A Facebookon tett közzé levelet az a nő, akinek édesapját néhány nappal ezelőtt lelőtték Újpalotán. A gyilkos, akihez egykor gyengéd szálak fűzték, nem sokkal később hazament, és fejbe lőtte magát.
A 80 éves férfi felsétált az emeleti kiállító terembe, majd egy XVIII. századi ezüst serleget rejtett a kabátja alá. A Tatai TV stábjának kamerája azonban rögzítette az arcát.
Nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság Baráth Miklóst, amiért drogügybe próbált keverni két, akkor a Hír TV-nél dolgozó riportert, és így próbált pénzhez jutni még 2008-ban.
A Központi Nyomozó Főügyészség három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy ellen emelt vádat bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt. Ma volt a negyedik tárgyalási nap.
Csak a személyi igazolványuk nem volt náluk, amikor a rendőrök igazoltatták őket. Csak fekete autójuk ablaka volt szabálytalanul fóliázva. A rendőrség nem tájékoztat, de a Hír24 igyekszik kideríteni az igazságot.
A fekete sereg egyik tagját lelőtte, a másikat megsebesítette. Majdnem hét évet ült börtönben. Ma a bíróság kimondta, jogos volt az önvédelem. Szántai Attila, aki szembeszállt a fekete sereggel, most 1 milliárdos kártalanítási pert fontolgat.