A Nyugati tranzitzónájában ismerkedtek meg, a menekültek távozása után pedig úgy döntöttek, folytatják munkájukat: hátrányos helyzetű magyar embereknek fognak segíteni. Megalakították a Szociális Krízis Kommandót, járják az országot és tűzoltást végeznek. Most indult kampányuk volt az apropó a találkozásra. Aki válaszol: Szöllősy Nikoletta, alapító.
Kezdjük az eredeteposszal.
Amikor szeptemberben a Nyugati tranzitzónából kigördültek a menekülteket szállító buszok, leültünk átbeszélni, hogy hogyan tovább. Jó néhányan összebarátkoztunk a Nyugatiban töltött hetek alatt, és mindenki szeretett volna továbbra is hasznos munkát végezni. Lévén, hogy Magyarországon is rengeteg ember vár a segítségre, egyértelmű volt, hogy folytatni kell. Nem alakultunk szervezetté, mert nem foglalkozunk pénzzel, és nem vágytunk alapító okiratra, így inkább kommandót alapítottunk.
Ha az említett összeülés volt az első lépés, akkor melyik volt a nulladik? Amikor első alkalommal elmentél a Nyugatiba segíteni?
Volt egy mínusz egyedik is: amikor a belvárosban rátaláltunk egy afgán családra három gyerekkel és egy terhes anyukával. Az Al-Kaida elől menekültek, a végkimerültség határán voltak. A papírjaik átnézése és némi telefonálgatás után segítettünk nekik, hogy elindulhassanak a számukra kijelölt menekülttáborba. Azóta is időnként beszélünk velük, most Németországban élnek, az apuka dolgozik, a gyerekek óvodába járnak. Mivel ők is a Nyugati pályaudvarra érkeztek be, logikus volt, hogy elmegyünk oda és megnézzük, miben segíthetünk.
Miben segíthettetek?
Az alapellátásban. Hogy a menekültek minél kevesebb időt töltsenek a tranzitzónákban, ott viszonylag kulturáltan tudjanak tisztálkodni, kapjanak enni, és legális úton mielőbb eljussanak a kijelölt táborokba. Napi hatszáz ember fordult meg ott. A segítőkből egy idő után kialakultak a csapatok. Hajnalos, nappalos, délutános és éjszakás; az éjszakás műszak tagjaiból állt össze a Kommandó magja.
Kikből áll a mag?
Van közöttünk cégvezető és kisnyugdíjas nagymama is. Mindenki azt adja, amit a lehetőségeihez képest tud.
Elment az utolsó transzport, ti meg úgy döntöttetek, hogy mostantól segítetek, ahol csak tudtok. De kinek és hogyan?
Azt már a legelején tudtuk, hogy amit tudunk tenni, az nem több, mint tűzoltás. Átmenetileg tudsz életkörülményeken javítani. Átmenetileg tudod valakinek a mindennapjait könnyebbé tenni. Ahhoz, hogy tartósan megváltozzon egy leszakadt térségben, hátrányos helyzetben, kilátástalanságban élő ember élete, jóval többre lenne szükség. Persze van, amikor már egy minimális információ is segít: megkeresett minket egy család, hogy nincs pénzük a gyerek óvodai étkeztetésére. Utánanéztünk, és kiderítettük, hogy mivel nehéz körülmények között élő családról van szó, az önkormányzat ingyenesen biztosítaná a gyereknek az étkeztetést. Csakhogy ezt előtte senki nem mondta nekik. Vagy egy másik példa: egy család a tél közepén felhívott minket, hogy elfogyott a tüzelőjük, és nincs mivel fűteni, mi meg minimális utánajárással kiderítettük, hogy a helyi iskola kertjében előző nap vágtak ki egy baromi nagy fát, és nem tudnak vele mit csinálni. Ezek után annyit kellett tenni, hogy szóltunk nekik, nyugodtan vigyék haza a fát. Mi rendelkezünk azokkal az eszközökkel – telefon, számítógép, internet -, amivel ezeknek az embereknek segíteni tudunk.
Hogyan találkozik a kereslet és a kínálat; mármint a Kommandó tagjai és a segítséget igénylők?
Általában a nehéz sorsú emberek környezetéből valaki megkeres minket a Facebook-oldalunkon keresztül. A Facebook egyébként is komoly segítség, mert ha benne vagy az ilyen témákban, az algoritmus valahogy mindig olyan csoportokat és posztokat dob fel, amiben valakinek segítségre van szüksége.
Van, hogy nemet kell mondanotok?
Rengeteg a szomorú történet, a segítségkérés, de némi koordinációval azért eddig meg tudtunk mindent oldani. Nem tudsz segíteni mindenkinek, akinek nehéz sors jutott, nem tudsz minden hajléktalan embernek pénzt adni, nem tudsz minden árvát örökbe fogadni és minden öreg néninek segíteni hazáig cipelni a cekkert.
A rengeteg szomorú történet közül mesélsz párat? Ha nem szomorú, az se baj.
Egy Angliában élő ember keresett meg minket, hogy segítsünk egy férfinak és kisfiának. Elhagyta őket az anyuka, az apa elveszítette az állását, és úgy volt, hogy az albérletet is fel kell mondaniuk, és akkor a gyerek kikerül a családból. A lakhatási problémát végül az említett angliai barát oldotta meg, gyűjtést szervezett nekik; mi pedig abban segítettünk, hogy tele legyen a hűtőszekrényük, a kisfiú pedig hozzájusson a tanszerekhez és a kötelező olvasmányokhoz. Persze ez is csak tűzoltás, de hál’ Istennek, az apukának időközben lett munkája, így szerényen, de megélnek.
Van, hogy nem bírod lelkileg?
Amikor egyszer a legdermesztőbb télben egy családhoz eljuttattunk egy kályhát, és először begyújtottak azok az emberek, akik amúgy kabátban és pulóverben ülnek a házban… és akkor hirtelen elkezded érezni, hogy kezd meleg lenni… akkor azért kimész, és kicsit meghatódsz.
És aztán?
Ők is megölelgetnek?
A hálát nem lehet elvárni. Mindenki máshogy dolgozza fel azt, hogy nehéz helyzetbe kerül. És azért az alapvető emberi büszkeség is fontos tényező, úgyhogy nagyon fontos, hogy ne úgy vidd oda a csomagot, hogy ezzel megalázod az embert, hanem köszönd meg szépen, hogy elfogadja. Nem atyáskodhatsz felettük, nem szólhatsz bele az életükbe. Egy apró momentum tudsz lenni az életükben; ennyit egy átlag magyar állampolgár meg tud tenni egy embertársáért.
Mi mostanában a legnagyobb meló?
Jön az őszi beiskolázás, össze kell szednünk tanszereket, könyveket, ezen dolgozunk most nagy erőkkel. Rengeteg ruhaadományt kapunk, ezek tárolására keresünk helyet. És elindítottunk egy kampányt.
Mi az üzenet?
Egyrészt szeretnénk küzdeni az általánosítás és a sztereotípiák ellen. Nem minden arab terrorista, nem minden roma lop, mint ahogy a szőke emberek közül sem mindenki svéd. A kampány képein látható emberek nem különböznek: mind azt szeretnék, ha gyerekeik, unokáik normális életet élhetnének, éhezés és nélkülözés nélkül. Amikor reggel felébredünk, mindannyian éhesek vagyunk. A különbség annyi, hogy mi be tudunk nyúlni a hűtőbe, és van mit reggeliznünk. Innen jött Az éhség nem tesz különbséget szlogen.
És a segítség sem tesz különbséget? Van olyan támogatótok, aki csak „a mi szegényeinknek” segít, de mondjuk cigányoknak vagy háború elől menekülőknek nem?
Nem találkoztunk ilyenekkel.
Az erdélyi magyar kislánynak hogyan tudtok segíteni?
Én például úgy, hogy támogatója vagyok egy Böjte atya alapítványa által nevelt kislánynak, évek óta besegítek a karácsonyi ajándékozásba.
Kiknek szól a kampány, és milyen csatornákon jut el hozzájuk?
A Facebookon zajlik. És hogy kiknek? Mindenkinek. Ugye abban egyetérthetünk, hogy mindegy, melyik megyében él az ember, biztos, hogy könnyedén talál a környezetében segítségre szoruló családot vagy embert. Abban bízom, hogy ezeket a képeket látva lesz, aki legalább fél percet szán majd arra, hogy elgondolkozzon, ő maga milyen helyzetben van, és van-e valaki a közelében, aki sokkal rosszabb körülmények közt él. És a legfontosabb: hogy bárki tud segíteni. A jó szó, a szeretet nem kerül pénzbe, sőt, a gondoskodás bizonyos formája is ingyen van.
