Gazdaság

Korlát nélkül, extranyugdíjak jöhetnek

nyugdíj (nyugdíj, kisnyugdíjas, )
nyugdíj (nyugdíj, kisnyugdíjas, )

Rövid távon jó a nyugdíjjárulék-plafon eltörlése, és hosszabb távon sem okoz gondot az államnak, ha maximálja a nyugdíjakat.

Eltörlik a nyugdíjjárulék-plafont – ezt jelentette be legutóbb Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Ez azt jelenti, hogy aki évi 8 millió forintnál többet keres, annak jövőre több járulékot kell fizetnie, mint eddig. A kormány ettől a lépéstől 51 milliárdos pluszbevételt remél. A közrádiónak nyilatkozó Angyal József adószakértő ennél is többet, 60 milliárdot.

A szakember emlékeztetett rá, hogy 2009-ben létezett még egy 4 százalékos úgynevezett különadó, amit pont azon jövedelmek után kellett fizetni, amelyek a járulékplafon fölé estek. Az adóhatóság tájékoztatója szerint ebből 24 milliárd forint bevétel keletkezett. Ez azt jelenti, hogy minden határ fölötti jövedelem után fizetett 1 százalék 6 milliárd forint többletet hoz a büdzsének, minthogy pedig a jövőben ez a mérték 10 százalék lesz, ezzel a számmal kell szorozni a 6 milliárdot.

Azzal kapcsolatban, hogy a magasabb összegű járulék után mikortól kell több fizetnie az államnak, a szakértő ezt mondta: ez csak sokára jelent majd pluszterhet a költségvetésnek. Ha például valaki 24 éve fizet járulékot, annak a 2013 után, vagyis 25 évet követően csak egy olyan éve lesz, amelynek magas járulékalapja miatt magasabb nyugdíj járna. Ez nagyon alacsony arány az addig eltelt teljes időszakhoz képest. Így csak 4-8 elteltével alakulnának ki viszonylag nagy összegű nyugdíjak, miközben a kasszának most van égető szüksége a pluszbevételekre. A járulékfizetés felső határának eltörlése tehát rövid távon mindenképpen helyes lépés – mondta az adószakértő.

Angyal József azt is hangsúlyozta, nem osztja azokat a véleményeket, amelyek szerint bizonyos idő után szükségszerűen emelkedniük kell a nyugdíjaknak, és extramagas összegek jelennek majd meg. Hangsúlyozta, létezik olyan gyakorlat, hogy plafon nélküli járulék esetén is korlátozott a kifizetés. Példaként említette, hogy az egészségbiztosítási járuléknak nincs felső határa, a táppénznek azonban van, utóbbi nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresének összegét. Ez a helyzet a gyednél is, amely szintén korlátos: legfeljebb a minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet. Ugyanígy be lehet vezetni egy plafont a nyugdíjakra is, miközben a járulékfizetésnek nem lesz limitje – tette hozzá Angyal József adószakértő.

Jelenleg a magas jövedelműeknek nem kell egy bizonyos szint felett a 10 százalékos munkavállalói nyugdíjjárulékot megfizetni. A járulékplafon eltörlésével a következő években nőnének a járulékbevételek, ez pedig segítene betömködni a 2013-as költségvetésen tátongó rést.Ez ugyanakkor néhány év múlva többletkiadást generál, a jövedelem nyugdíjszerzővé válik, hiszen a Fidesz által alkotott sarkalatos gazdasági stabilitási törvény szerint az állami nyugdíjrendszerben az ellátási jogosultság a nyugdíjjárulék fizetésén alapul. Vagyis a bevételek egyszeri megugrása mellett – a korlát nélkül – emelkednének a nyugdíjkiadások, és nőnek a nyugdíjak közötti különbségek, hisz a kiugróan magas fizetés után értelemszerűen magasabb nyugdíj járna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik