4,6 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene júliusban az egy évvel ezelőttihez képest (a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint) - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által vizsgált önkormányzatok mintegy nyolctizede nem biztosította a költségvetési egyensúlyt 2006 és 2009 között - áll az ÁSZ csütörtökön közzétett jelentésében.
A kormány azzal számol, hogy néhány tízezer bajba jutott devizahitelesen segíthet a hamarosan felállítandó nemzeti eszközkezelő társaság - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a tv2 Mokka című műsorában.
Ha 2008-as novemberi állapot visszatér, akkor nem kérdés, hogy szükség van az IMF segítségére. Akkor befagyott a külső finanszírozás, és nem volt más lehetőség, most azonban nem ilyen a helyzet – jelentette ki Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke az MTV Ma reggel című műsorában.
Lerántottam a törököt Nándorfehérvárnál – ha valaki olvassa Oszkó Péter volt pénzügyminiszter blogját, ez a heroikus hozzáállás érződik belőle – jelentette ki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Csaba László.
A szakértők azzal számolnak, hogy nem változik a svájci frank három hónapos, 0,25 százalékos londoni bankközi (LIBOR) kamatlába. A svájci Központ Bank (SNB) ma dönt a kamatról.
A tőzsdék bizonytalanok, a betéti kamatok alacsonyak, a hazai kamatcsökkenési trendnek vége, sőt, lassan kamatemelési hullám indulhat. Befektetési szempontból ritka rossz egyveleg – mégis hová tegyük ilyenkor a pénzünket? Tanácsok óvatos befektetőknek.
A hétfői japán valutapiaci intervenció után megerősödtek a piacon azok a vélemények, amelyek szerint a Svájci Nemzeti Bank (SNB) is hasonló - a nemzeti valutájának leértékelését célzó - beavatkozásra készül.