatkozta, hogy támogatni fogja a Guineai-öbölben található szigetállam gazdasági és szociális fejlődését. Ezzel párhuzamosan São Tomé és Príncipe belpolitikáért felelős minisztere azt mondta, hogy a nemzetük „azt reméli, egyre több kínai érdeklődő fog majd befektetni São Tomében és Afrikában.”
Afrika számára nagy kihívás lesz továbbra is fenntartani a gazdaság növekedést, hiszen a fellendülést sok ország annak köszönheti, hogy nyitva álltak előtte a kínai piacok.
ezért a kontinens országainak nem lenne szabad csupán a külföldi szereplőkre alapozniuk, ki kell dolgozniuk, hogyan tudnák hosszú távon fenntartani a gazdaságukat. Sok afrikai ország azonban nem élt a természeti erőforrásaikért befolyó pénzeket nem a gazdaságuk átalakításába fektették, nem fejlesztették a szolgáltató és gyártási szektort, az ország infrastruktúráját vagy a képzettségi szintjüket.
Az afrikai országoknak törekedniük kell arra, hogy több lábra állítsák a gazdaságukat, olyan kereskedelmi megállapodásokat kössenek, amelyek segítik az energetikai infrastruktúra fejlesztését és a gyártási szektor bővítését. 2015-ben például Kenya és Kína közös, a napenergiával foglalkozó projektje keretében a helyiek az új technológiákhoz szükséges képzését és a napkollektoros rendszerek kiépítését támogatta. Ugyanebben az évben Kenya 100 milliárd dollárt kapott a fiatalok munkahelyi képzésének támogatására.
Bárhogy is definiáljuk Kína és Afrika kapcsolatát, azt elmondhatjuk, hogy mindkét félnek származik haszna az együttműködésből. Ezen felül a kínai befektetések pozitív hatással voltak a nyugati államok gondolkodásmódjára is, amelyek a pénzösszegek adományozása helyett elkezdtek más támogatási módszereket alkalmazni. Az „Aid for Trade”-típusú (AfT) kereskedelemösztönző támogatások például az afrikai országok kereskedelmi kapacitását fejlesztik és segítenek az kereskedelmi infrastruktúra kiépítésében. Ha Kínának végül sikerül beindítania az afrikai országok gazdaságát, ami a Nyugatnak évtizedek óta nem jön össze, akkor teljes egészében meg fog változni a fejlesztési támogatásokhoz való globális hozzáállás. Mindemellett Kína újabb lépéssel kerül közelebb kerülhet a rég vágyott nagyhatalmi státusz eléréséhez.
(Via: WTO, Harvardpolitics)
