Pénzügy
Close-up of a person using a credit card payment system

380 forint tényleg túl kevés? Vagy kamuznak a kereskedők?

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2018. 02. 11. 16:00

Korábban a témában:

Olvasónk 380 forintos lázcsillapítót vásárolt újszülött gyermekének, és állítása szerint nem fizethetett kártyával. Végül összekotorta a zsebeiből az aprót, éppen annyi volt nála, így nem kellett az időt azzal vesztegetnie, hogy hazamenjen, de így is felháborította az eljárás. Megkerestük a patikust is, aki kicsit másképp emlékezett. Azt mondta, nem volt szó visszautasításról, csak megkérdezte, nem lenne-e mégis készpénzben 380 forint. Mikor rákérdeztünk, azt is elárulta, neki tulajdonképpen mindegy, mekkora összeget fizetnek kártyával, nem jár rosszabbul kisebb összegnél sem. De akkor mégis miért kért készpénzt? Erre nem tudott ésszerű magyarázatot adni. (Neve közléséhez pedig nem járult hozzá.)

Ahogy kollégáink körében körbekérdeztünk, mások is belefutnak az alulról limitált kártyás fizetésbe, hol 500, hol 1000, hol 1500 forint alatt. Tavalyi, a témában írt cikkünk szavazásában pedig több mint 2800-an jelölték be azt a választ, hogy a túl kicsi összeg miatt a kereskedő visszautasította a bankkártyájukat:

Female payment electronic reader close-up shop plastique card button
Leleplezzük a bankkártyás vásárlásokat
Csapjon az asztalra, ha nemet mondanak! Ne higgyen annak a kereskedőnek, aki azt mondja, X összeget nem fizethet ki kártyával. Mutatjuk, mit kell tudnia, ha  költségmenetesen akar vásárolni. 

Ebben írtunk arról is, hogy a boltosok nem tagadhatják meg a kártya elfogadását arra hivatkozva, hogy túl kicsi az összeg. Ez ugyanis tilos. Akár öt forintot is kifizethetünk kártyával. Mégis, valami miatt újra és újra felbukkan a probléma. Úgy véltük, nem ok nélkül. Tényleg túl kevés lenne 380 forint?

Nem éri meg a kereskedőnek?

Megkérdeztük a bankokat, van-e okuk a kereskedőknek minimumösszeget meghatározni, mennyi a jutalék, tényleg rosszul járnak-e, ha valaki keveset vásárol kártyával. Az érdemben válaszoló bankok megerősítették, hogy a kereskedő nem határozhat meg minimum tranzakciós összeget bankkártyás vásárlásnál. Az OTP hozzátette: amennyiben ilyennel találkoznak, felszólítják az üzletet a helytelen gyakorlat megszüntetésére.

Anyagilag egyébként akkor lenne értelme a visszautasításnak, ha a bankok fix összegű minimum kereskedői díjakat határoznának meg (például x százalék, de minimum y forint/tranzakció), vagy fix összeg + százalék összetételű tranzakciós jutalékkal dolgoznának. Ez esetben előfordulhatna, hogy a jutalék fix része kis összegű tranzakcióknál aránytalan mértékű jutalékot eredményezne.

Abban az esetben viszont, ha  a kereskedői jutalékot a vásárlás összegének százalékában határozzák meg, nincs értelme minimális vásárlási összeget meghatározni. És úgy tűnik, inkább ez a gyakorlat. Az OTP azt írta, náluk nem szerepel fix tranzakciós díj, csak százalékos, de az elfogadói piacon már tapasztalták az előbbit is. És akárcsak a másik két válaszoló, ők is egyedileg állapodnak meg minden kereskedővel a jutalékokról, a százalék mértéke pedig üzleti titok.

Attractive girl is giving a credit card to shop assistant and smiling while doing shopping in boutique
Fotó: Thinkstock

Az UniCreditnél a kereskedő tevékenységének paraméterei alapján, számos tényező együttes figyelembevételével, és a konkrét üzleti igényre kalkulálják a kereskedői díjat. A költségeket és jutalékokat jellemzően náluk is százalékosan határozzák meg. Vagyis minél kisebb a tranzakció összértéke, annál kevesebb a tranzakció után fizetendő banki jutalék.

A CIB-nél hasonló a gyakorlat: a kereskedői díjat a profil, várható volumen alapján alakítják ki. Hozzátették azonban, hogy különböző kedvezményekkel támogatják a jellemzően kisebb összegű vásárlásokat bonyolító kereskedői kört, ezzel is ösztönözve a kártyás fizetés elterjedését.

Tehát ha a kereskedőnek sokba kerül a kis összegű vásárlás, ő is tehet érte, hogy ez ne így legyen. Kereshet jobb ajánlatot, ha fontos neki, hogy a vevőit ne hozza kellemetlen helyzetbe. Ismerősi körben egy vendéglős éppen ezt tette, kvázi megversenyeztette a pénzintézeteket, és a számára legkedvezőbb megoldásra cserélte korábbi szolgáltatóját.

Van-e okuk panaszra?

A kereskedőktől hallani, sokat kell várniuk arra, hogy a számlájukra kerüljön a kártyás vásárlások ellenértéke. De meddig kell hitelezniük ezeket a tételeket? Az OTP azt írta, náluk jellemzően a tranzakciót követő első munkanapon indítják az utalást a kereskedő számlájára, az UniCredit T+1-2 napot (T a tranzakció napja) írt a jóváírásra, a Cib pedig az válaszolta, hogy a kártyás vásárlások összege jellemzően 1-3 nap alatt kerül a kereskedő számlájára. Szóval tényleg várniuk kell.

Kíváncsiak voltunk, a bankoknak panaszkodnak-e a kereskedők arra, hogy sok a kis összegű kártyás vásárlás, hogy lassan kerül a számlájukra a kártyás vásárlás ellenértéke, illetve hogy ez sokba kerül nekik. Az UniCredit írta egyedül, hogy náluk nincs ilyen panasz.

Close up of a card payment being made betweem a man and a waiter in a cafe.
Fotó: Thinkstock

Az OTP hangsúlyozta, az elszámolás során nem vásárlásonként egyesével, hanem a teljes napi forgalmat kötegelten írja jóvá a bank a kereskedő számláján. Ebből adódóan az egyedi, alacsonyabb összegű tranzakciók nem befolyásolják az átutalás gyorsaságát és költségét. Azt is kiemelte, hogy a kereskedői jutalékon felül nem számít fel egyéb díjat a tranzakciók átutalásáért.

Az UniCredit Bank megjegyezte: a kereskedő saját árképzési politikájától függ, hogy egy-egy terméken, szolgáltatáson mennyi árrése keletkezik és abból mennyit kész banki költségként a vevőköre számára kényelmes és biztonságos fizetési módra fordítani.

Egyre jobban terjed a kis összegű kártyás vásárlás

Egyre jellemzőbb amúgy, hogy mindennapi költéseinket is kártyával bonyolítjuk, egyre sűrűbben egyérintéses fizetéssel, vagy akár a mobiltelefonunkkal, és ezzel párhuzamosan a kis összegű tranzakciók aránya is nő a bankok tapasztalata szerint. A CIB-nél például a kártyás forgalom folyamatosan, negyedévről negyedévre 10-15 százalékkal nő, és ez részben annak is köszönhető szerintük, hogy egyre gyakrabban használják az ügyfelek a kártyájukat már kis összegű tranzakciókra is.

Az OTP arra emlékeztetett még, hogy tavaly és idén is elérhető a POS terminálok telepítésére pályázat, amit azért hirdetett meg a minisztérium, hogy minél több elfogadóhely legyen. Terminálonként 80 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak azok a pénzintézetek, amelyek vállalják a telepítést, és minimum kétéves üzemben tartást. A telepítést célzó NGM-rendelet pedig kimondottan maximálja a jutalékot, 1 százalékban. A bank idén 6000 darab POS terminált telepít kedvezményes feltételekkel, és az alacsonyabb összegű tranzakcióknál sem számíthat fel a rendeletben meghatározott díjnál többet a kereskedők felé – tették hozzá

Kiemelt kép: Thinkstock

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Antifascist activists protect themselves from water cannon used by police officers during a rally against an election campaign meeting organized by far-right movement CasaPound on February 22, 2018 in Turin.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.