Közélet

Magyar kommandósokat rendeltek Ukrajnába

Ismeretlen fegyveresek foglyul ejtettek egy magyar férfit Ukrajnában. Magyar kommandósok a helyszínre utaztak, a TEK szerint minden lehetőségre fel kell készülni.

Az elrabolt férfi a TEK főigazgatója szerint egy magyar vállalat kinti alkalmazottja, akit munkavégzés közben, az országot járva raboltak el egyelőre ismeretlen fegyveresek. Rosszkor volt rossz helyen – fogalmazott a Hír24-nek Hajdu János főigazgató, aki szerint minden verzióval számolni kell a túszejtési ügyben.

Korábban a TEK közleményében azt írta, hogy a magyar állampolgárságú férfit Kelet-Ukrajnában ejtették foglyul eddig tisztázatlan körülmények között. Az ukrajnai konfliktusos zónában magyar rendszámú autóval közlekedő férfit – ellenőrzött és visszaigazolt információk alapján – ismeretlen fegyveresek tartják fogva.

„Mivel a helyszínen harcok is dúlnak, a Terrorelhárítási Központ speciális egysége – a hazai és nemzetközi szabályoknak és protokollnak megfelelően – haladéktalanul Ukrajnába utazott” – tájékoztatott a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztálya. A műveletet irányító törzs a TEK főigazgatójának vezetésével a központban összeült, és felvette a kapcsolatot az ukrán hatóságokkal, valamint folyamatosan konzultál a Külügyminisztériummal.

A Külügyminisztérium utazási tanácsai

Ukrajna az utazás és ott tartózkodás szempontjából “II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek” kategóriába tartozik. Az Ukrajna részét képező Krími Autonóm Köztársaságot Oroszország 2014. március 21-én annektálta, amit az Európai Unió és tagállamai nem ismernek el. A Krím félsziget sajátos politikai helyzetére való tekintettel a magyar konzuli érdekvédelmet ott jelenleg nem tudjuk garantálni. Bajba jutott állampolgáraink segítségért Pavlenko Viktor szimferopoli tiszteletbeli konzulunkhoz fordulhatnak (oroszul és angolul beszél – 00380 50652 36 72). (…) Kijevbe és az ország más – középső és nyugati – régióiba, így a Kárpátaljára történő beutazásnak nincs akadálya, a helyzet fokozatosan normalizálódik, de a külföldiek számára az óvatosság Ukrajnában mindenütt indokolt.

(A teljes közlemény)

Olvasói sztorik