Nyakó István 2016. február 23-i népszavazáskérdése nem jutott el az ablakig, mert egy nénit támogató magánhadsereg másképp gondolkodott az ország érdekeiről. Ettől kezdve azt néztem, hogy az állam, az állami szervek teszik-e a dolgukat.
Vannak néhányan, akik előszeretettel és jó régóta fasisztázzák, nácizzák az Orbán-kormányt, itt az ideje tehát, hogy összevessük, mit tett Hitler a hosszú kések éjszakáján, azután, hogy az SS-t vetette be az SA és más politikai ellenfelei ellen. Máris volna egy különbség, ott ugyanis nem lökdösődés, hanem gyilkosságok történtek. De tekintsünk el ettől az „apró” különbségtől. Most az is mellékes, hogy Hitler ellenfelei hajdani szövetségesei voltak, vagy hogy a katonaság is rémülten nézte, ahogy a paramilitáris SA a hadsereg fejére akar nőni, és voltaképp megkönnyebbült az események után.
Bár a nácik a gyilkosságokhoz való közüket el akarták titkolni, a sajtó hírt adott a halálesetekről, és ezek gyorsan összeálltak egy képpé. A halottak neveit megjelentették az újságok. Valószínűleg Hitler belátta, hogy nem érdemes titkolózni, ezért aztán azt nyilatkozta, hogy vannak pillanatok, amikor nem lehet kivárni a bíróságok lassú tevékenységét, a nemzet érdekében fel kell vállalni a cselekvést.
A hazaárulóktól, nemzetvesztőktől és a puccsistáktól így lehetett csak megszabadulni, s ezért a felelősséget magára vállalja. Tegyük hozzá ehhez a gazemberséghez, hogy kivégeztetett olyat is, aki az első puccsát – mert ő valóban próbálkozott ilyennel (ld. sörpuccs 1923) – hiúsította meg, s juttatta börtönbe, valamint kivégeztette az SA-vezér Röhmöt, és olyat is bosszúból, aki ki mert lépni a náci pártból. Vagyis nem lehet erre az időszakra a legális hatalomra kerülési verziót felfűzni. Valódi maffiaállam született akkor, aki ki akart lépni, azt épp úgy kivégezték, mint a maffiánál szokás, de ha csak a nácikat tartjuk színtiszta maffiának, akik hatalomra kerültek, az állam akkor is tehetetlenül nézte a dolgokat. Nem sokkal később már egyetlen alkotmányosság létezett, a Führer szava, és egyetlen lojalitás számított, a hozzá való lojalitás.
De ami aggodalommal tölt el, hogy Magyarországon is szaporodnak az őrző-védők, noha az erőszaknak állami monopóliumnak kéne maradnia, és megjelent a kormánypárt érdekében történő illegális felhasználásuk is.
Maguk az őrző-védő szervezetek szaporodása egyébként a demokratikus társadalmakban is problémát jelent, és épp azért nő a számuk, mert az államok jogérvényesítése gyenge. Ám attól még, hogy ez másutt is probléma, nem biztos, hogy nekünk is ölbe tett kézzel kell ezt tudomásul vennünk. A kérdés tehát itt az, hogy mi a dolga a magyar államnak a „magánhadseregekkel”?
Az eset után nálunk a miniszterelnök épp hogy megígérte, hogy megváltoztatják a népszavazási beadványok mechanizmusát, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő. (Mint korábban láttuk, a hosszú kések éjszakája után a Führer megértette a német néppel az akcióinak a „mélyebb” értelmét.) Magyarországon a kormánypártok nem azt mondták, hogy vannak pillanatok, amikor meg kell menteni a nemzetet attól, hogy ellenzéki politikusok adhassák be a népszavazási kezdeményezéseiket, hanem hogy valami elítélhető dolog történt, és ezen változtatni kell. A kormánynak és a parlamentnek, mint törvényalkotónak épp ez is a feladata. A bizottságok összeállítása, az „utasítom a rendőrséget…” típusú kommunikációk olyanok, amivel úgyis csak arra biztatnak, amit azoknak minden utasítás nélkül is tenniük kéne. A lényeg a kormányzati politikusnál a jó struktúrák felépítése, és a rosszakért való felelősségvállalás.
Még komolyabb előrelépés volna, ha szolidaritást vállalna a kormányzópárt Nyakóval, mert ellentétes esetben más pártok is megpróbálhatnak élni azzal, hogy az áldozatot hibáztassák és a fizikai erőszakot dicsőítsék. De ezt a típusú bölcsességet nem tapasztalhattuk, míg egymás feleségeinek mocskolásában láthattunk az utóbbi időben szolidaritást, addig itt nem találkoztam ilyennel. Nyakót nemcsak a Fidesz hibáztatja tehetetlenségéért, de sok civil is.
Nem azt a kérdést tesszük fel, hogy mit fog még megoldani a kormány a bőrfejűekkel – mintha lett volna ilyen újságírói kérdés Lázár felé -, mert semmit sem tudunk a részletekről és a háttérről, hanem hogy mit lép a kormány, mit lépnek az állami szervek. A kormány lépését már tudjuk, ugorjunk most időben és térben, és nézzük meg azoknak az állításoknak az igazságtartalmát, hogy demokratikus országokban nem történhet olyasmi, hogy a kormányzathoz közelállók hatalmi harcukban belesodródnak illegális cselekményekbe. Bár nem tudom, ilyen állítás elhangzott-e, de minden bizonnyal van, akinek a fejében megfordult, és ezt gyorsan cáfoljuk is meg.
Nos, ennél sokkal durvább dolog is történt már például az USA-ban. Gondoljunk csak a Watergate-botrányra, ahol Nixonig értek a szálak, s kiderült, hogy a demokraták lehallgatásai, székházukba való betörés egy politikai szempontból teljesen értelmetlen eseménysor volt, mert Nixon újraválasztását a gyenge demokratikus jelölt nem veszélyeztette. Egy Nixon-bizalmas, bizonyos Gordon Liddy viszont képtelenebbnél-képtelenebb ötletekkel akarta megszolgálni tanácsadói pozícióját. A többiek nem szerették, de senki nem merte ezt megmondani. Kezdetben óriási költségvetéssel, komplex tervekkel, például luxushajón luxusprostituáltak karjába terelte volna a demokratákat és úgy kompromittálta volna őket, ehhez képest egy ötödakkora költségvetésű betöréses akció már finanszírozhatónak tűnt a többiek szemében is. Szinte hálásak voltak, hogy csak 250 ezer dollárt kell valahogy illegálisan összeszedni. Úgy érezték, tartoznak Liddynek, amiért a korábbi ötleteit leszavazták, Liddy engedett, és így nekik is illik engedni. Pláne, hogy Nixon is valószínűleg – bár ez máig nem bizonyított – támogatta a betörést.
Párhuzamok a pénzügyeket tekintve könnyen lehetnek. Nem tűnik életszerűnek, hogy a kigyúrt kopasz, a ferencvárosi futballból ismert férfiak nem pénzért dolgoztak volna, ha pedig igen, annak ráadásul fekete pénznek is kellett lennie, s ebben hasonlíthat akár a Watergate-re, melynek szintén egyik központi problémájává vált, hogy nem legális pénzekkel kellett dolgoztatni a résztvevőket.
Az akció inkompetenciájához nem fér kétség, de épp azt hangsúlyoztuk, hogy ismerünk nem is egy abszurd politikai döntést, melyeket amúgy ma jól működő demokráciákban hoztak. A tudomány fel is tárta már, hogy miért születnek ilyen döntések, hovatovább ismerjük-tanítjuk a hibás döntések megelőzésének módszerét is. (Ha csoportot vezetsz, sose hagyd, hogy a konformitás eluralkodjék, ez esetben a józan kritika eljut hozzád!)
Még Hitlernek sem sikerült eltitkolnia a nyilvánosság elől a tettét, bár a történészek úgy tudják, eredetileg nem volt tervbe véve a nemzet nevében történő kiállás. Egy olyan plurális sajtójú információs társadalomban, mint a miénk, egy nap se kellett hozzá, hogy a sajtó összerakja az elemeket, eljusson Kubatovig, meglátogassa a mondatot benyújtó asszony polgármester férjét, és végül feltételezze, hogy valójában a beelőzés nem jelentheti azt, hogy a népszavazáshoz szükséges aláírásokat is össze akarják gyűjteni, épp ellenkezőleg. Micsoda képtelen ötlet volt esetleg arra gondolni, hogy ez nem tudódhat ki? Néhány órával később már az egész ország ismerte az összefüggéseket. Ellenkommunikáció alig-alig történt, senki sem fenyegette meg perrel és rágalmazással a sajtót. Elindult viszont az a kvótás népszavazás, mely kétségtelen újratematizálta a nyilvánosság akkor legfontosabbnak tartott híreit.
Hitler foglyul tudta ejteni a társadalmat, aminek csak egyik eleme volt, hogy megfélemlítette. A hosszú kések éjszakája után világosan értette mindenki, hogy az ellenállás reménytelen, az élete sincs biztonságban annak, aki kilóg a sorból. A foglyul ejtés másik velejárója, hogy a tömegeket egy irányba lehetett fanatizálni, a harmadik pedig, hogy valószínűleg ekkor már nem működött az állam.
Magyarországon viszont nincs homogén közhangulat, sőt, a választási irodában történtek megítélése épphogy elítélő, függetlenül a párthovatartozástól. Az állam ugyan döcögve, de beindult. Az első bizonytalan lépések a Választási Bizottságból szűrődtek ki. Ha megnézzük a szavazatokat, azt találjuk, hogy az üléspont határozta ugyan meg az álláspontot, kivéve két esetben. Mindkét fideszes azonban egyúttal egyetemi ember is. A komolyabb állami áttörés a Kúria részéről jött, mely felülbírálta a Választási Bizottságot, és a kopaszok támogatta akciót törvényellenesnek nyilvánította. Ekkor derült ki, hogy tényleg jogszabályokat sértettek, és hogy 3 év börtönbüntetés is várhat rájuk.
A rendőrség is dolgozni kezdett, noha egy diktatúrában a rendőrök ez esetben nem tennének semmit. Igaz, lehet mondani, hogy már a választási iroda is kihívhatta volna a rendőröket a gyanús körülmények miatt. Igaz, a rendőrök sem álltak a helyzet magaslatán, első nyilatkozataik éppenséggel azt indokolták, hogy miért nem volt dolguk. Az állam feladata utólag az is, hogy megnézze, történtek-e rendőri mulasztások. Felmerülhet akár a továbbképzés is, hogy a jövőben hasonló szituációban észrevegyék a gyanús dolgokat.
Mivel lehetett tudni, melyik nap adható be az új mondat, és volt már példa arra, hogy a rendszer e tekintetben nem működik tökéletesen (ld. itt hányszor próbálkozott már az MSZP, jogos a kérdés, vajon a titkosszolgálatok figyelték-e a szélsőségeseket? Ha igen, miért nem előzték meg? Ha nem, van-e dolga az események után? Természetesen nem várhatjuk el, hogy konkrétumokat mondjanak, de annyit igen, hogy dolgoznak-e, vagy az egész kérdés őket hidegen hagyja? Végül is mi értelme a titkosszolgálatok fenntartásának, ha nem épp az, hogy megvédjenek minket a fizikai erőszakkal a demokratikus eljárásmeneteket megakadályozóktól?
Valószínűleg még más állami szervnél is, például az ügyészségnél is feltehetjük a kérdést, van-e valamilyen dolga? S végezetül, de koránt sem utolsó sorban, aktiválódik-e a sajtó? De nem csak úgy, hogy a poén kedvéért leutaznak Herceghalomra Erdősi Lászlónétól megkérdezni, mennyire boldog, hogy épp az ő mondata van elfogadás alatt. Bár nem akarom bántani a médiát, mert fantasztikusan gyorsan összeillesztették a mozaikokat, sőt azt is megtudhattuk, hogy abban a bizonyos faluban a helyi fideszes képviselők is polgármestert akartak buktatni, de azért felmerül a kérdés: van-e Magyarországon olyan sajtóorgánum, ahol két újságírót hosszú időre rá tudnának állítani a sztorira, ráadásul két olyat, aki hiteles, és nem az ellenzéki túlfűtöttség, hanem a demokráciába vetett hit mozgatja?
Kubatov egyelőre elérhetetlen a sajtó számára, de elítélő nyilatkozatot már ő is közreadott. Lehet, a történet végén ő fog bukni, lehet, más megoldás születik. Az állam maga működik, mert láthatólag vizsgálják, hogy történt-e törvényszegés. Ilyenkor érthetjük meg, miért nagyszerű az emberiség találmánya a szétosztott állami feladatokkal. Ha mindenki csak a rábízott dolgát végzi, azaz lojális a rábízott feladatai elvégzése iránt, akkor meg lehet védeni a demokrácia vívmányait. Ha viszont a lojalitás az állami szerveknél politikai természetű, akkor saját magát ejti foglyul egy egész ország.
Zsolt Péter a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója
