Az 1919. március 21-én Garbai Sándor és Kun Béla által kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaság a modern magyar történelem egyik legzavarosabb 133 napját hozta el, noha ekkor szavazhattak először nők, kezdték meg a nemzetiségi elnyomás felszámolását, terjesztették ki a társadalombiztosítást, sőt, ezekben a napokban vezették be a nyolcórás munkaidőt is.
A kisajátított közép- és nagybirtokok (ezeket aztán nem osztották újra, hiszen szövetkezetesítést terveztek) mellett a szocialisták állami tulajdonba vették a kulturális intézményeket, a műkincseket, a műhelyeket, de az iskolákat, a szállodákat, sőt a lakóházakat is.
Ez persze elégedetlenkedést szült, így Szamuely Tibor irányításával megszületett a rettegett Lenin-fiúkat tömörítő, kétszáz fős különítmény, sőt eszközökben nem válogató kommandók sora is létrejött.
A Tanácsköztársaság első napján bevezették a statáriumot, a bűnösök felett pedig forradalmi törvényszék ítélt. A vörösterror során több százan vesztették életüket, de ez a szám egyáltalán nem érzékelteti, hogy a teljes időszak alatt az emberek elképesztő terrorban érezték magukat, a kormány támogatottsága pedig pillanatokon belül nulla közeli értékre zuhant.
Június 24-én katonai zendülés tört ki Budapesten, mely sikerrel zárult: augusztus 1-én a kormány lemondott, a népbiztosok pedig Bécsbe menekültek, majd újra kikiáltották a Magyar Népköztársaságot.
A korszak folyamán a közoktatásügyi népbiztosság több, nőkkel foglalkozó könyvet is kiadott, ezek közül ma a Kommunizáljuk-e Zsófit? című darabot vesszük elő, melynek alcíme is beszédes:
I. rész: Zsófi butaságokat beszél
A vásárolni indult Zsófi üres szatyorral tért haza, hiszen a városban a háború miatt minden drága. Új rend kell! – vonja le a következtetést. Eddig is érezte már ezt, de most végre beszélhet is róla, bár ezek a most hatalomra került szocialisták nem tűnnek túl jónak, hiszen mindent el akarnak venni a szegényektől is, a templomból pedig kocsmát csinálnak!
Na jó, mégsem kocsmát, hanem színházat, de a házasságot is eltörlik, sőt, behozzák a szabad szerelmet, így mindenki olyan asszonyt vesz magához, akit szeret, vagy hát csak megkíván, még akkor is, ha a nőnek ez nem tetszik!
Megeszi a fene az ilyen törvényt, hiszen akkor a férfiak úgy cserélgetik majd a nőket, mint az ingjüket, a születendő gyerekeket meg majd beviszik egy lelencházba, ahol még név helyett is csak egy szám jut neki. Bűnös egy világ ez, de a szocialisták legalább a nőket megbecsülik, hiszen választójogot adnak nekik! (Csak az Oroszországból haza nem tért férj meg ne tudja! – teszi hozzá Zsófi.) Hogy mi az a választójog? Természetesen az, hogy a szabad szerelem törvénybe iktatása után majd a nők is azt választanak, akit akarnak! Ezentúl sem tiszteséges nő, sem tiszteséges férfi nem él majd a világon, hiszen így nem lehet. Nem elég, hogy a nők koldusok lesznek, még ringyók is! A szocialisták természetesen mindezt az oroszoktól tanulták, hiszen ott minden közös, még az asszonyokat is megkommunizálják, vagy mi a nyavalyát tesznek velük!
II. rész: Zsófi nem beszél már többé butaságokat, hiszen megtudja végre az igazságot
Zsófi felült a piaci pletykáknak, butaságokat terjesztett, pedig előbb gondolkodni sem ártott volna, ahelyett, hogy megelégszik annyi ésszel, hogy a tarhonyát éppen nem mossa meg szappannal, mielőtt főzni kezdi, vagy épp a kávénak nem csinál rántást. A pap vasárnap pedig hiába mondja azt, hogy a szocializmus az ördög szülötte, és elkárhozik, aki elfogadja, hiszen nem neki kell hinni, hanem annak, aki a szocializmusról prédikál.
Zsófira persze ezért senki nem haragszik, hiszen korábban még nem tudott gondolkodni, de a szocializmus majd megtanítja rá! Az iskola és a templom hazudott, mikor azt mondta, csak legyenek buták, és szolgálják a gazdáikat. A papok persze nem tűrtek soha, és nem vonták az igát, az élet minden jó dolgát viszont bőségesen kihasználták, sőt, amíg a nép sovány maradt, ők meghíztak.
A papok kijelentették, hogy nem szabad földi kincseket gyűjteni, hiszen a mennyei jussok többet érnek annál. Ezzel szemben ők nem tettek eleget ennek – nekik a földi élet kellett, mert megvan, a túlvilágit pedig a népnek ígérték, hiszen az úgysem létezik. Nem lehet, hogy valaki egész életében szenvedjen és koplaljon, mások pedig uralkodhassanak rajtuk. A fontos az, hogy egyenlőség legyen, így mindenkinek jusson kenyér, pihenés, munka és szórakozás, de a kizsákmányolás és kizsákmányoltság soha ne térhessen vissza.
Nemcsak az uraknak és papoknak – akik mások által művelt földjük hasznát élik fel, óriási munka nélküli jövedelmet szerezve –, hanem a közembernek is joga van ahhoz, hogy tisztes fizetésre tegyen szert, és elérhesse mindazon dolgokat, melyekből addig csak a kiváltságosok részesülhettek. Az igazságtalanságot meg kell szüntetni, csak az egyen, aki dolgozik is! A híresztelésekkel ellentétben a szocialisták senkinek a tulajdonát nem akarják elvenni, csak a javak egyenlő elosztására törekszik, így az emberek kevesebb munkával több kenyérre tehetnek szert.
III. rész: Zsófi nem jut szóhoz, de legalább megtudjuk, hogy az elnyomóknak vesznie kell
A burzsoázia rettentően haragszik a szocializmusra, hiszen javainak köztulajdonba vétele után már nem élhet úgy, mint korábban, pedig a proletárokat kizsákmányoló tőke mindenkinek az ellensége, öntudatos proletárként pedig osztályharcot kell vívni az elnyomó kapitalisták ellen.
Minden a kapitalisták bűne, így a kizsákmányolás mellett a rabszolgatartás és kapzsiság, sőt, az éppen befejeződött világháború is, hiszen a népeket egymás ellen uszították, remélve, hogy ezzel ők nyerhetnek, új földeket, gyárakat, gyarmatokat és más jövedelemforrásokat szerezve. A papok pedig semmivel sem jobbak a gazdagoknál, hiszen nekik a tőke volt az Isten és a haza.
A hazát mindig a proletár védte, ő szántott, vetett, aratott, épített vasutat, bányászott és dolgozott, így a haza legjobb helye a nép kezében lesz, a földé annak kezében, aki dolozott rajta, az épületek, gyárak és bányák pedig annál, akinek a verejtéke árán létrejöttek. Ez a szocializmus igazsága, a pletykált butaságokra pedig nem szabad hallgatni. A vallást sem veszik el, csak ne jusson el az utcákra, hiszen annak haszna egyedül az, hogy a lelkek világosságát sötétbe burkolja, a haladás szellemét pedig rabláncra verje. A mára elkorcsosult vallásokra Jézus is ezt mondaná! – állítja a szerző.
Az új rendszer segít abban, hogy az élet szebb legyen: a Tőke elpusztuljon, helyén pedig a Munka uralkodjon, ahol csak egy szabály lesz: aki nem dolgozik, az ne is egyék!
IV. rész: A szabad szerelem
A kommunizmus nem mai találmány, néhol már sok ezer éve abban élnek az emberek, nem ismerve magántulajdont, a szerzett javakat pedig elosztják.
Régen a nő irányította a családot, de a magántulajdon kialakulásakor a férfiak kerekedtek felül. Ez persze nem jó, hiszen akinek a magántulajdona nőtt, annak a hatalma is, így az úr kénye-kedve szerint zsarnokoskodhatott alattvalói felett, a nők pedig a családok jogok nélküli rabszolgáivá váltak. Ez nem volt így jó, most viszont, a szavazati jog nőkre való kiterjesztésével azok újra beleszólhatnak a nép döntéseibe, újra egyenrangúvá válnak a férfiakkal. Sok nő azért, hogy elkerülje a vénlánnyá válást, szerelem nélkül is férjhez ment ahhoz, aki épp kapóra jött, majd a szent házasság rabja lett.
Az ilyen házaságok azonban sosem boldogok, szabadulni azonban nem lehet, hiszen a férj az eltartó, a házasságtörés pedig bűn, pedig rengeteg nő és férfi került sírba azért, mert nem lehettek egymáséi, és hány nő kezdte árulni a testét, hogy ezzel kenyérhez vagy ruhához jusson.
Ha egy nő szeret egy férfit, az miért ne lehetne az övé? Ezentúl ez is szabad lesz, hiszen a jó házasság alapja a kölcsönös szeretet és tisztelet. Ha ez az alap megdőlt, akkor sem mondhatják azt a felek, hogy a gyerek kedvéért muszáj együtt maradni, hiszen a kommunista társadalom segíti őket kenyérhez jutni, és megmenti mindannyiukat az elzülléstől. A kényszerházasságoknak pedig mindörökre vége!
