– A Netaktív november elején több napos Könyvfiesztát rendezett. Egy PR-ügynökség miért szervez ilyen eseményt?
– A stratégiánkba beletartozik az is, hogy nemcsak a megrendelők számára dolgozunk, hanem saját márkákat is építünk.
– Akkor ez „ön-PR” volt?
– Azért annál több. Ez befektetés volt, hogy a projekt egy idő után önálló életet élhessen. De nemcsak könyvfesztivált szervezünk, hanem többek között irodagalériát működtetünk, s ehhez kapcsolódik a 100 Király Alapítvány, amelyet fiatal kortárs művészek támogatására hoztunk létre.
– A Könyvfiesztára visszatérve: a Népszabadságban némi kritikával illették a rendezvényt. Szerintük az első napokban a rossz kommunikáció miatt az eseménynek kevés látogatója volt.
– Minden kritikát szívesen veszünk, de annyira senki sem lehet kritikus, amennyire mi magunkkal azok vagyunk Azt gondolom, hogy az ötezres látogatószám bizakodásra ad okot, de jelzi azt is, hogy az eredmény nem hibátlan. Tény, hogy van mit átgondolnunk, de ez egy első alkalommal, hatalmas anyagi háttér nélkül, önszorgalomból létrehozott rendezvény volt. Biztos, hogy jövőre sikeresebb lesz.
Iglódi Csaba kedvencei
Tévéműsor: Korda György pókerközvetítései
Újság: Magyar Narancs
Rádió: hírrádiók
Netes portál: Index
Könyv: Paul Auster: New York trilógia
Film: Kill Bill
Zene: Kontroll csoport
Hobbi: sakk és képzőművészet
– Igen, sokat változott a véleményem. Bár csak a 90-es évek közepétől kezdtek megjelenni a PR-esek, de a jó szakemberek már akkor is tudták, hogy milyen információk szükségesek az újságírónak. Én egyébként már nem használom a PR kifejezést, helyette kommunikációt mondok.
– Negatív csengése miatt?
– Nem. A fő probléma az, hogy Magyarországon a PR nem tudott szakmává válni.
– Miért?
– Ennek ezer oka van. Egyrészt nincs szakmai lapja, másrészt nincs elismert szakmai szövetsége, és itt most az elismerten van a hangsúly. De még lehet sorolni: nincs szakmai közélete, nincs évi emblematikus rendezvénye. Sokan ezért azt gondolják, hogy a PR nem egy szigorú szabályok szerint működő, stratégiát alkotó tevékenység.
– Nem lehet, hogy okkal gondolják ezt?
– Talán joggal, de nem okkal, mert nincsen hiteles szakmai szervezet, amely határozottan felléphetne ez ellen. Így aztán olyan negatív társításokkal találkozhatunk a médiában, mint a „PR-politizálás” meg a „PR-okokból létrejött”.
– Az oktatást nem említetted a problémák között. Ezen a téren minden rendben van?
– Azt is ide sorolhattam volna. Hosszú ideig például nem vettem fel kommunikáció szakon végzett embereket. Az elméleti tudásuk lehet, hogy megvolt, de például egyetlen napilap főszerkesztőjét sem tudták megnevezni.
– Az utóbbi időben sok kisebb PR-ügynökség jelent meg a piacon. Mi lehet ennek az oka?
– Mindig is alakultak és szűntek meg ügynökségek. Viszonylag kis költséggel piacra lehet lépni, és egy kis ügynökségnek is lehetnek előnyei.
– A nagyok drágák, a kicsik olcsók?
– Leegyszerűsítve így van, de a fő probléma, hogy a kommunikációs szakma a portás szintjére árazta be magát a 90-es évek közepén és nem a HR- vagy a jogi tanácsadóéra. Ebből pedig nem egyszerű kitörni. Három ügynökségtípus van. A „hátizsákos”, egy-két fős, amelyek kecsegtető árat tudnak ajánlani. Az ellentétük a nagy külföldi ügynökségek magyar cégei, nemzetközi know-how-val, viszont olykor kisebb helyismerettel. A harmadik típus – amely a Netaktív is – a kettő között van, a magyar magántulajdonú cégek, amelyek már beverekedték magukat a legnagyobbak közé. A nehézség nálunk az, hogy árban a hátizsákossal, minőségben viszont a multinacionális ügynökségekkel kell versenyeznünk.
