Megannyi alkalommal írtunk már udvariatlan ellenőrökről, figyelmetlen járművezetőkről, felkészületlen jegypénztárosokról, de fontos hangsúlyozni, hogy a BKV dolgozóinak többsége naponta tisztességgel végzi munkáját.
“Nincs jobb hír, mint a rossz hír” – hangzik a média egyik alapszabálya, mégis helyesebb, ha pozitív történeteket is bemutatunk. Ez a történet Éváé, akinek a napokban kellemes meglepetésben volt része. Mi pedig annak örülnénk, ha minden ilyen eset happy enddel végződne.
Rendszeresen a BKV járműveivel utazom, sőt a gyerekeim is sokszor. Pénteken én hoztam el őket iskolából oviból. Csúcsforgalom. Rajtam az én táskám, a nagyobbik gyerek sporttáskája, közben a kicsi kezét fognom kell. A 139-es buszt vártuk gazdagréten, a Sasadi úton szoktunk leszállni. Most is így történt. Leszálltunk, buszt váltottunk, és bementünk vásárolni a közértbe.
Mikor fizetésre került a sor, akkor vettem észre, hogy a táska nincs rajtam… Csak ekkor szembesültem vele.
Megvártam két 53-as buszt, amelyek jöttek vissza, hátha azok valamelyikén maradt, mert nem tudtam végigpörgetni az eseményeket. Pár perc kellett, amíg leesett, hogy az a 139-es buszon maradt. Fognom kellett a 4 évesem kezét, és mire minden táskát összeszedtem és kiverekedtük magunkat a tömegen, ott hagytam az ülésen.
Kisebb sokkot kaptam, mert az iratoktól kezdve a pénztárcám, plusz egy boríték volt benne az aznap megkapott fizetésemmel. Nagy nehezen haza kavarodtunk, felhívtam a központi számot, mert hirtelen nem tudtam mit tegyek; gondolkodni sem tudtam pár percig. Végül elballagtam a gazdagréti végállomásra, hátha leadták a sofőrnek, vagy a sofőrők jelezték egymás között, hogy náluk van egy táska. Mondom: csak reménykedtem…
Bementem, az egyik fiatalember kinyitotta a talált tárgyak fiókját és persze nem volt benne semmi. Ekkor lépett ki a másik Buszvezető (bocsánat, sajnos nem tudom a nevét) és kérdezte a nevemet. Akkor láttam, hogy kezében van valami. Az utazási igazolványom volt az…
Miután adatokat egyeztettünk, megnéztem a táskám HIBÁTLAN tartalmát; akkor múlt el a sírógörcsöm az óriási megkönyebbüléstől. Aláírtam a papírt, amelyre ő részletesen leírt mindent, mi van a táskámban. A sofőr emberséges és együttérző volt. Hálám örökké üldözni fogja az emberséges hozzáállásért, amit irántam tanúsított.
Ugyanúgy azt a Fiatalembert, aki szemüveges, mert csak ennyit tudok róla, aki észrevette és leadta a táskámat vezetőnél. Mondta, hogy két gyerekkel utaztam és ott felejtettem. Tényleg szeretném mindkettőjüknek megköszönni, hogy a kezdeti sokk után jól zárult a napom.
Szeretném, ha közölnék a levelemet, mert én is gyakran morgolódom: késik a busz, nincs hely, egyebek. De egy ilyen kedves emberi hozzáállás képes kitörölni az egészet. Mert mindketten jó emberek. Rajtuk múlt minden, hogy semmi nem hiányzik a táskámból. Azért írtam Önökhöz, mert nem tudok hova fordulni, hogy az én szétszórtságom ellenére megvan minden iratom és pénzem.
Mégegyszer szeretném mindkettőjüknek MEGKÖSZÖNNI!!!!
