Az elutasítást nem indokló határozat szerint a panaszos a kereskedelmi csatorna egy június közepi adásával kapcsolatban fordult az ORTT-hez, jelezve, hogy a műsort látva megdöbbent, amikor „egy fekete hölgy könnyed mozdulatokkal megcsonkított, majd tulajdonképpen miszlikre aprított egy élő rákot”, és felháborítónak nevezte, hogy „állatkínzást bemutató jeleneteket adnak a televízióban”.
A Büntető törvénykönyv állatkínzással kapcsolatos passzusa egyébként két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel rendeli szankcionálni az állatkínzást.
A jogszabály szerint ugyanakkor csak az követi el az állatkínzás vétséget, aki „gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza”; a rákok pedig nem gerincesek, hanem az ízeltlábúak egyik altörzsébe tartoznak.
Magyar Péter Győrben: Egész jól nézünk ki. Talán még sosem néztünk ki ilyen jól
A Tisza Párt elnöke arról beszélt, hogy az a kormány hazudik a háborúról, ami négy nappal a választás előtt vett rakétarendszereket az amerikaiaktól.
