Üzleti tippek
Információink szerint Széles Gábor felmentette a Magyar Hírlap főszerkesztői posztjáról Szombathy Pált és a napilap két vezető publicistát is.
A tévécsatorna forgatókönyv-pályázatot hirdetett, melynek fődíja 2 millió forint.
A Magyar Hírlap információ szerint az új szóvivőt, aki korábban a Napi Gazdaság egészségügyi szakújságírója volt, heteken belül kinevezik.
Mi kérünk elnézést címmel politikai kabarét indít a TV2. Kritikánk a magyar humor Darth Vadere, a szuszogós Verebes István új műsoráról.
Az öszeg nagy részét már törölt cégektől követelik.
A CNN-től és a BBC-től is átcsábított híres tévéseket az arab hírcsatorna.
A dán lapoknál egyre komolyabb gondot okoz a kézbesítők hiánya.
Az év végén elhagyja a cégcsoportot Nagy Bálint, a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója, aki 1995-től irányította a legnagyobb hazai távközlési vállalat kommunikációs tevékenységét.
Három szűk esztendő, legalábbis ezt jósolják a lapunknak nyilatkozó autópiaci szakemberek (lásd 17–18. oldal: Lejtmenetben az értékesítés). A 2004-es csúcsév után tavaly kissé csökkentek az eladások, idén már jelentősebb lesz a visszaesés, és a mélypontot csak jövőre érik el. (Csak a prémium kategória kivétel, köszöni szépen jól van, legalábbis a tömegpiachoz viszonyítva, és az első [...]
2006. 11. 01. 00:00
MarketingLuxusbor a BulgaritólNemsokára a luxusborok piacára is betör az eddig divatban utazó, elsősorban ékszerekkel és órákkal foglalkozó olasz Bulgari – értesült az MTI. A cég Siena mellett vásárolt szőlőhegyet, ahol már meg is kezdték a munkálatokat. A márka főként nemzetközi és helyi vörös szőlőfajtákból akar luxusbort gyártani.Konyakból parfümEzentúl nem csak ihatják, hanem magukra is permetezhetik [...]
2006. 11. 01. 00:00
Világszerte éleződik a gyártók érdekképviseletei és a nemzetközi szervezetek vitája az élelmiszerreklámokkal kapcsolatban. Az elhízás mára a legfiatalabb korosztályt is súlyosan érintő társadalmi problémává vált.
2006. 11. 01. 00:00
A legújabb James Bond-film a karácsonyi előszezon egyik nagy mozislágere lehet. A kasszasikerben ezúttal is számos márka osztozik majd.
2006. 11. 01. 00:00
A jövőt az Internet alapú tévék és a kábelcsatornák versenye határozza majd meg, miközben az interaktivitás teljesen átalakíthatja a tévénézési szokásokat. Egyelőre még „hátradőlve” figyeljük az adást.
2006. 11. 01. 00:00
Kelet-Európában is lecsap a Nemzetközi Zeneipari Szövetség az illegális zeneletöltőkre és terjesztőkre. A hazai kalózok is vághatják a centit, mert a fellépés előbb-utóbb Magyarországot is elérheti.
2006. 11. 01. 00:00
Részben kudarcként élte meg az Magyar Televíziónál (MTV) eltöltött időszakot Fischer András, aki október elejétől a T-Online-nál folytatja pályafutását.
2006. 11. 01. 00:00
Minden korábbi becslést meghalad a direkt marketing aránya a hazai reklámköltésben – derül ki az első teljes körű ágazati kutatásból, amelyet a Szonda Ipsos végzett a Direkt Marketing Szövetség megbízásából.
2006. 11. 01. 00:00
Az október 23-i események ismét megmutatták, hogy a tévék számára az internet egyre komolyabb versenytársat fog jelenteni a nézőkért folytatott harcban.
2006. 11. 01. 00:00
A Vodafone Select tarifacsomagjára kidolgozott kampánya kapta a leghatékonyabbnak járó platina díjat az idei Effie-n. A megmérettetésre rekordszámú nevezés érkezett.
2006. 11. 01. 00:00
Elkerülhetetlen volt a TV2 új értékesítési rendszerének bevezetése, ugyanakkor a médiaügynökségek annak néhány elemével kapcsolatban szkeptikusak.
2006. 11. 01. 00:00
Egy csirkés ügy miatt egyből a mélyvízben találta magát az egykori híradós szakember, Hardy Mihály, aki a közelmúltban a Tesco pr igazgatója lett.
2006. 11. 01. 00:00
Táblázat a futó kampányokról Boomerang MediaA business célcsoportot célozza meg corporate kampányával a Vodafone. A médiamixben a tévé, a magasra pozícionált sajtótermékek kiemelt felületei, az internetes hírportálok, gazdasági oldalak és elektronikus dm-ek mellett az indoor is helyet kapott. A magas státuszú célcsoport eléréséhez a Boomerang Media Squash hálózatát vették igénybe, ahol 50 darab A/0-s méretű [...]
2006. 11. 01. 00:00
Táblázatok köztérpiac rádiópiac indoorpiac kiadók szerint televíziópiac “médiatípus / tematika” szerinti bontásban
2006. 11. 01. 00:00
- 12:11 Amerikai pénzügyi program segítheti az európai konzervatív civileket és sajtót
- 12:10 Ötvenszeres válogatott középpályást igazolt a Fradi
- 11:59 Lamine Yamal a bombagóljával 91 éves klubrekordot döntött meg
- 11:36 Kiírták a Tisza Szigetek vezetői pályázatát, csak egy önéletrajz kell hozzá
- 11:34 „Köszönjük, Leo, örökkévaló vagy” – Brazíliában is a válogatottból visszavonuló Messiről írnak
- 11:25 Szerelmet vallott a szomszédasszonyának, majd kövekkel és csokival dobálta
- 11:23 A vidéken dolgozó pedagógusok munkáját méltatta az államfő a tanévnyitón
- 11:13 Donald Trump: akik ellenzik az adatközpontok építését, le akarnak maradni és szegények akarnak lenni
- 11:04 Nagyot esett a lakáspiaci kereslet augusztusban az előző évhez képest
- 10:54 Szabó Andrea: Indul a tanév, de szabad-e politizálni az iskolában?
- 10:52 Átfogó klímatizálási programot indít a MÁV a dolgozók védelmében
- 10:41 Miért pont az egészséget hagyjuk ki az őszi újrakezdésből?
- 10:38 Itt a lista az új kormány 47 milliárdos autóbeszerzéséről
- 10:38 Nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen
- 10:30 Hőkupolák ide vagy oda, Budapest tavasszal volt a legfurább
- 06:28 Véget ért Polt Péter rövid alkotmánybírósági pályafutása
- 04:40 Nagyon hasznos újítást kapott a Messenger
- 07:31 Dánia legnagyobb viking kincsét találta meg saját kertjében egy lakos
- 03:40 Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán
- 06:20 Gyors változás áll be az időjárásban szeptember elsején
- 07:07 A kormány átalakíthatja a szabályozó hatósági rendszert
- 05:56 Árad a pénz Ferihegyen, de nem azokhoz, akikhez az Orbán-kormány ígérte
- 05:10 Időjárás: hőhullámok követik egymást a folytatásban
- 03:38 Amíg a győztes ünneplését mutatták, a háttérben ripityára verte ütőjét egy teniszező
- 06:28 Harminc év után ítélet született Tupac Shakur meggyilkolásának ügyében
Címlapról ajánljuk
Nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen
Az Eximbankhoz kapcsolódó ügyek adják a kormányzati vizsgálatokban érintett, több mint 2100 milliárd forintnyi közpénz több mint felét.