Régen minden jobb volt, valódibb. S itt jöhetne a szokásos nyafogás, az ételek ízéről meg az emberi kapcsolatok mélységéről. Talán igaz lenne, de nem biztos. Amire viszont akár mérget is vehetünk, hogy elpusztultak a mítoszok, a legendák elrohadtak.
A Magyarországon és az Amerikában lezajlott ötvenes-hatvanas éveket nyilván nem lehet összehasonlítani, két pólus volt, két teljesen különböző világ. Mindkét helyen másként hittek egy másfajta szabadság mítoszában.
Ennek ellenére talán magyarként is meg lehet érteni egy maroknyi nyomorultat, akik motorra pattantak, és kivonultak egy idiótán túlszabályozott, visszataszítóan plasztik, konform társadalomból. Akik büszkén vállalták, hogy ők az egy százalék, hogy bármit megtesznek és felvállalnak a vegytiszta szabadságért.
Amerikában, az ötvenes-hatvanas években a motoros bandák, és igen, elsősorban a Pokol Angyalai testesítették meg mindazt, ami legközelebb állt a tökéletes szabadsághoz. Ők voltak a kisebbség, akik nem engedtek a többség diktatúrájának. Nem lázadtak, csak a saját szabályaik szerint éltek és nem foglalkoztak azzal, hogy az kinek tetszik, és kinek nem. Élvezték a törvényen kívüli élet előnyeit és büszkén tűrtek mindent, ami ezzel jár.
Tele volt velük média, hamar legendává lettek. Egy legenda pedig nem attól jó, hogy igaz, hanem attól, hogy izgalmas. A legtöbben félték és megvették őket, mégis kivívták maguknak a tiszteletet, mert hűek maradtak önmagukhoz.
Az már a fénykorban is idegesítette őket, ha valaki belőlük, a róluk kreált hamis szenzáció kiárusításával próbált pénzt keresni. Olyankor odacsaptak, és már jó előre félretették a várható óvadék összegét, az ilyen esetekre. Baromságnak tűnik, de ez volt a lényeg, a szabadság mítoszának alapja, hogy ők csak a saját szabályaik szerint élnek.
Ma úgy tűnik, a Hell’s Angels nem maradt több mint egy név, melynek napról napra kopik az értéke: egy kiszáradt, levedlett, tetovált bőr, amibe még szívesen belebújnak a rajongók tömegei. Mint a drukker, aki felveszi kedvenc csapata mezét, és komolyan úgy érzi, onnantól rajta is áll a győzelem vagy a vereség. Több száz szervezet, és több százezer tag a világ minden részén: nehéz elhinni, hogy mindannyian kiérdemelték a jelvények viselését. Hihetőbb, hogy kifizették. A Pokol Angyalainak, mint árucikknek a múltja képvisel értéket, s a tulajdonosok pontosan így is viszonyulnak hozzá. Ízlelgessük egy kicsit:
„Perelnek a Pokol Angyalai!” A törvény kívüliek a törvénnyel fenyegetnek. Így megy ez.
Most éppen a 8732 Apparel ruhamárkát és a Dillard’s web-áruházat perelik, mert a Hell’s Angels emblémához kísértetiesen hasonló mintájú ruhákat árulnak. Néhány éve szintén perrel fenyegetőzve érték el, hogy a Disney, még megjelenés előtt kivágja a Wild Hogs (Faterok Motoron) című filmből a rájuk utaló részeket, majd beperelték a divattervező Alexander McQueent is az emblémájuk illetéktelen használatért.
Joggal.
Csak kár, hogy ma már nem a büszkeség, hanem az üzleti érdek vezeti klubbot. Sonny Barger meg valószínűleg csak röhög az egészen.
